2013. augusztus 30., péntek

Mátrafüred

     A Mátra hegység déli oldalán fekvő, a Kékestől délnyugati irányban található Mártafüred már a 14. század óta lakott terület. A település határában a Somor- és a Csatorna-patakok között a 471 méter magas Benevár-bérc déli végénél találhatóak az egykori Bene vár romjai. A vár nevét feltehetően Bene vitézről kapta, aki Árpád fejedelem Edömér vezérének unokája volt, aki pogány földvárat épített a bércen. A tatárjárás idejében elpusztult várat Csobánka ispán épített újjá kőből és nemzetségének székhelye is lett. A 14. század elején ez volt az egész Mára vidékének legkorszerűbb erődítménye. 1327-ben a Csobánka család birtok fosztottá vált és a vár tulajdonjogát a Szécsényi család őse, Tamás ispán kapta meg. 1424-ben Albert király kaparintotta  meg, aki 1438-ban a Rozgonyiaknak adományozta. A várat eltehetően a közi husziták pusztították el a 15. században.
Az első írásos emlékek 1301-ből származnak Bene faluról. Még az 1713-as pestis járvány is elkerülte, így a Bene-patakon épült posztóverő kallómalmok tették virágzó iparterületté. A nagy hírnévnek örvendő benei posztó azonban már nem tudta felvenni a versenyt a gyáriparral, s a 19. század második felére teljesen elnéptelenedett. 
Újabb fellendülését a turizmus elterjedésének köszönhette. 
Mai nevét 1893-ban kapta hideg vizű fürdőjére utalva, mely abban az évben nyitotta meg kapúit. 


     A Mátra növény- és állatvilága számos gyöngyszemmel kedveskedik a természeti szépségek és ritkaságok iránt érdeklődőknek. Összefüggő erdőit cserjések, irtásrétek, kisebb-nagyobb tavak és lápok teszik változatossá. A közel 45 hektáros erdeiben főként az őshonos lombhullató tölgy, cser, bükk és gyertyán fajták dominálnak. Illetve Galyatető térségben sajátos színfoltot jelent a Magyarországon egyedülálló telepített fenyves.
Botanikai szempontból is számos kiemelkedő területtel büszkélkedhet. Parád, Somhegy, Várhegy, Hársas-kő, Kékes-tető, Disznókő vonulat északi lejtője, parádfürdői Hegyes hegy, gyöngyösi Sárhegy, siroki Darnóhegy.
Fakopáncs
Állatvilága a középhegységek faunájához hasonlóan igen gazdag. Legjellemzőbb emlősei a szarvas, őz, vaddisznó, mufflon, róka, vadmacska, nyuszt, nyest, borz, mókus és pele-félék.
Madárvilága fajokban rendkívül gazdag ez a térség és számos ritka madárfaj fészkelőhelye is. Ilyenek például az uhu (Mátraballa, Bodony), kánya (Mátraballa, Parád), holló (Mátraszentimre, Recsk), császármadár (Sirok, Parád, Parádsasvár), kerecsensólyom, vándorsólyom (Mátraballa).

Turista jelzés
     Az erdő turisztikai célú felhasználása már a múlt században megkezdődött és mára több, mint 460 km hosszúságú jelzet turistaút épült ki, közte az országos kék túra útvonal Pásztótól Verpelétig tartó szakasza
Turista útjainak nagy része a "bakancsos turizmus" kedvelőinek nyújt lehetőséget, de ökoturisztikai tanösvényeinek és kerékpártúra útvonalainak száma is folyamatosan gyarapszik.


Vizekben aránylag gazdag hegység a Mátra. Geológia felépítésének köszönhetően több, mint 360 kisebb forrás, számos időszakos patak, illetve természetes és mesterséges állóvizek adnak otthont a vízi- és víz közeli élővilágnak.
Hegyoldalban csörgő patak az ösvény mellett
A kirándulások és a fürdőzés kikapcsoló élménye mellett számos extrém sportágat is kipróbálhatnak az érdeklődők. A település egyik (és talán legfőbb) bevételi forrása a manapság olyan divatos és közkedvelt céges rendezvények számára újra életre keltett táborokban megrendezésre kerülő különböző csapatépítő tréningek.


     Ez a csöppke település igazi béke sziget és kincses kamra a természeti értékeket kedvelők számára. Akár gyalog, kerékpárral vagy lóháton is barangolják be a környéket, biztosíthatok mindenkit, hogy páratlan élményekben lehet része az év minden időszakában.
Kertvárosias jellegű utcáin sétálva nem telt el úgy öt perc, hogy ne valamilyen ritkán látott, különleges madár repült volna el mellettem az egyik fáról a másikra. Járdáit magas platánok, nyáron illatoshársak és ősszel színes juharfák övezik végeláthatatlan hosszan. A főteréhez tartozó park pedig inkább arborétum, mint sétatér. Csodálatosan kitalált virágágyásainak összetétele harmónikus színfoltja a tágas, selymes fűvel benőtt térnek. Gesztenye ligete pedig az egyik legkultúráltabb kutyafuttató is egyben, amit valaha láttam. Még a park mellett közvetlenűl húzódó, áthaladó út autós forgalmának zaja sem korlátozza a piheni vágyókat.
Különlegességként megemlítem a kis fenyőerdőt, amely oázisként bukkan elő a lombos fákkal övezett házak között és szálas törzs rengetegével tökéletesen elüt a környék megszokott látképétől. Aki türelmes megpihenhet lábaik között egy padon és lesheti a mókusokat. 
Én nagyon jól éreztem magam. És ez nem csak a hely szépségének volt köszönhető, hanem az ott élő emberek kedvességének, vendégszeretetének és segítőkészségének. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése