Útvonal: Normafa - Tündér-szikla - Fekete István emlékház - Árpád-kilátó - Virágos-nyereg - Solymár, Kocsma galéria
Táv: 20 km
Szint: 649 m
Szintidő: 5,5 óra
 |
| Az Apáthy-szikla kilátása Hűvösvölgyven |
A szokásosnál kissé izgatottabban keltem útra legutóbbi eltévedésem élményétől bosszankodva. Ezúttal sem kerestem túratársakat, bár ez most először zavart. Hiszek a spontaneitásban... majd csak lesz valahogy alapon.
Elég csípősen indult a reggel és sokat vacakoltam az öltözködéssel... tisztára, mint egy igazi nő :) Már csak a tükör előtt állás hiányzott, de az is csak azért, mert nincs teljes alakos tükrünk :D
A hűvös idő miatt próbáltam a végsőkig húzni a rajtolást, ami azt jelentette, hogy 9-ig a Normafához kell érnem. Na és akkor itt jöttek az akadályok. Hétvégén ugyanis karbantartási munkák miatt a kék metró Újpest felől csak a Lehel térig közlekedik... onnan pótlóbuszok viszik az utasokat a Deák tér felé. Hurrá! Egy egész megállót buszozhatok! Szerencsére a 4-6-os villamos hozta formáját és pikk-pakk a Moszkva térre repített... bocsánat, a Széll Kálmán térre. Ez a név valahogy nehezen esik a száma... sebaj, majd "Kalef"-ozom én is, mint Apumék suhanc korukban :D Ez a kis intro azért volt kellemetlen húzása a tömegközlekedésnek, mert a Normafához 20 percenként járnak csak a buszok és elképzelhetetlennek tartottam, hogy ne tudjak elrajtolni. Azért a malac farkm most sem hagyott el és ahogy helyet találtam a buszon, már indult is.
Nos, a Normafánál nem csak csípett a hideg, de még a szél is fújt! Komolyan kétségbe estem, hogy van-e értelme indulnom, mert, ha egy kiadós megfázás is társul az oklevélhez, akkor inkább sarkon fordulok és befejezem otton a félbe hagyott tavaszi nagytakarítást. De ahogy beneveztem, már selyteni lehetett, hogy a pára felszáll és a napocska tündöklően ragyogó kék éggel mosolyog majd ránk egyész nap. És ippeg, hogy elindultam, máris ismerős arcokba botlottam. Menetelés közben már a Tündér-szikla alatt kiderült, hogy egyik túratársam tavalyi visszatérő túrám, a "Buda Barlangai"-nak egyik szervezője. Csatlakoztam hozzájuk. Szerencsémre a kisujjukban van az erdő minden túrista útvonala, így még a térképet sem kellett elővennem.
Megvallom őszintén, hogy olyan jó társaságba csöppentem Kati és Csaba személyében, hogy alig volt alkalmam a táj szépségeit figyelni. Ennek oka nem csak a kellemes beszélgetés volt, hanem az is, hogy elképesztő tempót mentünk! Szükségem is volt erre a vezetésre, különben biztosan nem végzak szintidőn belűl! Nehezítő körülményként az erdő továbbra is jegyes, illetve erősen sáros volt. Nagyon oda kellett figyelmónem, hova lépek és ez rendesen kimerített.
Menetközben kiderüólt, hogy tökéletesen választottam meg a ruházatomat. Nem fáztam és nem is melegedtem ki. Ha kellett kinyitottam a felsőm, de amikor kiértünk az erdőből és belénk kapott az élénk tavaszi szél, akkor volt mi megóvjon.
Három emlékezetes pillanatom is volt a kiránduláson. Az első, amikor Hűvösvölgyből kisétálva felkaptattunk az Apáthy-sziklákhoz és meseszép látvány tárult elénk, a lábunk alatt elterülő völggyel. A második, amikor Virágos-nyereg felé ismerős erdő részletre találtam, mintha jártam volna már arra :) Hát persze, hogy az előző túra eltévedése "kísértett". A harmadik pedig, amikor az erdőből kiérve egy fennsíkra értünk és elénk tárúltak a Solymárt körül ölelő Pilisi hegyláncok. A levegő kristálytiszta volt, az ég szikrázóan kék és minden olyan békés, nyugodt és boldog.
Jó sok sárral kellett megküzdenünk, mire beértünk Solymárra, de sikerült. Büszkén vettem át a rajzolt oklevelet és a hóvirágos kitűzőt! Túratársaim a hosszútávra neveztek, ezért elbúcsúztunk és Ők továbbindultak Nagykovácsi irányába.
A hazaút is kalandos volt. Többféle busszal is visszajuthattam Budapestre. A menetrendeket szemezgetve beszélgetésbe elegyedtem egy idős úrral, aki nem sokat teketóriázott. Felrakott a kövezkező buszra és elvitt egy Solymár határában létesített hipermárketig. Onnan mindenféle ráfizetés nélkül a budapesti bérletemet használva egyszerűen felszálltam egy kék buszra, ami visszavitt egészen az Árpád-híd budai lábánál fekvő Szentlélek térig.
Megvallom őszintén, hogy olyan jó társaságba csöppentem Kati és Csaba személyében, hogy alig volt alkalmam a táj szépségeit figyelni. Ennek oka nem csak a kellemes beszélgetés volt, hanem az is, hogy elképesztő tempót mentünk! Szükségem is volt erre a vezetésre, különben biztosan nem végzak szintidőn belűl! Nehezítő körülményként az erdő továbbra is jegyes, illetve erősen sáros volt. Nagyon oda kellett figyelmónem, hova lépek és ez rendesen kimerített.
Menetközben kiderüólt, hogy tökéletesen választottam meg a ruházatomat. Nem fáztam és nem is melegedtem ki. Ha kellett kinyitottam a felsőm, de amikor kiértünk az erdőből és belénk kapott az élénk tavaszi szél, akkor volt mi megóvjon.
 |
| Solymár határában |
 |
| Solymár határában, repceföldek mellett |
 |
| A solymári vár |
