Mihez növünk fel?

     Ma reggel a hitelességről és az őszinteségről olvastam egy remek cikket. Vajon mikor alakul ki az emberi elmében a felismerés, hogy őszintének kell lenni?

Úgy vélem, hogy amíg fejlődik az ember, nincs ideje ilyeneken elmélkedni, de agyilag sem elég fejlett hozzá. Teljesen kialalkult személyiség kell egy ilyen önelemzéshez. Addig viszont úgy él, ahogy látta, ahogy nevelték. Szerintem amíg az ember nem gondolkozik el azon, hogy hiteles-e, addig gyakorolja a kegyes hazugságot. Hiszen csak akkor lesz a dolgoknak negatív értéke, miután az embernek egyáltalán lesznek értékei. Ez egy hosszú folyamat, mely kis gyerekkorunktól egészen huszonéves korunkig tart. Az első mélyebb önvizsgálat a gyermekkor elvesztése után következik be. Amikor már nem lehetünk gyermekek bizonyos dolgokban, mert nem úgy kezelnek minket, de felnőttek sem vagyunk, mert még nem éltünk eleget ahhoz.

     Mit is jelent valójában felnőttnek lenni? Én olyat nem akarok! Nem akarok kedves lenni olyanhoz, aki bunkó velem. Nem akarok órákat várni olyanért, amire nem nekem van szükségem, csak mások elvárásai. Nem akarok mások elvárásai lenni... és mégis eleget teszek nekik. Ezt jelentené a felnőtté válás? Nem önmagunknak lenni? És miért? Másokért? A társadalomért? Mert, hogy ez nem a mi érdekünk, abban egészen bizonyos vagyok.
A felnőttség megalkuvás a kirekesztettség ellen. De ha nem csak én érzek így, akkor mások is lehetnének kirekesztettek, nem lennék egyedül, ráadásul ők megértenének. Akkor minek is csinálom én ezt? Mert ezt láttam, vagy ezt nevelték?

Azt hiszem félek. Félek felnőttként viselkedni és elfogadtatni másokkal, hogy én igenis GYEREK vagyok. Szeretek az lenni. Szeretek rácsodálkozni dolgokra. Szeretek kíváncsisággal megismerni számomra ismeretlen dolgokat. Szeretek bárkivel bárhol szóba elegyedni. Szeretek vadidegenekre rámosolyogni, csak mert szimpatikusak. Szeretek bárkit közel engedni magamhoz annak gondolata nélkül, hogy megbánthat, vagy félre értelmezi. Szeretek az utcán enni menet közben, kiflit és parizert még a papírból. Szeretem a kedvenc ruháimat rongyosra járni. Szeretek eső után a pocsolyákba lépni. És még sorolhatnám...ez vagyok én. Ez olyan zavarba ejtő?

Nem akarok én más lenni, kirívóan különbözni. Rebellis vagyok, amiért kiállok magamért?