Útinapló - Castle Eden

Castle Eden Dene - Stanhope Chase, Peterlee SR8 1NJ

Ez volt az első hosszabb vezetésem, kb fél óra lehetett, de kissé kimerített a sok odafigyelés.

A Peterlee határában fekvő völgy viszont minden évszakban tartogat csodálnivalót a természetimádóknak.

Bár van saját parkolója (3£/nap), hiába fizeti be az ember a napi díjat, ha nincs hely. Mondjuk most szerencsém volt, mert a murvás felén, (ami nem biztos, hogy fizetős) még akadt hely.

A parkolóban kihelyeztek egy táblát, amin felsorolták a völgy állat- és növényvilágát, melyekkel összetalálkozhatunk séta közben. (Madarak, lepkék, emlősök és növények.) 

Több sétaút is van, de a jelzésük elég gyatra/buzarr/semmilyen. Ha biztosra akarunk menni, hogy nem tévedünk el, akkor érdemes letölteni valami app-ot és az offline térképet is, mert a völgyben nincs térerő. De nem olyan nagy terület, hogy ne lézenghetnénk be nyugodt szívvel. És gyakran látogatják kutyasétáltatók, futók is, szóval nem kell megijedni, hamar utunkba akad valaki, aki majd útba igazít 😊

A völgyben kisebb patakok folynak, némelyik csak időszakos. És nagyon titokzatosak. Észrevétlenül tünnek el a páfrányoktól, harasztoktól dús aljnövényzetben és csak a hangjukat lehet hallani tovább. 

Érdemes nyáron is hosszú nadrágot húzni, mert a párás környezet kedvez a másfél méter magas (!) zsúrlóknak és csalánnak, amik belógnak a csapásra. 

Ha korán jön ki az ember, tényleg reggel, még 8 előtt, akkor pazar fény-pára jelenségekben lehet része. Képzeletünkben megelevenedhetnek a mítikus meselények, mint az apró erdei tündérek és manók. Az illúzió ittas idilt a jól táplált örvösgalambok hangos, ágak közötti repülni próbálkozó vergődése szakítja csak félbe. 

Bár vannak már jelei az ősz érkeztének, a gaz mennyiségéből még mitsem veszített. 

Lassan beérnek a bogyós növények. Igaz, meglepett, hogy a nyár közepétől folytonérő szeder még savanyú volt; csipegettem volna egy jót.

A Tiszafa termése (fent). Az áttetszően piros, ínycsiklandó húsos bogyó mérgező!

A völgyet körbefogó mezőgazdasági földek némelyikén már beérett a búza és aratásra várnak az aranyszínű kalászok, de van, ahol már bevetették a jövőévi terményt. 

Az elején még mint valami őzgida, riadtan kapkodtam a fejem jobbra-balra a furcsán nagy csörgő neszekre, aminek okozóját a zöld lombok még elrejtik. Mégiscsak egyedül jöttem ki egy ismeretlen kis vadonba. De aztán rájöttem, hogy itt a legnagyobb vad a róka, ami viszont jobban fél tőlem, ezért nem fog mutatkozni. A kóbor kutyák pedig itt ismeretlen fogalom. Szóval most pezseg csak igazán az élet az erdőben. Ennyi mókust egész évben nem láttam, most meg vagy nyolcat is! Ráadásul egyáltalán nem félősek; teszik a dolgukat, gyűjtögetnek és közben ügyet sem vetnek az ember jelenlétére. 

Most még buja dzsungelre emlékeztet a völgy, de pár hét múlva már biztosan élénk őszi színekben pompázik. 

Túrabeszámoló helyett: 2015. 06. 06. Buda Barlangjai - Mátyás-hegyi kőfejtő

     Pont egy éve, hogy újra belevetettem magam a teljesítménytúrázás gyönyöreibe. Első megmérettetésem a Teljesítménytúrázók Társasága által szervezett "Buda Barlangjai" túra legkisebb, 15 km-es távja volt. Imádtam! És ebben a véleményeben még a budai hegység iránt érzett enyhe elfogultságom sem befolyásolt. Kombinált túrára mentem, ami azt jelenti, hogy lehetőségem nyílt résztvenni a Pálvölgyi-barlang vezetett látogatásán. Az is nagyon tetszett, de azért maradnék a földfelszínen :)

Úgy hozta az élet, hogy éppen ehhez az egyesülethez csatlakoztam. Ezért is ünnepélyesebb számomra, hogy első önkéntes segítői részvételem a társaság működésében éppen a "Buda Barlangjai" idei rendezvénye volt. Ellenőrzőpontos voltam másodmagammal. Ismerve a helyszínt, sajnos tudtam mire vállalkoztam. Egy napra mi lettünk a pokol angyalai a Mátyás-hegyi kőfejtőben.


Rajt: Szemlőhegyi-barlang

Reggel 7-kor már kígyózó sor állt sorba a nevező asztalnál :)

     Korán kezdődött a nap. Hajnali 6-kor már a Szemlőhegyi-barlangnál gyülekeztünk és a rajtot állítottuk fel; az asztalokat, ahol a nevezés lesz, a pavilonsátrat és hasonlók... 7 órakor már szakadt rólunk a víz. Csodaszép, igazi nyári napot ígértek mára a meteorológusok. Úgy legyen! - gondoltam és kisebb nyögésekkel indultam, hatalmas túrazsákomat hátamra csapva a helyszínemre. És akkor jött a herceg fehér lo... szürke kombival és felajánlotta, hogy kivisz kocsival. ... Na jó... Kb. ennyire tiltakoztam.

 

A Mátyás-hegyi kőfejtő:
"1847-ben kapta mai nevét a német Matthiasberg tükörfordításaként.
A városrésznek nevet adó Mátyás-hegy máig beépítetlen, csupán a lábánál találhatóak házak. Oldalain egykor külszíni mészkőbányászat folyt. Az egyik ilyen kőfejtő a Pál-völgyi-cseppkőbarlang parkolója előtt magasodó „nagy kőfejtő”, tövében a Mátyás-hegyi-barlang lezárt bejáratával, míg valamivel beljebb, a csak a Mátyáshegyi útról megközelíthető jelöletlen úton, rejtettebb helyen található a másik, azaz a „keleti kőfejtő”.
Geológia: A felhagyott kőfejtő feküje triász korú szaruköves mészkő, amire eocén korú nummuliteszes mészkő és fosszíliákban dús budai márga települ. Számos barlangi üreg nyílik a kétszintes kőfejtő falán, széles repedésekben jól figyelhetjük meg a hidrotermás kitöltéseket. Az ásványok a mészkő repedéseihez, üregeihez kapcsolódnak, néha fosszíliákat is töltenek ki.
Leírás: A kőfejtőt kocsival vagy az óbudai Kolosy-térről induló 165-ös busszal a Kolostor u. elejéig utazva lehet elérni. A megállóval szembeni háztömb mögött lépcső vezet a hegyre, ezután a bal oldali ösvényen folytassuk az utat, ez egyenesen a bányába vezet. A legjobb ásványkínálat a felső szint jobb oldali barlang alatti törmelékben található, de az anyag már erősen fogyóban van, kitartás és sok szerencse kell egy-egy jó darabhoz.
A falak omlásveszélyesek, a barlangokba való bejutást ne is kíséreljük meg!"

Mátyás-hegyi kőfejtő ellenőrzőpont

Mire felállítottam a legnagyobb hőségben árnyékot ígérő sátrat, megérkezett a társam :) Árnyékba vonultunk és annyira egymásra találtunk, hogy néha meglepetten vettük észre, hogy túrázók közelednek. Nagyon kellemes beszélgetőtárs volt ezen a tikkasztó nyári napon.

Sorstársammal, Imrivel :)

Egészen két óráig kitartott annak a kis sugár facsemetének az árnyéka, ami alá még reggel behúzódtunk. Utána már csak a sátor maradt. Holt időben felfedeztük a kőfejtő kicseit és egy kicsit sziklát is másztunk. Csodálatos kristálytartalmú köveket találtunk, meg lenyomatos kőzeteket.
Szerintem már 11 körül túl voltunk az első hőgután. Négy órakor ránk jött valami érthetetlen kuncogó görcs :D Köszönet minden túrázónak, akik türelemmel voltak irántunk és kiszolgltatott helyzetünkből fakadó elmeállapotunkra!

 

Extra szolgáltatásként vállaltuk minden megfáradt, kitikkadt túrázó lefotózását :)

Nem is gondoltam volna, hoyge gy kőfejtő ennyire felkapott hely. Még a délelőtt folyamán belecsöppentünk egy amatőr modell fotózásba. A munkát nem csak a fotós élvezte, hanem néhány túrázó is, mert a modell minden zavar nélkül a tűzrakóhelynél váltott ruházatot... márha a csőtop és a fehérnemű annak mondható :D

Körülbelül ez volt az a pillanat, amikor elővettem az otthon gondosan behűtött alkoholmentes gyümölcsös sörömet és szemérmetlenül elkortyolgattam :D ... Néha megdöbbenek magamon, hogy mekkora egy istennő tudok lenni :D De nem leszek önző, elárulom hogy csináltam, hogy egy forró nyári napon, délután 5-kor a kőfejtő kellős közepén, hűtőhideg itókátval boldogítottam magam, melynek oldaláról a pára hivogatóan csordogált lefele. Fagyaztott víz. Ennyi a titok. Egy darab hűtőtáska kell csak, amibe belefér két darab 1 literes vizes falkon. Ezeket még előző este lefagyaztottam és reggel a hűteni kívánt itókák mellé raktam. Kb. 4-ig kiolvadt a víz, de a hideget még tartotta. Persze árnyékban tartottam, de ehhez bőven akadt megfelelő sziklahasadék :)

Nem sokkal a távozásuk után pedig kisebb riadalom lett úrrá rajtunk, ugyanis a kőfejtő tetején a szakadékot elkerítő korlátnál gyerekek hangjára lettünk figyelmesek, de ami ennél is ijesztőbb volt, az a sziklaomlás, amit okoztak. Azt hittük valamelyikük leesett! Szerencsére nem így történt! A legmegdöbbentőbb, hogy valamiféle kirándulás lehetett! A kőfejtő másik végében tüzet raktak, randalíroztak egy órácskát, aztán tovább álltak.

Az utolsó hosszútávosok :) ... Lassan vége a műszaknak

Kellemes telt a nap és a körülmények ellenére még csak meg sem kapott a nap :)
Egészen más volt a másik oldalon állni és mondhatni, tétlenül végignézni túratársaim küzdelmeit ebben az embert próbáló hőségben. Ismerve az útvonalat (elnézést, hogy a beszámolóban nem tértem ki rá részletesebben) és elhallgatva az elleőrzőpontunkra érkezők rövid beszámolóját egy kicsit irígykedem, hogy kimaradtam a buliból. De legközelebb már én is velük tartok :)

Köszönet a Teljesítménytúrázók Társaságának a szervezésért és a lehetőségért!




 

Túrabeszámoló: 2015.05.02. Naplás, 17 km

     Szerdán, még korai, még várok. Csütörtökön, már nagyjából lehet tudni, de még várok. A program alakul, szombati túra lesz ebből, pedig a pénteki sárga túra is nagyon csábít. Aztán pénteken délután végre felkerekedik a szél, beborul és lehűl a levegő, de az eső csak azért is várat magára. Várok. Várom, hogy elkezdjen esni, hogy ne az legyen, hogy csúszik az egész  jóslat és a délutánra ígért eső végül csak éjjel érkezik és nem este esi ki magát, hanem még másnap is szakad... Szóval csak várok. És a meteorológiába vetett hitem csalódásba vált, majd megvetéssé alakul. Visszasírom Aigner Szilárdot! Még az Ő jóslataiban is több igazság volt...
Ez van, esős túra lesz... esőkabát nélkül. Csak azért sem maradok otthon... nem hátrálok meg... nem adom fel állásaimat! Megyek és hódítok!
     Reggel hét óra... nyolc... szakad az eső. El kéne indulni, mert csak 9:30-ig van nevezés a rövid távra. Az egyetlen, bár nem a legjobb lehetőségem egy hagyományos esőkabát igénybevétele, amit mondhatni megörököltem. 100% gumi... tudjátok az milyen? 100% esőálló... de nem légáteresztő, vagyis a kipárolgás a belsejében ugyan úgy folyik végig, mint az eső a külsején...
A szombati forgalom ellenére egészen gyorsan kiértünk Budapestről. A Szilasliget HÉV megállóhelynél van egy kis kocsma, onnan indult a túra. A szervezők már épp készülődtek, de még nevezhettem, és mindössze csak tíz perc késéssel rajtoltam. Fél siker! Végre elindultam!
     Az eső itt még csak szemerkélt, de a gumirucit már magamra kellett terítenem. Kedves hely, szépen gondozott kertekkel körülvett kockaházak között vezetett az út a sárga turistajelzésen. A Trianon-emlékmű után nem sokkal, a város határ előtti buszfordulónál kanyarodtott az út a természetbe. Az a kevéske eső is elég volt, hogy lemossa a port a fákról, így a környék erdejei üde zölden hívogatták az embert kirándulni. A Gödöllői-dombságra jellemző dimbes-dombos, laza erdős vidék tárult elénk, ahol a földről felszálló pára tette misztikussá az alacsonyan lógó, esőfelhőktől szürke erdőszéleket. Ez a hangulat egészen a "Bolnoka-erdő" 1. ellenőrzési pontig elkísért. A fiúk ott álltak egy aprócska, fejük fölé kifeszített kabát alatt, mégis mosolygósan várták a túrzókat!
     Elhagyva az útelgazást, ahol szétválnak a távok, nem kis meglepetést okozott, hogy a térképen és az itinerben is feltüntetett "zöld" turistajelzés sehol sem volt! Pár méter megtétele után, jelzés hiányában visszatértem a srácokhoz, hogy útbaigazítsanak. Mint kiderült, pár nappal ezelőtt festették át a turistajelzéseket, ami ezentúl "sárga" lesz. Nem tudom hogyan működik ez a dolog, de szerintem egy turistajelzés átfestése kicsit nagyobb figyelmet érdemelne. Vajon milyen gyakran fordul elő ilyen? És hogyan, milyen fórumokon tájékoztatják a kirándulókat az effajta változsokról? Ezen morfondírozva csomagoltam be magam békebeli esőkabátomba, ami most a legjobb barátommá nőtte ki magát. Már érezhető volt az eső áldásos tevékenysége és a következő lejtő nagyrészét gyorsabban és nem feltétlen a talpammal érintve tettem meg. Röhögve estem-keltem és teljesen felszabadultam, mint egy kisgyerek. Egy erdőszélre jutottam, ami egy bevetett szántót határolt. Hatalmas, nyitott élénkzölden rikító domboldal tárult elém. Az eső közben szakadt, mintha csak dézsából öntenék, a földet elborította a pára, amely két-három méter magasságban megrekedve visszaverte a felhők felett szikrázó napfényt és valami hihetetlen szürreális saját fénnyel világított. Elképesztő látvány volt! Nehezen szakadtam el tőle, de mennem kellett.
     Átkelve az M0-ás híd alatt kissé unalmasabbra váltott a táj. Ugyan úgy dombos-rétes volt, erdőkkel szegélyezett, de hiányzott belőle egyfajta meghitt romantika. És ez az érzés már a túra végéig elkísért. Nem sokkal a 2. ellenőrzőpont előtt túratársam akadt, akivel együtt keresgéltük az útvonal jelző szalagokat. A 2. ellenőrzőpontnál, a kód felíráshoz elővéve a ronggyá ázott útleírást, épp azon nevetünk, hogy milyen kellemesek az olyan "hülye biztos" túrák, ahol szinte végig csak a szalagozást kell követni. Nem kell térképet böngészni vagy azzal bibelődni, hogyan nyitom szét az összeázva egymásnak tapadt lapokat, miközben cafatokra szakad az útleírás, amit még aztán értelmezni is kell. Szerencsénkre ez is ilyen túra volt :D És ebben a felhőszakadásban igazán kapóra jött! Aztán ahogy rákezdett, úgy el is múlt az eső és Nagytarcsára érve már majdhogynem a nap is kisütött. Fülledt meleg lett. A 3. ellenőrzőpont a nagytarcsai falumúzeumnál volt, melyet meg is lehetett tekinteni.
     Innen már csak 4 km választott el minket a Naplás-tónál felállított céltól. Utunk a Szilas-patak partján vezetett végig. Ekkorra már a bakancsunkban békák kurrogtak és a zonkninkból kifacsarható víz mennyiségével paradicsomot öntözhettünk volna :D És itt említeném meg, hogy túráim során ez volt az eslő olyan szervezés, ahol  egy jelképes összeg fejében a rajtban leadott cuccainkkat átvitték a célhoz. Így élve a lehetőséggel, előre gondolkozva csomagoltam száraz váltásruhát és a tóhoz közeledve már előre örültem a gondolatnak, hogy nem kell csurom vizesen hazamennem.
     A napocska kisütött, a szél felélénkült és utunk véget ért. Elismerve a teljesítményt melyet elértem, kézfogás kíséretében nyújtották át az oklevelet és a kitűzőt. Szerintem ez igazán kedves gesztus, valahogy ünnepélyesebbé teszi a sikerélményt is. Köszönet érte a szervezőknek!
A jól megérdemelt zsíroskenyér után még valami palacsintát is ígértek, de azt már nem vártam meg, mert még be kellett gyalogolnom a HÉV-állomáshoz. Egy laza 2 km-es séta várt a patakot kísérő kerékpárúton... mondanom se kelljen, szikrázó napsütésben! És épphogy odaértem, már érkezett is a szerelvény :D

Kellemes túra volt, egyáltalán nem megerőltető. Legközelebb is bevállalnám.

Túrabeszámoló: 2015.04.25. Merzse-mocsár, 20 km

     Bár a megszokottnál jóval később sikerült a rajthoz érni és nevezni, az a tapasztalatom, hogy még idő szűkében is érdemes a hosszabb távot bevállalni, mert sokkal több látnivalót kínál.

A Rákoskerti Lemaradás túrái mindig igazi csemegék! A kellemesen családias hangulatú társaság ezúttal sem okozott csalódást.
A kiírás szerint csak 9 óráig lehetett a hosszútávra nevezni, ennek ellenére elnézték a negyedórás késést, így 9:15-kor útra keltem, hogy megküzdjek a 20 km-es távval. 

A Merzse-mocsár teljesítménytúra rajtja

Kossuth Lajos Általános Iskola, Budapest XII. kerület

Az útvonal leírás és egyben pecsételőfüzet

Kilátás nyugat felé a Vida-dombról

Az 1. ellenőrzőpont a Vida-domb tetején

Átkelve a vasúton egy egészen más világ tárult elénk. Mintha megszűnt volna a város és egy hatalmas rikító sárga, émelyítően illatozó virágtenger peremére érkeztünk. Ez kérem a repce. Megállt az idő, itt mindig nyár van, meleg, mosolygós nyár! Rögtön jobb kedvre derült az ember és szinte szárnyakra kapva vágott neki az előtte tornyosuló kilométereknek.

Virágzó repce, ameddig a szem ellát!



     A természetvédelmi terület az egykori nagykiterjedésű "vadvízország" utolsó hírmondója Budapest határában, a XVII. kerületben. Törvényes védelmet 1977-ben kapott a vidék 27 hektárja, majd 1999-ben 40 hektárosra bővűlt a védettség.

A Merzse-mocsár és környéke többször kiszáradt az utóbbi évtiszedekben, ami kösszönhetőe az aszályos időjárásnak, csakúgy, mint a terület és környezete átalakításának.

A Merzse-mocsár rovarvilága igen gazdag. Számos ritka és védett faj is előfordul a területen, melyek közül is kiemelkedő a vörös könyves vérfűboglárka. A terület rétjeinek nappali lepke egyede és fajgazdagsága mindenki számára feltűnő. A kétéltűek számára kiemelkedően fontos élőhely a Merzse-mocsár.

     Az itt élő pettyes és tarajosgőte mellett a zöld levelibéka és a barna ásóbéka is felkeresi az itteni vizeket kora tavasszal. A vizisikló mellett a mocsári teknősök is élőhelyet találnak itt. A szárazabb réteken jelentős fürgegyík és zöldgyík populáció él. Több barna rétihéja is rendszeresen költ a területen. A különböző nádi és vizimadarak, mint a barkós cinke, a nádirigó, a vizityúk, a bölömbika és a különböző nádiposzáta és réce fajok megfigyelését segíti a vízre épült madárvárta is. A mocsarat körülvevő réten, bokorfüzesben és fűz-nyár ligeterdőben megfigyelhetünk más madarakat is, mint a gyurgyalag, a kakukk, a sárgarigó, a búbosbanka, a tövisszúró gébics, az egerészölyv és a vörös vércse. Az emlősök közül az őz és a róka mellett a menyét és a borz is "őslakója" a természetvédelmi területnek.

     A magas sásos, nádas, a bokorfüzes, a fűz-nyár ligeterdő és a száradó kékperjés láprét is megtalálható itt. A terület védett növényei között meg kell említeni a budai imolát, a keskenylevelű gyapjúsást, a hússzínű ujjaskosbort. Tavasszal a vizesebb helyeken megfigyelhetjük a sárga nőszirom, a szárazabb, homokosabb helyeken a fürtös gyöngyike szépen virágzó példányait.

     Geológiai felépítésében a Duna V. terasza játszott szerepet. A vízáteresztő kavics- és homokrétegekre települ a napjainkban is képződő öntésiszap, öntésanyag. Ezek a fiatal ártéri üledékek képzik azt a vékony vízzáró réteget, amely lehetővé teszi a felszíni vízfelület megmaradását.

Képes tájékoztató a Merzse-mocsár tanösvénye mentén

Ösvényre hajló fűzfa ága

Az igazat megvallva kissé szégyellem magam, hogy budapestiként fogalmam sem volt, micsoda természeti kincseket rejt a város határa. Talán ezért is túrázom, vezeklésképpen, hogy bepótoljam azt, amit gyerekként kellett volna megismernem,  felfedeznem. A Merzse-mocsár tökéletes példája a tündérien romantikus és élővilágában egyedülálló, óvni való oázisoknak, melyek fennmaradását a város terjeszkedése fenyegeti.

Út a 3. ellenőrzőpont, a reptér széle felé

Ez a táj, hihetetlen nosztalgikus érzésekkel hasított belém, eszembe juttatva a régi vándortáborok hangulatát. Amikor reggel ébredés és sátorbontás után hátunkra véve tetemes méretű zsákjainkat, útnak indultunk ismeretlen vidékek felfedezésére. Menetelve egész nap... verőfényes napsütésben... esőben... étlen-szomjan... minden egyes kanyar vagy domb mögött a célt remélve, míg végül a nap végén megérkeztünk egy letáborozásra alkalmas tisztáson...

Útjelző :)

Na igen... nehéz úgy behozni a lemaradást, ha minden szembe jövő emberrel beszélgetek egy sort... De mit csináljak, ha olyan jó a társaság! A 3. ellenőrzőpont már éppen zárt, amikor oda értem. Ez persze nem gátolt meg abban, hogy huzamosabb időt vesztegeljek ott. Azt hiszem már a túra elején elvarázsolt a repceföld és onnantól kezdve számomra ez a túra nem a pecsétszerzésről szólt, hanem az emberi kapcsolatokról. Igazán lélekemelő volt az egyedül megtett, hosszú, monoton sétaszakaszok után közös hangot találni. Ettől függetlenül, érdekes módon csak javult a részidőm. Sőt, bőven beértem a további ellenőrzőpontokra!

Erdei ösvény

A természetben járás számomra legfontosabb eleme az a boldogító magány, amikor a mindent érezhetően körülölelő élet nem hagyja, hogy magunkba roskadjunk gondolataink súlyától, melyek, főleg az egyedül megtett túrák alkalmával képesek a felszínre törni... szinte ordítani, hogy foglalkozzunk velük, ahelyett, hogy hagynák, hogy a természet szépségein legeltetve szemünk kipihenjünk fáradalmainkat.

"Zöld béka" turistajelzés :)

Az 5. ellenőrzőpont után, elhagyva a gémeskutat egy folyosó szerű útszakasz vezetett vissza a túra elején szépségével ránk ripakodó repceföldre. De még mielőtt nekivágtam volna a homokos szolgalmi útnak, szóba elegyedtem egy idős bácsival. Bár a nevét nem tudom, mert elköszöntünkkor csupán jó egészséget kívántunk egymásnak, a vele töltött idő emlékemben örökre megmarad. A mocsár régmúltjáról mesélt. Arról, hogy fiatalon mindennapi feladata volt vízzel elárasztani a mocsarat, fenntartva ezzel ezt a változatos és ritka élővilágot. Azt az élőhelyet, mely most az életben maradásért küzd, amióta a kerületi önkormányzat megvonta a vizet, a magas költségekre hivatkozva. A térség mocsarasa azóta a harmadára csökkent és fajgazdagsága is megsínylette az intézkedést! "A tisztást bő vizű patakok tartották nedvesen és több forrás is fakadt. Minden reggel ide jártak az őzek inni. Voltak itt mocsári teknősök, tarajos gőték, különböző halfajták, vízi- és ragadozómadarak." - mesélte a bácsi. Ahogy emlékeiben kutatott, szinte magam előtt láttam azt a varázslatos világot, melyben ifjúkorát töltötte. Varázslatos félórácska volt. Ismét úgy folytattam utamat, hogy egy cseppet sem érdekelt az ellenőrzőpont nyitva tartása vagy a pecsét, egyszerűen csak boldog voltam, valahogy több, hogy ez az ember bizalmába fogadott és részese lehettem élményeinek. És ez jó érzés volt, nagyon jó.

Hosszú utazás volt ez a mai és nem csak térben, időben is. Arról nem is beszélve, hogy a kellemesen intenzív napsütés még a folyamatos kenegetés ellenére is megkapta a vállamat.

A terület fajgazdagságáról magam is megbizonyosodhattam. Még a 2. ellenőrzőpont után egy nagyobb tisztás mellett, az erdőszélen vitt az út. Épp a fák égbe nyúló magasságán merengtem, maikor egyszerre balról elém vágott egy őz. A meglepettség határozottan kirajzolódott fején. Nem tudom mi ijeszthette meg, de ottlétem a frászt hozta rá. Szemmel láthatóan csak az utolsó pillanatban bett észre, éppen, amikor elugrot előttem. Pompás látvány volt! Remélem ijedttében nem esett össze holtan pár méterrelodébb a bozótosban, ahová sietett!

A gyíkokról is volna mit mesélnem. Hatalmasak! És rengetegen vannak! ... Nem mintha félnék a saját árnyékomtól, de teljesen egyedül barangolni egy elsőre kihalt pusztaságnak kinéző tájon... nőként... ebben a világban... néha már átkoztam magam, hogy legalább egy gaz spray lehetne nálam.

Ami a madárvilágot illeti, hihetetlenül sok énekes madár él a területen. És bár már jócskán elmúlt reggel, amikor élénkebbek, éneküket csak az egyre erősödő forró szél halkította kissé. Láttam zöld küllőt, nagy fakopáncsot, gyúrgyalagot, egerészölyet és hallottam a kakukkot is.  

A cél előtti pár száz méteren, mint kiderült sikerült leelőznöm két túratársamat. Ezt nagy sikernek könyvelem el, tudva, hogy én voltam az utolsó nevező a hosszútávon!

Az is nagy dolog, hogy egy kiadós reggeli után jóllakottan csupán vizet vittem magammal az útra. És ennyi élelem elég is volt. Ebből az következik, hogy a legközelebbi túrára már elég lesz egy kisebb táska is. Azért a célban jól esett a zsíros kenyérke :D 

A hazaút is csak egy röpke órácska volt, ami a reggel behűtött söröcskére kitikkadtan vágyva vánszorgott ólomlábakon ;)