Ha ilyen is lehet a nőknél a 'kapuzárási pánik' hát akkor én meggajdulok! A 'gyereket akarok még!' többletérzésem már csak néha kerít hatalmába. Csitításában segít, ha arra gondolok, hogy még mindig nem kaptam vissza teljesen az irányítást az életem felett. Úgy látszik a hormonzavarok több, különböző tünetben is megnyílvánulhatnak. A folyamatos, kisugárzó derékfájáshoz lassan kezdek hozzászokni, bár szerintem kicsit sem normális. De ez az újjabban random rámtörő szexéhség nehezen kezelhető a napi feladatok mellett. Sose hittem volna, hogy egyszer megélem a kielégítetlenség fizikai fájdalmát. Pont, mint amikor felhúznak egy férfit, majd ott hagyják; már tudom miért mondták mindig, hogy ezt nem illik. És gondolom egyénenként változó - nemi különbségeket nem nézve - kinek hogy esik önmagán segíteni. Bevallom, én nem jeleskedem benne. Alapozni jó, de a folytatáshoz, befejezéshez nekem társra van szükségem... és pont ilyenkor van az Emberem tengerentúl...
Lehet nem ártana ilyen esetekre beszerezni valami 'játékszert'... és ezzel a gondolattal határozottan megleptem még saját magam is. Vajon csak lusta, gyáva vagy túl erkölcsös vagyok/voltam eddig kipróbálni?
Annyi minden van a világon... kezdem azt érezni, burokban éltem/élek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése