Az ünnepek alatt az ember sorra találkozik régen látott családtagjaival; nagybácsikkal, nagynénikkel, keresztszülőkkel. Ez nálunk sem volt másképp. A nagy eszem-iszom utáni elpilledés pedig kedvez a beszélgetéseknek. Kivel mi történt, hogy oldotta meg, mit tervez, és a többi... De a beiglin is túl kezdődik csak az igazi eszmecsere. Az idősebbek (és itt már a szüleink korosztályára gondolok) szinte meghatódva sztorizgatnak gyerekkoruk eseményeiről, csínytevésekről, melyekre büszkék és amiknek minden esetben van valami megszívlelendő tanulsága. És ekkor elgondolkozik az ember. Amikor azt hallja, amit már maga is érez, pedig még alig múlt harminc, hogy a világ mennyire más volt gyerekkorában. Valóban így lenne? A világ változott? Vagy inkább az emberek hozzáállása, érték ítélete? Vagy maguk az értékek lettek mások? Kevesebbek lettek, vagy mi emberek lettünk felületesebbek? És a mi gyerekeink is így fogják érezni, hogy mekkorát változott a világ a gyerekkorukhoz képest? Csupán fél emberöltő alatt?! Szükségszerű ez? Ez mozdítja előre a fejlődést, a tudományos és intellektuális haldást? És mindig így volt? Minden elmberöltőben? Úgy értem, minden generáció megélte ezt az idők során, vagy voltak változatlan idejű ciklusok is? Vagy ötven év már túl nagy megrekedés a folyamatos fejlődésben? És ha így, valóba így van, vagy csak az emberek fejében létezik ez a fajta változás? Mennyiben lehetett más egy kétszáz éve élt ember gondolkodása, eltekintve most a politikától, vallástól... vagy pont ezek amik annyira meghatározzák az embert, hogy az alapvető emberi viselkedésünket, érték-reakcióinkat is vezérlik? Bár egymás mellé állíthatnánk két különböző korból származó embert és rájöhetnénk, vajon változott-e valamit az emberi mivolta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése