Weöres Sándor emlék év

Veres Gábor szobrászművész alkotása; Szombathely, Ady Endre tér 5.

 

„Ez a város születésem helye….

ma a Perint habjával van tele,

úszik a híd, düledez a partfal,

ó bár oltalmazná ezer angyal.”

 

1965-ben a nagy szombathelyi árvíz idején ezekkel a sorokkal dedikálta kötetét egy barátjának az író, és a jelenben ezen idézet mellett üldögél nyugalomban és a kedvenc macskáját simogatva.

 

2013-ban minden korosztályt megérintő színes programokkal élteti emlékét az ország Weöres Sándornak. Kiváló munkásságának gyöngyszemei közt nem csak gyermekverseket találunk, hanem műfordításokat is, melyeket angol, német, francia, orosz, ukrán, olasz, latin szerzőktől többnyire közvetlenül tolmácsolt a magyar irodalom élvonalába.

 

1913. június 22-én született Szombathelyen. Anyai ágon nagyszebeni szerb családból származott, édesapja huszártiszt és földbirtokos volt. Művészetek iránti fogékonyságát édesanyjától leste el, aki négy nyelven beszélt és szépen zongorázott.

     Az ifjú író már négyévesen írt, hétévesen Shakespeare műveit bújta. Elemi iskoláit Pápán és Csöngén végezte, gimnáziumba Szombathelyen, Győrött és Sopronban járt, ez utőbbiban érettségizett. Bár gyenge tanuló volt, költői tehetsége korán megmutatkozott, hiszen még kamasz volt, amikor a Pesti Napló és a Pesti Hírlap közölte verseit. Ezek közül az Öregek című annyira megtetszett Kodály Zoltánnak, hogy megzenésítette, Kosztolányi pedig így méltatta: "Te, drága csodagyermek, úgy játszol nyelvünk zongoráján, mint kevesen.". A Nyugatban először 1932-ben jelent meg Weöres-vers, s még a szigorú Babits is lelkesen üdvözölte az ifjú költőt.
      Az érettségi után apja csöngei birtokán dolgozott, majd 1933-tól a pécsi egyetemen jogi, majd földrajzi és történelmi tanulmányokat folytatott, diplomát végül filozófia-esztétika szakon szerzett. 1939-ben a filozófia doktora lett, A vers születése címmel írt disszertációt. Már egyetemistaként bekapcsolódott a Batsányi Kör és a Janus Pannonius Társaság munkájába, részt vett a pécsi Öttorony című lap szerkesztésében is. Első verseskötete Hideg van címmel 1934-ben jelent meg.

1935-ben Baumgarten jutalomban, 1936-ban Baumgarten-díjban részesült, ebből finanszírozta 1937-38-as észak-európai és távol-keleti útját. 1941-től a pécsi Városi Könyvtár vezetője és a pécsi Sorsunk folyóirat társszerzője volt. A Nyugat 1941-es megszűnése után a Magyar Csillag, a Válasz, később a Diárium lapok közölték írásait.
1943-ban költözött Pestre, ahol az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa lett. A második világháború végén a csöngei apai birtokon tartózkodott, majd rövid ideig Székesfehérváron volt múzeumi tisztviselő.

1956-ban kiadták A hallgatás tornya című válogatáskötetet.

1959-ben Kínában, 1966-ban Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban tett körutazást.

1964-ben a Tűzkút című kötete előbb Párizsban, majd itthon jelent meg, 1968-as Merülő Saturnus című kötete pedig pályájának egyik csúcsát jelenti.

1970-ben Kossuth-díjjat kapott, amelynek összegéből Pásztor Béla-díjat alapított fiatal költők számára.

1972-ben jelent meg a Psyché című kötete.
1982-ben elsőként jutalmazták Magyarországon Forintos-díjjal, a műfordítóknak járó legmagasabb szakmai elismeréssel. (A kitüntetést 2002 óta Hieronymus-díjnak nevezik.)

Utolsó nagy fellépése Londonban volt, ahol 1980-ban felolvasói estet tartott. Hosszan tartó, súlyos betegség után Budapesten hunyt el 1989. január 22-én.

Csöngén 2006-ban felavatták feleségével közös emlékházát, 2007-ben szülővárosa, Szombathely szobrot állított emlékére, s a helyi színház is az ő nevét viseli. A 2013-as év Weöres Sándor centenáriumi év Magyarországon, amelynek keretében a Magyar Posta emlékbélyeget, a Magyar Nemzeti Bank emlékérmet ad ki tiszteletére.

     Nádi Boglárka elsőbélyeges grafikus a centenáriumi bélyegről a következőt mondta: „Amikor megkaptam a feladatot, rengeteget gondolkoztam azon, hogyan tudnék Weöres Sándorhoz méltót alkotni. Olyan bélyeget szerettem volna tervezni, amit, ha még élne, ő is szeretne. Vagyis szeretném azt képzelni, hogy szeretné. A Magyar etűdök kötet bevezetője adta az ötletet, amiben felesége a következő sorokat írta: ’Ez a könyv ajándék. Én is ajándékba kaptam. Fiatal házas korunkban W. S. rajzolta és írta számomra, annyiféle tintával, ahányféle színt kapott. Ezért lett olyan tarka, mint a színes tojás. Nekem mindmáig legkedvesebb ajándékom. Azt mondják, a szeretet annál inkább növekszik, mennél inkább osztogatják. Ilyen szeretettel adom olvasói kezedbe ajándéknak ezt a könyvet.’ – Miután ezt elolvastam és alaposabban áttanulmányoztam a kötetet, már biztos voltam benne, hogy a kalligráfiát választom és olyan szellemiségben kell megfestenem a bélyegeket, amilyen szeretettel ő illusztrálta és kalligrafálta a könyvet Károlyi Amynak. Remélem sikerült.”