Mindenki Armageddonnnya

     Manapság annyira felkapott kifejezéssé vált ez a szó, melynek az idők előrehaladtával egyre árnyaltabb értelmezésekkel bővült jelentése. Valójában csupán egyetlen rá vonatkozó utalás található, s ez a Bibliában olvasható; Jelenések Könyve 16:16 (Károli). Itt használták először, de jelentésén azóta is megoszlanak a vélemények. Helyszín a meridói síkságon, vagy annak része, netán maga a síkság? Vagy a végső küzdelem szimbolikája; jó és rossz, Isten és a Gonosz követei között? S prófécia-e? És ha az, mi célból íródott? Általánosítás csupán, hogy létezik helyes és helytelen, melyek önkéntelenül, a természet törvényeinek engedelmeskedve összecsapnak? Egyszer? Vagy időnként? S így minden teremtményre egyaránt érvényes? A háborúkat jelenti? Bizonyosság lenne ez a történelem tanárok kedves mondására, hogy a "történelem ismétli önmagát"? (Nem is tudom, talán azt hiszik, ettől könnyebben tanulható? ;>) Vagy ahogy mostanság divatosan szokás emlegetni, ez valami globális csapásra utal? A világ végére? ... Afféle intelem, hogy következetességre neveljék az embert? Ne pusztíts többet annál, mint ami túlélhetne téged!? Ókori tanmese a környezettudatosságról? ...

Vagy konkrétabb? Az emberi természet kettősségét fogalmazza meg? Hogy vívódunk? Születésünktől fogva őrlődünk saját magunk és elfojtott gondolataink, valamint a kívülről, környezetünkből érkező irántunk támasztott elvárások között?

Talán éppen ez az értelme...

hogy gondolkodjunk... magunkon... életünkön... tetteinket, s azok hatásain.

Időnként, s általában ez a télutó, a nagy tavaszi zsongást megelőző utolsó nehéz hetek megpróbáltatása, hogy számot vetünk magunkban. A napocska derűje nélküli kimerültség folytán ez az értéktelenné válás érzésével kezdődik. Kínlódunk és szenvedünk. Jelenlétünk terhes másokra is, mert mindent bosszúsan és feketén látunk. Aztán szép lassan elegünk lesz saját magunkból is. Ráeszmélünk milyen pazarló időtöltés az önmarcangolás. Mert miután belefáradtunk, lelkünk mélyén valami ötletelni kezd, hogy mi minden mást csinálhatnánk még. S hogy lezárjunk egy újabb fejezetet életünk útinaplójában, számot vetünk. Reálisan felsorakoztatjuk az elmúlt időszak történéseit. Jókat és rosszakat, sikereket és kudarcokat egyaránt. Mikor minddel végeztünk, húzunk egy képzeletbeli vonalat és összegzünk... két esküvő; egy temetés; egy államvizsga; jó néhány igazán jól sikerült hétvége; egy-két rossz döntés és a rájuk kapott reakciók; pár lehetőség, mellyel éltünk az előrehaladást szem előtt tartva... s mind eközben nem nőttünk, talán csak mások szemében. De nem is őszültünk... mégis van, ami változott. A világ egy kicsit még rosszabb lett, s így a hozzáállás is módosult egy kicsit, talán a bizalom lett kevesebb. Változunk, mi magunk a legtöbbet. Ezt észrevenni, vagyis belátni, kiváltság, de csak ekkor nem teremtődik olyan helyzet, ahol másokat nézünk sügérnek a magunk változásai miatt. Ha ezt elfogadjuk, már képesek leszünk értékelni magunkat, s következtetéseket vonni le. Mindennek célja pedig a tanulás lehetősége saját hibáinkból. S ez, egy olyan felemelő érzés, mely méltó ajándéka az emberi lélek ezen küzdelmes megpróbáltatásainak. S a végeredmény egy letisztult, lélegezni vágyó szellemiség, mely így már méltóképpen készülődhet a tavasz ígérte újdonságokra.

Az isteni Goofry

Hozzávalók:

- 40 dkg finomliszt

- 1 csomag sütőpor

- 12 dkg kristálycukor

- 1 csomag vaníliás cukor

- csipetnyi só

- 3 db tojás (külön választva)

- 12 dkg margarin

- 0,5 l tej

- reszelt citromhéj (ízlés szerint)

Elkészítés:

Egy tálban keverjük össze a lisztet a sütőporral és öntjük hozzá a cukrokat. A tojásokat válasszuk ketté és a sárgáját tegyük a tésztába, a fehérjéket tegyük még félre egy kicsit.

A margarint olvasszuk fel és a többi kimaradt hozzávalóval együtt öntsük a tálba. Jól dolgozzuk össze a tésztát, használhatunk habverőt is. Amikor már kimerültünk a kevergetésben, a félre rakott tojásfehérjékből készítsünk kemény habot, majd óvatosan keverjük bele a tésztába. Azonnal süthetjük is.

Csokipudinggal, kompóttal kínáljuk ;>

A mosoly vény nélkül kapható ;>

     Na persze... igyekszik az ember, de a gondolatok mégiscsak a régiek, csak talán újabb köntösben. A tegnap késő délutáni eszmefuttatás a furcsaság, mint az emberi másság jelzője körül forgott. Ellentétes jelenség ez, hiszen hasznos dolog, s nem volna, ha nem lenne rá szükség az élet változatosságának kiteljesedéséhez. Ugyanakkor teher annak szemében, aki rendelkezik vele, és lehet, hogy egész életén át tartó küzdelem tárgyát képezi közte, a többséggel szemben. A megalkuvás, hogy rejtőzködjünk és alkalmazkodjunk, idomuljunk a szürkeséghez, csak a hétköznapok élhetőségéhez szükséges kényszercselekvés. Lemondunk magunkról, hogy megfeleljünk másoknak. Elfojtjuk igazi valónkat, hogy ne hozzunk vele zavarba másokat. Ez nem kompromisszum, ez totális elnyomás. Mégis magunk választjuk. De nincs jogom gyávának nevezni őket, mert nap mint nap küzdenek önmaguk ellen mások javára. S már a puszta döntéssel, hogy inkább idomulnak szeretteikért, bátran beismerték többlet értékeiket, még ha csak maguknak, valahol nagyon mélyen.

De vannak olyan merészek, akik nyíltan vállalják, sőt magukból gyakran bohócot csinálva hunyászkodnak meg óriási cinizmussal körítve az őrá ujjal mutogatók előtt. Kinevetik, mégis a többség titkon tart tőlük, hiszen irigykednek azon adottságaikra, mellyel önfeledten képesek gyermekiek maradni. Dühük jogos, hiszen bárki képes erre a mutatványra, csak vannak, akik hagyták magukat sodródni az árral. Elkallódtak, s nem találják magukat. Magukra dühösek, de ezt sose vallanák be, és aki rá is jön erre, inkább választja a könnyebbik utat; másokat bánt. De vannak olyan pillantok, amikor összefutnak egy ilyen "bohóccal" és hacsak egy pillanatra is feloldódnak, és magukban is megtalálják az egyszerű dolgok iránti gyermekies örömöt. Hogy a játszótér nem csak az 1 méter 20 centis gyerekeké; hogy a pocsolyák a járdán arra valók, hogy beléjük ugorjanak; hogy nem szégyen az alacsony kőkerítéseken egyensúlyozva végigsétálni, míg más illedelmesen a járdát használja; hogy egy világszép teremtésről nem bírjuk levenni a szemünket, legyen akár fiú, akár lány és fékezhetetlenül mosolygunk rá...; aztán valami történik, filmszakadás, vége, emberünk észreveszi magát és megrettenve ismét felölti hétköznapi szürke, ítélkező gúnyáját.

De elárulok én egy titkot, annak aki esetleg még nem jött volna rá... a világ legjobb stresszoldója gyermeki önmagunk. Vény nélkül kapható, ajánlom mindenki figyelmébe ;>

Kísérletezzetek bátran és merjetek önmagatok lenni, ettől csak mások világa dőlhet össze.