Kacifántos tévút áll mögöttem. Több évnyi tétlenség, mégsem elpazarolt idő, mert HISZEM, hogy mindennek meg van az értelme. HISZEM, hogy nekem erre volt szükségem… elveszni, hogy újra önmagamra találjak és egy felújított, fejlesztett változatban éljek tovább. Mert miközben az élet haladt előre én egy kapszulában rekedtem, ahol szép lassan minden megfakult és amikor erre ráeszméltem minden összezavarodott, mert minden értékem csak halvány körvonal volt.
Elfelejtettem az első gondolatot, ami igazán motivált, amivel teljesen azonosulni tudtam és a sajátomnak éreztem. Ez pedig nem más, mint Walt Disney válasza az Oscar díj átadó után, amit a Hófehérke című első, egész estés animációs mesefilm után mondott:
“Amit el tudsz képzelni, azt meg is tudod valósítani.”
Számos élethelyzetben, krízisben segített át ez a gondolkodás. De csak most kezdem megérteni miről is szól igazán. Mondok pár mondást, ami biztosan ismerős:
“Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát.” vagy
“Mindenki a maga sorsának kovácsa.”
de a Bibliában is megírtak hasonlót:
“Kérjetek és megadatik.”
Én kerestem a kiutat és jött is az útmutatás egy régi kedves ismerősöm képében. Ő mutatott rá ismét az ösvényre, amiről letértem. Ami egyfajta megnyugvást hozott, ugyanakkor megriadtam attól, hogy újra hatalmába kerített az egész gyerekkoromban belém táplált önbizalom hiányból fakadó bizonytalanság érzése… képes leszek rá? Na és most itt megállunk. Ezt kell abbahagynom! Ezt. Saját magam szabok gátat önmagamnak… Érzem, hogy többre vagyok képes… bármire! Mégis tudatosítanom kell ezt magamban. Valami visszatart, visszafog… és az énmagam vagyok. Túl kell tennem magam a gyermekkorban elszenvedett ártásokon. Tudatosan kell gondolkodnom és beismernem valamint elfogadnom, hogy mindaz a rossz és negatív NEM ÉN VAGYOK! Én nem az vagyok, amiket mondtak rám, mert nem érzem magam annak, tehát azok az állítások nem lehetnek igazak.
Igyekszem pozitívan gondolkodni önmagamról és csak azt elhinni, amit igaznak érzek. Azt hiszem sejtem az előttem álló út kezdeti lépéseit és már rá is eszméltem annak nehézsegeire. Rettenetesen nehéz lesz úgy kommunikálnom kifelé magamnak, hogy az állításaim ne negatívak legyenek. Ennek művészetét ugyanis csodálatosan elsajátítatták velem. De ez alapvetően csak szemléletváltás kérdése.
Fantasztikus utazás lesz újra felépíteni magam, mint egy házat a tornádó után magmaradt darabkákból. És ahol hiányzik oda majd újat teszünk, olyat amitől kellemes lesz majd abban a házban élni; olyat, amitől az otthon lesz.
“Kedves Univerzum,
Köszönök minden lehetőséget, ami azért teremtődött, hogy szárnyaimat bontogatva kiteljesedhessem. Hálás vagyok az újra felismerésért, hogy bármire képes vagyok, ha elhiszem. Én egy csodálatos lélek vagyok, aki szikrázik és kisugárzó életenergiája fényt visz mások szívébe. Jól esik újra a rend lehetőségét látni magamban és tisztában lenni a cselekvés képessének bennem rejlő hatalmával. Szeretném végre azt az életet élni, amit megérdemlek. Szeretnék egy házat, ahol békés otthont teremthetek, harmónikus családi élettel. Jóbarátokat és kellemes társaságot magam körül. Embereket, akik támogatnak utamon, mert látják a bennem rejlő erőt.
Szeretnék kézműves foglalkozások tartásával lehetőséget adni az embereknek, hogy időt tölthessenek szeretteikkel. Szeretnék fejlődni a vállalkozásomban, hogy növekedhessen és egy magasabb szintre léphessek. Minden vágyam, hogy főállásban foglalkozhassam a kézműveskedéssel, mert az tesz boldoggá. Egyszerűen ez vagyok. Ettől érzem magam teljesnek. Ez az, ami csak úgy jön belőlem újabb és újabb ötletekkel.
Szeretném visszakapni a legjobb barátomat, a lelkitársamat, a szerelmemet, akivel elindutunk a közös úton még fiatalon, kajla kamaszként és családot alapítva most a jövő nemzedék útját igyekszünk egyengetni. Szeretnék újra közel kerülni hozzá és boldog lenni a Vele töltött időben minden egyes percben.”
