Bár a megszokottnál jóval később sikerült a rajthoz érni és nevezni, az a tapasztalatom, hogy még idő szűkében is érdemes a hosszabb távot bevállalni, mert sokkal több látnivalót kínál.
A Rákoskerti Lemaradás túrái mindig igazi csemegék! A kellemesen családias hangulatú társaság ezúttal sem okozott csalódást.
A kiírás szerint csak 9 óráig lehetett a hosszútávra nevezni, ennek ellenére elnézték a negyedórás késést, így 9:15-kor útra keltem, hogy megküzdjek a 20 km-es távval.
A kiírás szerint csak 9 óráig lehetett a hosszútávra nevezni, ennek ellenére elnézték a negyedórás késést, így 9:15-kor útra keltem, hogy megküzdjek a 20 km-es távval.
 |
| A Merzse-mocsár teljesítménytúra rajtja |
 |
| Kossuth Lajos Általános Iskola, Budapest XII. kerület |
 |
| Az útvonal leírás és egyben pecsételőfüzet |
 |
| Kilátás nyugat felé a Vida-dombról |
 |
| Az 1. ellenőrzőpont a Vida-domb tetején |
Átkelve a vasúton egy egészen más világ tárult elénk. Mintha megszűnt volna a város és egy hatalmas rikító sárga, émelyítően illatozó virágtenger peremére érkeztünk. Ez kérem a repce. Megállt az idő, itt mindig nyár van, meleg, mosolygós nyár! Rögtön jobb kedvre derült az ember és szinte szárnyakra kapva vágott neki az előtte tornyosuló kilométereknek.
 |
| Virágzó repce, ameddig a szem ellát! |
A természetvédelmi terület az egykori nagykiterjedésű "vadvízország" utolsó hírmondója Budapest határában, a XVII. kerületben. Törvényes védelmet 1977-ben kapott a vidék 27 hektárja, majd 1999-ben 40 hektárosra bővűlt a védettség.
A Merzse-mocsár és környéke többször kiszáradt az utóbbi évtiszedekben, ami kösszönhetőe az aszályos időjárásnak, csakúgy, mint a terület és környezete átalakításának.
A Merzse-mocsár rovarvilága igen gazdag. Számos ritka és védett faj is előfordul a területen, melyek közül is kiemelkedő a vörös könyves vérfűboglárka. A terület rétjeinek nappali lepke egyede és fajgazdagsága mindenki számára feltűnő. A kétéltűek számára kiemelkedően fontos élőhely a Merzse-mocsár.
Az itt élő pettyes és tarajosgőte mellett a zöld levelibéka és a barna ásóbéka is felkeresi az itteni vizeket kora tavasszal. A vizisikló mellett a mocsári teknősök is élőhelyet találnak itt. A szárazabb réteken jelentős fürgegyík és zöldgyík populáció él. Több barna rétihéja is rendszeresen költ a területen. A különböző nádi és vizimadarak, mint a barkós cinke, a nádirigó, a vizityúk, a bölömbika és a különböző nádiposzáta és réce fajok megfigyelését segíti a vízre épült madárvárta is. A mocsarat körülvevő réten, bokorfüzesben és fűz-nyár ligeterdőben megfigyelhetünk más madarakat is, mint a gyurgyalag, a kakukk, a sárgarigó, a búbosbanka, a tövisszúró gébics, az egerészölyv és a vörös vércse. Az emlősök közül az őz és a róka mellett a menyét és a borz is "őslakója" a természetvédelmi területnek.
A magas sásos, nádas, a bokorfüzes, a fűz-nyár ligeterdő és a száradó kékperjés láprét is megtalálható itt. A terület védett növényei között meg kell említeni a budai imolát, a keskenylevelű gyapjúsást, a hússzínű ujjaskosbort. Tavasszal a vizesebb helyeken megfigyelhetjük a sárga nőszirom, a szárazabb, homokosabb helyeken a fürtös gyöngyike szépen virágzó példányait.
Geológiai felépítésében a Duna V. terasza játszott szerepet. A vízáteresztő kavics- és homokrétegekre települ a napjainkban is képződő öntésiszap, öntésanyag. Ezek a fiatal ártéri üledékek képzik azt a vékony vízzáró réteget, amely lehetővé teszi a felszíni vízfelület megmaradását.
 |
| Képes tájékoztató a Merzse-mocsár tanösvénye mentén |
 |
| Ösvényre hajló fűzfa ága |
Az igazat megvallva kissé szégyellem magam, hogy budapestiként fogalmam sem volt, micsoda természeti kincseket rejt a város határa. Talán ezért is túrázom, vezeklésképpen, hogy bepótoljam azt, amit gyerekként kellett volna megismernem, felfedeznem. A Merzse-mocsár tökéletes példája a tündérien romantikus és élővilágában egyedülálló, óvni való oázisoknak, melyek fennmaradását a város terjeszkedése fenyegeti.
 |
| Út a 3. ellenőrzőpont, a reptér széle felé |
Ez a táj, hihetetlen nosztalgikus érzésekkel hasított belém, eszembe juttatva a régi vándortáborok hangulatát. Amikor reggel ébredés és sátorbontás után hátunkra véve tetemes méretű zsákjainkat, útnak indultunk ismeretlen vidékek felfedezésére. Menetelve egész nap... verőfényes napsütésben... esőben... étlen-szomjan... minden egyes kanyar vagy domb mögött a célt remélve, míg végül a nap végén megérkeztünk egy letáborozásra alkalmas tisztáson...
 |
| Útjelző :) |
Na igen... nehéz úgy behozni a lemaradást, ha minden szembe jövő emberrel beszélgetek egy sort... De mit csináljak, ha olyan jó a társaság! A 3. ellenőrzőpont már éppen zárt, amikor oda értem. Ez persze nem gátolt meg abban, hogy huzamosabb időt vesztegeljek ott. Azt hiszem már a túra elején elvarázsolt a repceföld és onnantól kezdve számomra ez a túra nem a pecsétszerzésről szólt, hanem az emberi kapcsolatokról. Igazán lélekemelő volt az egyedül megtett, hosszú, monoton sétaszakaszok után közös hangot találni. Ettől függetlenül, érdekes módon csak javult a részidőm. Sőt, bőven beértem a további ellenőrzőpontokra!
 |
| Erdei ösvény |
A természetben járás számomra legfontosabb eleme az a boldogító magány, amikor a mindent érezhetően körülölelő élet nem hagyja, hogy magunkba roskadjunk gondolataink súlyától, melyek, főleg az egyedül megtett túrák alkalmával képesek a felszínre törni... szinte ordítani, hogy foglalkozzunk velük, ahelyett, hogy hagynák, hogy a természet szépségein legeltetve szemünk kipihenjünk fáradalmainkat.
 |
| "Zöld béka" turistajelzés :) |
Az 5. ellenőrzőpont után, elhagyva a gémeskutat egy folyosó szerű útszakasz vezetett vissza a túra elején szépségével ránk ripakodó repceföldre. De még mielőtt nekivágtam volna a homokos szolgalmi útnak, szóba elegyedtem egy idős bácsival. Bár a nevét nem tudom, mert elköszöntünkkor csupán jó egészséget kívántunk egymásnak, a vele töltött idő emlékemben örökre megmarad. A mocsár régmúltjáról mesélt. Arról, hogy fiatalon mindennapi feladata volt vízzel elárasztani a mocsarat, fenntartva ezzel ezt a változatos és ritka élővilágot. Azt az élőhelyet, mely most az életben maradásért küzd, amióta a kerületi önkormányzat megvonta a vizet, a magas költségekre hivatkozva. A térség mocsarasa azóta a harmadára csökkent és fajgazdagsága is megsínylette az intézkedést! "A tisztást bő vizű patakok tartották nedvesen és több forrás is fakadt. Minden reggel ide jártak az őzek inni. Voltak itt mocsári teknősök, tarajos gőték, különböző halfajták, vízi- és ragadozómadarak." - mesélte a bácsi. Ahogy emlékeiben kutatott, szinte magam előtt láttam azt a varázslatos világot, melyben ifjúkorát töltötte. Varázslatos félórácska volt. Ismét úgy folytattam utamat, hogy egy cseppet sem érdekelt az ellenőrzőpont nyitva tartása vagy a pecsét, egyszerűen csak boldog voltam, valahogy több, hogy ez az ember bizalmába fogadott és részese lehettem élményeinek. És ez jó érzés volt, nagyon jó.
Hosszú utazás volt ez a mai és nem csak térben, időben is. Arról nem is beszélve, hogy a kellemesen intenzív napsütés még a folyamatos kenegetés ellenére is megkapta a vállamat.
A terület fajgazdagságáról magam is megbizonyosodhattam. Még a 2. ellenőrzőpont után egy nagyobb tisztás mellett, az erdőszélen vitt az út. Épp a fák égbe nyúló magasságán merengtem, maikor egyszerre balról elém vágott egy őz. A meglepettség határozottan kirajzolódott fején. Nem tudom mi ijeszthette meg, de ottlétem a frászt hozta rá. Szemmel láthatóan csak az utolsó pillanatban bett észre, éppen, amikor elugrot előttem. Pompás látvány volt! Remélem ijedttében nem esett össze holtan pár méterrelodébb a bozótosban, ahová sietett!
A gyíkokról is volna mit mesélnem. Hatalmasak! És rengetegen vannak! ... Nem mintha félnék a saját árnyékomtól, de teljesen egyedül barangolni egy elsőre kihalt pusztaságnak kinéző tájon... nőként... ebben a világban... néha már átkoztam magam, hogy legalább egy gaz spray lehetne nálam.
Ami a madárvilágot illeti, hihetetlenül sok énekes madár él a területen. És bár már jócskán elmúlt reggel, amikor élénkebbek, éneküket csak az egyre erősödő forró szél halkította kissé. Láttam zöld küllőt, nagy fakopáncsot, gyúrgyalagot, egerészölyet és hallottam a kakukkot is.
A cél előtti pár száz méteren, mint kiderült sikerült leelőznöm két túratársamat. Ezt nagy sikernek könyvelem el, tudva, hogy én voltam az utolsó nevező a hosszútávon!
Az is nagy dolog, hogy egy kiadós reggeli után jóllakottan csupán vizet vittem magammal az útra. És ennyi élelem elég is volt. Ebből az következik, hogy a legközelebbi túrára már elég lesz egy kisebb táska is. Azért a célban jól esett a zsíros kenyérke :D
A hazaút is csak egy röpke órácska volt, ami a reggel behűtött söröcskére kitikkadtan vágyva vánszorgott ólomlábakon ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése