2015. június 6., szombat

Túrabeszámoló helyett: 2015. 06. 06. Buda Barlangjai - Mátyás-hegyi kőfejtő

     Pont egy éve, hogy újra belevetettem magam a teljesítménytúrázás gyönyöreibe. Első megmérettetésem a Teljesítménytúrázók Társasága által szervezett "Buda Barlangjai" túra legkisebb, 15 km-es távja volt. Imádtam! És ebben a véleményeben még a budai hegység iránt érzett enyhe elfogultságom sem befolyásolt. Kombinált túrára mentem, ami azt jelenti, hogy lehetőségem nyílt résztvenni a Pálvölgyi-barlang vezetett látogatásán. Az is nagyon tetszett, de azért maradnék a földfelszínen :)
Úgy hozta az élet, hogy éppen ehhez az egyesülethez csatlakoztam. Ezért is ünnepélyesebb számomra, hogy első önkéntes segítői részvételem a társaság működésében éppen a "Buda Barlangjai" idei rendezvénye volt. Ellenőrzőpontos voltam másodmagammal. Ismerve a helyszínt, sajnos tudtam mire vállalkoztam. Egy napra mi lettünk a pokol angyalai a Mátyás-hegyi kőfejtőben.

Rajt: Szemlőhegyi-barlang
Reggel 7-kor már kígyózó sor állt sorba a nevező asztalnál :)
     Korán kezdődött a nap. Hajnali 6-kor már a Szemlőhegyi-barlangnál gyülekeztünk és a rajtot állítottuk fel; az asztalokat, ahol a nevezés lesz, a pavilonsátrat és hasonlók... 7 órakor már szakadt rólunk a víz. Csodaszép, igazi nyári napot ígértek mára a meteorológusok. Úgy legyen! - gondoltam és kisebb nyögésekkel indultam, hatalmas túrazsákomat hátamra csapva a helyszínemre. És akkor jött a herceg fehér lo... szürke kombival és felajánlotta, hogy kivisz kocsival. ... Na jó... Kb. ennyire tiltakoztam.
 
A Mátyás-hegyi kőfejtő:
"1847-ben kapta mai nevét a német Matthiasberg tükörfordításaként.
A városrésznek nevet adó Mátyás-hegy máig beépítetlen, csupán a lábánál találhatóak házak. Oldalain egykor külszíni mészkőbányászat folyt. Az egyik ilyen kőfejtő a Pál-völgyi-cseppkőbarlang parkolója előtt magasodó „nagy kőfejtő”, tövében a Mátyás-hegyi-barlang lezárt bejáratával, míg valamivel beljebb, a csak a Mátyáshegyi útról megközelíthető jelöletlen úton, rejtettebb helyen található a másik, azaz a „keleti kőfejtő”.
Geológia: A felhagyott kőfejtő feküje triász korú szaruköves mészkő, amire eocén korú nummuliteszes mészkő és fosszíliákban dús budai márga települ. Számos barlangi üreg nyílik a kétszintes kőfejtő falán, széles repedésekben jól figyelhetjük meg a hidrotermás kitöltéseket. Az ásványok a mészkő repedéseihez, üregeihez kapcsolódnak, néha fosszíliákat is töltenek ki.
Leírás: A kőfejtőt kocsival vagy az óbudai Kolosy-térről induló 165-ös busszal a Kolostor u. elejéig utazva lehet elérni. A megállóval szembeni háztömb mögött lépcső vezet a hegyre, ezután a bal oldali ösvényen folytassuk az utat, ez egyenesen a bányába vezet. A legjobb ásványkínálat a felső szint jobb oldali barlang alatti törmelékben található, de az anyag már erősen fogyóban van, kitartás és sok szerencse kell egy-egy jó darabhoz.
A falak omlásveszélyesek, a barlangokba való bejutást ne is kíséreljük meg!"
Mátyás-hegyi kőfejtő ellenőrzőpont


Mire felállítottam a legnagyobb hőségben árnyékot ígérő sátrat, megérkezett a társam :) Árnyékba vonultunk és annyira egymásra találtunk, hogy néha meglepetten vettük észre, hogy túrázók közelednek. Nagyon kellemes beszélgetőtárs volt ezen a tikkasztó nyári napon.

Sorstársammal, Imrivel :)
Egészen két óráig kitartott annak a kis sugár facsemetének az árnyéka, ami alá még reggel behúzódtunk. Utána már csak a sátor maradt. Holt időben felfedeztük a kőfejtő kicseit és egy kicsit sziklát is másztunk. Csodálatos kristálytartalmú köveket találtunk, meg lenyomatos kőzeteket.
Szerintem már 11 körül túl voltunk az első hőgután. Négy órakor ránk jött valami érthetetlen kuncogó görcs :D Köszönet minden túrázónak, akik türelemmel voltak irántunk és kiszolgltatott helyzetünkből fakadó elmeállapotunkra!


 
Extra szolgáltatásként vállaltuk minden megfáradt, kitikkadt túrázó lefotózását :)


Nem is gondoltam volna, hoyge gy kőfejtő ennyire felkapott hely. Még a délelőtt folyamán belecsöppentünk egy amatőr modell fotózásba. A munkát nem csak a fotós élvezte, hanem néhány túrázó is, mert a modell minden zavar nélkül a tűzrakóhelynél váltott ruházatot... márha a csőtop és a fehérnemű annak mondható :D


Körülbelül ez volt az a pillanat, amikor elővettem az otthon gondosan behűtött alkoholmentes gyümölcsös sörömet és szemérmetlenül elkortyolgattam :D ... Néha megdöbbenek magamon, hogy mekkora egy istennő tudok lenni :D De nem leszek önző, elárulom hogy csináltam, hogy egy forró nyári napon, délután 5-kor a kőfejtő kellős közepén, hűtőhideg itókátval boldogítottam magam, melynek oldaláról a pára hivogatóan csordogált lefele. Fagyaztott víz. Ennyi a titok. Egy darab hűtőtáska kell csak, amibe belefér két darab 1 literes vizes falkon. Ezeket még előző este lefagyaztottam és reggel a hűteni kívánt itókák mellé raktam. Kb. 4-ig kiolvadt a víz, de a hideget még tartotta. Persze árnyékban tartottam, de ehhez bőven akadt megfelelő sziklahasadék :)



Nem sokkal a távozásuk után pedig kisebb riadalom lett úrrá rajtunk, ugyanis a kőfejtő tetején a szakadékot elkerítő korlátnál gyerekek hangjára lettünk figyelmesek, de ami ennél is ijesztőbb volt, az a sziklaomlás, amit okoztak. Azt hittük valamelyikük leesett! Szerencsére nem így történt! A legmegdöbbentőbb, hogy valamiféle kirándulás lehetett! A kőfejtő másik végében tüzet raktak, randalíroztak egy órácskát, aztán tovább álltak.

Az utolsó hosszútávosok :) ... Lassan vége a műszaknak

Kellemes telt a nap és a körülmények ellenére még csak meg sem kapott a nap :)
Egészen más volt a másik oldalon állni és mondhatni, tétlenül végignézni túratársaim küzdelmeit ebben az embert próbáló hőségben. Ismerve az útvonalat (elnézést, hogy a beszámolóban nem tértem ki rá részletesebben) és elhallgatva az elleőrzőpontunkra érkezők rövid beszámolóját egy kicsit irígykedem, hogy kimaradtam a buliból. De legközelebb már én is velük tartok :)

Köszönet a Teljesítménytúrázók Társaságának a szervezésért és a lehetőségért!




 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése