2014. augusztus 29., péntek

A nyári varázsnak lassan vége

     Még két nap a nyári varázsból és azután becsengetnek. Egy egészen más időrend lép életbe. Egészen más léptékek. De ez a két nap még csodálatosan szép lesz! Tele napsütéssel, vidámsággal, kalandokkal... nyárral! A nap holnap még nyár illattal kel fel; frissen üde lesz, de hamar felmelegszik és reggel hétkor már azon kapjuk magunkat, hogy 'Te jó ég, melegem van!'. A vakítóan kék égen pamacs felhők kergetőznek és kacéran cirógat majd a szél. A fák eleven zöldjében még nem vesszük észre az itt-ott már megbújó aranyszínű széleket és a reggeli párában ázott földnek még nem édes levél illat, hanem sárszaga lesz. Két napja van még a nyárivarázsnak, hogy beteljesüljön. Aztán várnia kell jövő nyárig, miközben kushad a meleg szobában, az ablakon át nézve, ahogy  előbb a falevelek, majd a hópelyhek kergetik egymást a közeli tisztáson. Két napja van még, bármilyen messziről is jön meglepni azt, akit szeretne, elérni azt, amire vágyik, megváltoztatni mindazt, amit mások szerint lehetetlen.
 
 

2014. augusztus 28., csütörtök

Holdlemente


"Gonosz éjszaka"

     Megválnék pár régi könyvtől. Ezért most összeírom őket és beszámozom, hogy könnyebben áttekinthető legyen az állomány. Bár nem sietek vele és nem is kapkodtam, egy kupac mégis kereket oldott az ölemből A-ból B-be menet. V.G. Jan Batu kán című regénye a következő oldalon nyílt ki:
 
"Gonosz éjszaka

                                                     Hová való vagy, délceg, hős legény?
                                                       Mely föld szült téged, mely horda nevelt?
                                                       Mily nevet kaptál, mikor megszülettél?
                                                       Ki volt atyád és mi az ő neve?
 
                                                                                            Régi históriás ének
 
     Este már tombolt a zivatar.
     Az Itil háborgott, a hullámok dühösen csapódtak a meredek partokon. Szél rázta a sátrakat, mintha a folyamba akarná dobni őket. Az eső patakokban zuhogott a tatár táborra.
     A harcosok a kialudt tábortüzeknél dideregtek, és átkozták a gonosz uruszut manguszokat, akik hideget és vihart küldtek rájuk.
     A sátrak hidegek, nyirkosak, komorak lettek. A felső sátorlapokra nemezpokrócot borítottak. A mécsesek pisla lángja minden szélrohamra megrebbentek. Hosszú, remegő árnyak hullottak a falakra. (...)"
 
 
 
Megtetszettek ezek a sorok. Engem valahogy az idei nyár heves záporaira emlékeztetnek.

 

2014. augusztus 27., szerda

Séta Szentendre határában


Ilyen csodákat láthat, aki kimozdul otthonról és Szentendrére jön :D



Hegyek, felhők és illatos szél... mi kell még?



Pazar kilátás képzelt alotói műhelyemből :D


A hidegfront egy éles fehér felfőcsík képében osont át az égen erős szél kíséretében

 
A Hármashatárhegyen má szemerkél



2014. augusztus 25., hétfő

Vasárnapi séta

Boráros tér, HÉV végállomás. A jobboldali egy felújított 1965-ös szépség, amin éppen egy tanulóvezető indult vizsgázni.
Boráros tér BKV hajóállomás. Indulás észak felé! Bár hétvégén nem érvényes rá a budapesti bérlet, a menetjegy ára nem vészes és valamiből karban kell tartsák a hajókat.
Szabadság híd
 





Az élénk szél kitakarította a levegőt, így az ég még kékebben vibrált, míg a szikrázó napsütés pompás kontúrokat adott az épületeknek. Igazi fényképezős kirándulós alkalom!
Háttérben a Hármashatárhegy



Buda látképe

Budavári Plaota


Széchenyi Lánzhíd



Hajópadló :D




Helló :D



Országház


Kilátás a Batthyány tér metrólejáróból


Kossuth tér és a 2-es villasmos






A lépcső használata TILOS: pirossal áthúzott kutyáknak, gördeszkával, kapaszkodás nélkül és elszabdult kerékpároknak :)



Az ég kékje... mondtam, hogy nagyon kék volt!

Katonai naszád az Országház előtt


 


Tükörkép


2014. augusztus 21., csütörtök

Túrafelhívás: Ősz a Budai-hegységben 12/19 km

Ősz a Budai-hegységben teljesítménytúra 12/19 km
2014. augusztus 30.

12 km táv:
Normafa - Tündér-szikla - János-hegy - Szépjuhászné - Makkosmária - Normafa
Rajt:Cél: Normafa síház

Rajt: 7:00-10:00 óra
Nevezési díj: 700 Ft/fõ
Táv: 12 km
Szintkülönbség: 610 m
Szintidő: 4 óra


19 km táv:
Normafa - Tündér-szikla - János-hegy - Szépjuhászné - Makkosmária - Végvári-szikla - Piktortégla üregek - Normafa
Rajt:Cél: Normafa síház

Rajt: 7:00-10:00 óra
Nevezési díj: 900 Ft/fõ
Táv: 19 km
Szintkülönbség: 780 m
Szintidő: 6 óra

Mindkét távhoz:
MTSZ tagoknak, Magyar Turista Kártyára 100 Ft/fő kedvezmény a nevezési díjból.
Térkép: Budai-hegység.
A túra a Budapest Kupa része.


Kapcsolat:

Fezosport Turista Egyesület
Levélcím: 8105 Pétfürdő Akácfa u. 50.
Telefon: (30) 8645736
e-mail: ladoniczkiferenc@gmail.com
honlap: http://www.fezosport.hu
 
Ladoniczki Ferenc
Levélcím: 1185 Budapest, Áchim András u. 28/b.
Telefon: (30) 864-57-36
e-mail: ladoniczkiferenc@gmail.com
 
honlap: http://www.fezosport.hu