2011. február 1., kedd

Tavaszi ábrándok

(1)
Sütött a nap, bár ereje híján csak hangulat javító jelenlétének örülhetett az, aki a szabadban töltötte a napját. Mert a tavasznak olyan kora hajnalát írjuk még, hogy nincs se virág, se föld illata a levegőnek, s ezek hiányában a szél csak csípős arc pírral gyötri az embert. De még ennek ellenére is vannak, akiket már ez a kevéske szép idő is boldoggá tesz, s úgy ülnek a kerti széken, mintha április havában járnánk. Ő is érzi a hideget, s erre a legjobb bizonyosság, hogy nyakig beöltözve, vastag kendővel eltakarva arcát kuporog azon a bizonyos széken. Apró termetét növelik ugyan ruháinak száma, ám magasságán ez cseppet sem változtat. Úgy gubbaszt a hipermarketek által forgalmazott sztenderd kerti műanyag széken, mindkét lábát maga alá húzva, szinte fél török ülésben, mintha bársony fotel lenne. S a könyv, melyet ölében tart teljesen elfeledteti vele a körülötte lévő világ dolgait. Szinte megrészegülve mered tekintete a vékonyka regény sárgás lapjaira és mohón falja az oldalakat. Ez a kép fogadott minden arra járót. De közülük csak egynek tűnt fel igazán a látványban rejlő szépség. Tovább ment volna ő is, hiszen lett volna dolga elég, de nem bírta a lányról levenni tekintetét. Lassan megállt mellette és csendben figyelni kezdte a sugárzó tüneményt. A többi járókelőben ez erőteljes kontrasztot válthatott ki. Hiszen adott egy szék, rajta felismerhetetlen formájú pokróc kupaccal és egy sudár alkatú fiú, aki pár méter távolságból csendben mered a székre. Termete kissé magasabb az átlagnál, de sportos alkata miatt ez nem feltűnő. Az időjáráshoz képest vékonynak tűnő dzsekit és farmert visel; amolyan lezser elegánsan. Arca még gyermekded korához képest, de vonásai már most egy eszményi férfi sármját rejtik. Álla finoman ívelt és arccsontjai sem erősödtek még meg. Bőre még hamvas és csak gyengén borostás; épphogy egy kissé rossz fiúsnak tűnik tőle. Szája sarkában és orcáján folytonos apró mosoly ül, mintha mindig derűs lenne. De ami a tekintetet igazán vonzotta, az meleg barna szemeinek mélysége. Mintha ében lenne, vagy a csillagok nélküli forró nyári éjszaka végtelenje; ahol bár nyitott szemmel is vakon érzi magát az ember, biztonságérzetét mégsem veszíti el. Atyai nemességet sugallt, de gondolatai lelke tükrén át szinte kifürkészhetetlenek. Füleit dokkmunkás sapka védi a hidegtől, és csak pajeszánál sejthető, hogy rövid barna haja van.
A kis gombóc, mely az egész műanyag széket birtokolta, észre sem vette csodálóját. Mélyen járt képzelete világában, ahol a végtelen nevadai lankákat és ormokat levendula illatú meleg szellő járta át, és a bátor szívű cowboyok életük árán is képviselték azt az eszmét, hogy becsületesen helyt álljanak a rájuk váró feladatokon. Rendíthetetlenségük és marcona ábrázatuk azonban ügyesen rejtik valódi énjüket, mely érző szívű, lovagias és minden körülmények között hűséges választott szerelmükhöz. A jellemvonások lányos romantikája mögött azonban a várva várt férfi ideáll testesült meg, és kavarta fel a kucorgón olvasó érzelmeit. S a történethez szőtt élénk fantázia apró gesztusok formájában mind kiültek arcára. A halovány napfényben sápadtnak tűnő arcocskából a hidegtől kipirosodott nózi és a széltől könnyesen csillogó sötét szemek tűntek ki. Tekintete, szemöldöke és vékonyka, de rózsapirosan izzó ajkai együtt mozogtak az események sodrásával. Üldözéskor, amikor a marhatolvajok már majdnem túl jártak a becsületes cowboyok eszén, azok egy hirtelen fordulattal mégis keresztül húztak a gonoszok számításain; arca megfeszült, szemöldökét összevonta és enyhén hunyorítva koncentrált az akció sikerére. Az illatok és színek sokaságával bevezetett romantikus sugalmazású párbeszédeknél pedig arcának egészére mosoly simult, szemeire álmoskásan hosszú pillogás ült, és lassan mélyeket sóhajtozott. Nyakába, sapkája és a több rétegben is feltekert kendője alól rakoncátlan gesztenyebarna fürtjei lógtak ki és izzottak a napfényben.
Mintha megállt volna az idő felettük, léteztek így egymás mellett. Ám mindösszesen csak néhány perc telt el, azóta, hogy egy fiú megállt egy furcsán telepakolt szék mögött. Mégis kimerítette a rengeteg új érzés és élve a lehetőséggel, hogy karnyújtásnyira tőle egy üres szék áll, tekintetével egy pillanatra sem eresztve a lányt, lassan leült mellé. Minden igyekezetével remélve, hogy nem zavarja meg csodálata tárgyát, óvatosan elhelyezkedett. Egy dologgal nem számolt csak, fürkésző tekintete tüzével, mely szinte perzselte a lány arcát. Elég volt pár pillanat, hogy hőseinek kalandjai hevéből kiragadják erősebbnek bizonyult ösztönei. Felnézett, majd jobbra, ahonnan valaki más jelenlétét érezte, de meglepetésére egy vadidegen helyett szikrázó szempár fogadta, a maga leírhatatlan mélységével, amely teljesen rabul ejtette a szívét.