2026. március 26., csütörtök

Egy új fejezet

     Életem könyvében számos fejezet után itt egy újabb. Minden olyan simán alakult, ennek így kellett lennie. Ahogy rábukkantunk a házra, ahogy másnapra időpontot kaptunk és ami meglepetés a helyszínen ért… a háromszobás házról kiderült, hogy az inkább négy! Kérdéses sem volt, hogy még ott a helyszínen le lett foglalózva az ingatlan. Pedig sok kritériumnak kellett megfelelnie, igaz beértük volna 2 szobával is, hiszem most is így élünk, de hosszútávon azért mégis kényelmesebb, ha az ember nem a nappaliban csövezik és van egy hely ahová visszahúzódhat, magára csukva az ajtót. Garázs nincs, mintahogy füves kert se, viszont az összes kocsi és lakókocsi befér a ház mellé/elé és a lebetonozott hátsó udvar előnye is meg van… nem kell többet füvet nyírni, viszont élvezhetem a dézsás virágoskert üdítő látványát. Igazából a nagy kert lustává tett minket. Olyan kényelmes volt a megléte, hogy nem voltunk rákényszerítve a kimozdulásra. De ez most változni fog. Szerencsére itt mindenfelé zöld terek vannak a házak között, pont azért, hogy a gyerekek ne az otthon csendjét lármázzák fel. Iratlan szabály egyébként, hogy este 6-kor mindenki bemegy és nincs kint hangoskodás. Ezalól csak a nyáriszünet időszaka és a hosszúhétvégék lehetnek kivételek. Én ezzel együtt tudnék élni… a gyerekeimmel már nehezebb ezt betartatni, annak ellenére, hogy jóformán itt nőttek fel. Számukra a nap addig tart, amíg világos van… csakhogy az akár éjjel 11 óra is lehet! Márciustól egyre nő a világos órák száma. Áprilisban már este 9-kor megy le a nap, hát szülő legyen a talpán, aki képes a gyerekét 8-kor fektetni, mert másnap iskola… De majd kinövik.


Hab a tortán.

Szegény barátnőmék egy évnyi kuporgatás után végre neki tudtak állni a tetőtér használható padlássá alakításába (szigetelés, padló burkokás, feljáró kiépítése)… nekünk meg mindez az ölünkbe pottyant. 

A mindent IS tudó szomszéd.

Ahogy elkezdtük áthordani a cuccainkat, a szomszéd rögvest lecsapott ránk hogy megtudja kifélék, mifélék vagyunk. S minthogy ikerház, falszomszédok vagyunk. Sok izgalmas részletet tudtunk meg új otthonunk múltjáról. Például kiderült, hogy talán nem is volt annyira véletlen elírás a szobák száma a hírdetésben; talán nem akarták, hogy egy bizonyos emberfajta kibérelhesse ezt a házat. Itt ugyanis canabis farm üzemelt. Egy késő esti razzia alkalmával csaptak le rájuk és ürítették ki a padláson olyan nagy gonddal berendezett ültetvényt. Viszont ennek köszönhetően most hang- és hőszigetelt, járólapos padlásunk van. Az áramvezetéket hatóságilag elcsípték, de ez minket nem akadályoz abban, hogy hosszabbítóval felvigyünk egy steklámpát. Végre görnyedés nélkül és kényelmesen férnek el a szezonális cuccaink (értsd ezalatt: karácsonyi díszek, tovább örökíthető kinőtt gyerekruhák, jelenleg nem használt izék meg bigyók dobozszám…).

Igazán kellemes meglepetés volt ez, mely mégjobban növelte eszmei értékét a szemünkben, amely sosem volt kérdéses, mert szerelem volt első pillantásra 💕

2026. március 3., kedd

Mi a legfontosabb?

     Hosszú és fáradságos küzdelmek után történt valami… valami megváltozott. Magam sem tudom pontosan körülírni, de valami más lett. De jó más. Számomra élvezetes. Újra önmagamnak éreztem magam, a jelenben, mégha nem is tudatosan és csak így utólag rádöbbenve.  Nem tudom, hogy a költözés dob fel ennyire vagy a legújabb ismerettségek, de ahelyett hogy összeroppannék, szárnyalok! 

Sok furcsa dolog járt az eszemben minap. Romantikus lélek lévén sokáig tartott észrevennem a valóságot. Lehet naivitásnak hívni, én inkább elvarázsoltnak éltem meg. Olyan fogalmakhoz ragaszkodtam, mint az örök barátság… meg lelkitárs. De kegyetlen leckék árán kellett megtanuljam hogy ezek számomra nem adattak meg. Vagy ha voltak is, elkallódtak valahol útközben. És ma már nem tudom, ha voltak is, azok maradtak-e. Túl sok elvárásom volt a barátságaimmal szemben. Elvárások?!  Számomra a legfontosabb az volt mindig is, hogy legyen kire számítanom. Például átmehetek hozzá bármikor, akár az éjszaka közepén, ha rosszul érzem magam és beszélgetni szeretnék valakivel, aki ismer és tudja hogy nyugtasson meg. Ez elég nagy önzőség, nem igaz? Pedig én ilyennek tartottam magam és beletettem a 100%-om, titkon csupán azt vártam cserébe, hogy ezt viszonozzák… csakhogy nem vagyunk egyformák és az a másik 100%-ék talán másképpen volt teljes, én mégis csalódásnak éltem meg. Kiegyenlítetlennek. Talán mégsrm ismertem olyan jól őket. Vagy túl sokat akartam? Mostanra felhagytam ezeknek a romantikus ábrándoknak a kergetésével. Beérem annyival is, ha nem akanak szándékosan ártani nekem. És ha ennél több jön, az már olyan extra, amiért igazán hálás tudok lenni. A kedvesség elég. Régen alábecsültem a jelentősségét, de ma már látom, nem is kell ennél több… és a világ jobb hely lenne.