Visszakerestem a bakancslistám és te jó ég, milyen telhetetlen egy lista! Olyan mohónak tűnök tőle... annyi mindent szeretnék látni, kipróbálni. Sok ezekből csak apróság, hiszem kinek lehet célja felkeresni a legöregebb fákat, virágkoszorút viselni, lopott csókot kapni vagy megvárni a napkeltét egy különleges helyen. Nem is tudom, talán butaság ezeket pontokba szedni. Mintha ez a lista irogatósdi valami korai demencia-jelző lenne. Pedig olyan nehéz volt leszoknom a lista irásról... Bizony, egy nap azon kaptam magam (pedig még zsenge huszonéves voltam), hogy mindenhol fecnik és post it-ek dörgölik az orrom alá a teendőimet. Amikor tudatosult bennem, hogy átvették a hatalmat az életem felett, na akkor betelt a pohár.
Hiszem, hogy ami fontos, azt nem kell számba venni, emlékszünk rá anélkül is. Sőt,talán különlegesebb is, ha megmarad belül, dédelgetett álmokként.
De azt hasznosnak tartom, hogy megtanuljuk felismerni és értékelni a velünk történt jó dolgokat. Főleg a mostani nehéz időkben, amikor olyan sokat voltunk/vagyunk bezárva, el a külvilágból, el egymástól.
Íme az én elmúlt két évem összegezve. Vagyis mi mindent éltem át, vagy csak majdnem.
Találtam nyers labradoritot. Nagyon örülök neki, mert mindig is szerettem az ásványokat! A tenger mosta ki Sunderland 'üvegpartjánál'. Az egy kavicsos partszakasz és azért hívják így, mert folyamatosan színes üvegeket mosnak ki a tenger hullámai. Gondolom üveggyár működhetett a közelben és onnan került a selejt a tengerbe.
Láttam pónifogatokat versengeni a parti fövenyen.
Ilyet eddig csak a Spektrumon láttam. És itt Angliában vannak még helyek, ahol a mai napig él ez a szokás. Azt nem tudom, hogy itt hagyomány-e vagy csak a környék fiatal hobbi pónisai próbálják tradícióvá tenni, de nagyon elszánt és összetartó társaságnak tűntek. Némelyikük még a tengerben is megmártózott.
Viseltem igazi magassarkút, bizony 12 cm volt! És táncoltam is benne, végig egy egész éjszakát!
Újra vezetek (20 év kihagyás után kész csoda) és imádom! Meghökkent, hogy sokkal természetesebb jobb oldalt ülni, váltanom is könnyebbbal kézzel. A sebességre azonban vigyáznom kell. A városban megengedett 50 km/h itt is annyi, de mérföldben az csak 30! Át kell álljon rá a szemem, mert ha 50-nel mennék, akkor az már bizony 90 lenne!
Vannak új verseim. De ez senkit ne tévesszen meg, sajnos nem folyamatos az aktivitásom. Viszont örömteli a változás, mert hosszú csöndet tört meg.
Majdnem láttam a sarki fényt. Sőt, annyira közel voltam hozzá, hogy teljesen felvillanyozódtam tőle. A következőt már elcsípem!
És megtudtam, hogy gyakran jönnek a partközelbe vonuló delfin csapatok. Igaz nem bálna, de fantasztikus lesz, ha tényleg láthatom őket.
De amire igazán büszke vagyok az, hogy néha már úgy érzem elfogadom magam olyannak, amilyen vagyok. Feladtam azt az elképzelést, amilyennek hittem magam sokáig, de sose váltam azzá. Nem tudok és már nem is akarok megváltozni (kisebb változtatásokat kivéve). Azt hiszem ennyit tesz felnőni. És most jön a legizgalmasabb és egyben legnehezebb rész; itt az ideje, hogy eszerint gyűjtsem magam köré az embereket. Olyanokat, akik elfogadnak olyannak, amilyen valójában vagyok.
Ehhez kapcsolódik ugyan, bár nem egészen tartozik ide, de olyan nehéz volt a hétköznapok káoszában letisztázni mi zavar folyamatosan annyira hogy már gondot jelent. Végre ki tudom mondani, hogy tudom már min kell dolgoznom; és az az önuralom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése