El nagyon messze, egy olyan helyre, ami van annyira hangos, hogy felülkerekedjen a baljós gondolatokon, az aggodalmon... Mint például a tenger. A tenger hihetetlenül hangos, ahogy nő rajta a dagály. Morajai inkák ádáz tombolás, csobogása vad csörtetésként ostromolják a szegény, védtelen, homokossá csiszolt partvidéket. Óhatatlanul is átitatja teljes lényünket, bőrünk minden pólusát a sós párával ez az erőteljesen pulzáló őrjöngés. Vele együtt lázadunk, majd nyugszunk meg órák múltán, melyek mintha csak pillanatok lettek volna, röpülnek tovább a múltba. S ahogy fáradunk úgy békülünk ki akár önmagunkkal is.
Szeretem a tengert. Megnyugtat. Ereje olyan mértékben legyűgöz, hogy akár képes lennék elhinni a gögög mitológiák minden egyes szavát.
Botorkálva a parti kövek között egy újabb 'sea glass'-ra bukkantam. Felüdíti a lelket, amikor a fakó part ilyen rikító ajándékkal lepi meg az embert.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése