A kiábrándulás első lépcsőfoka

     Találkoztatok már igazi idiótával? Aki olyan okosnak és fontosnak hiszi magát, hogy azt hiszi csak ő van a világon? Az ő gondolatai és véleménye helyes csak, mert csakis az lehet az egyetlen magyarázat és megoldás mindenre?! Ilyen egy együgyű, tudálékos és csőlátó emberrel, nos találkoztatok már?

Olvastam egyszer egy vicces kis összefoglalót az "elveszett generációról". Az egyik közösségi oldalon is terjengett egy ideig, azóta már videóklip formában is láttam, amiről meg kell mondjam, nem sikerült a legjobban. Úgy hogy ha tehetitek, inkább olvassátok el, sokkal jobb élmény lesz.

A probléma nem  a generációs szakadék, hanem az, hogy vannak emberek, akik nem képesek haladni a korral és elfogadni az újabb generációk fejlődési sebességét. Nem mondom, hogy ez ez olyan könnyű feladat, hiszen ez inkább kényszer, rohanás a technikai újítások után, amiket sosem érhtünk utol. De talán nem kéne azon keseregniük, hogy milyenek a mai fiatalok, amiért az idősek tusádát feleslegesnek tartják, bölcsességeiket, melyek megélt tapasztalataikon alatulnak és elmesélt történeteikben rejlenek amiket nem hallgatnak végig, pedig tanulhatnának belőle. De őmaguk, miután elmondták eme fantasztikus véleményüket, egyszerűen otthagyják az embert. Az én olvasatomban az ilyen embernek egyre kevesebb mondanivalója lesz számomra, akármennyit beszélhet is. Ezzel csak azt érik el, mint a kiskakas, aki farkast kiáltott; lehet, hogy egyszer tényleg mondd majd valami megszívlelendőt, csak addigra már a szavak nem jutnak el feldolgozás alá. Így fogják beteljesíteni félelmeiket, mert őket sem fogják majd meghallgatni. És ezt kizárólag maguknak köszönhetik majd. 

Most az egyszer nem kezdek el magyarázatokat gyártva kifogásokat keresni az ilyen embereknek, mert  mérgesebb vagyok annál. Nem fogom végig gondolni, hogy hátha nehéz gyerekkoruk volt, vagy biztosan nem kapott annyi figyelmet, ölelést, bátorítást a szüleitől, mint amennyit az egészséges önbecsülés kialakulásához meg kellett volna kapniuk. Egyszerűen nem érdekel már, hogy miért ilyenek. A felnőtté válás szerintem abban áll, hogy az ember képes saját határainak és hibáinak felismerésére ezért képes a másokat bántó vagy sértő viselkedés háttérbeszorítására. De mondhatjuk úgy is, hogy képes felül emelkedni saját magán, és békében együtt élni másokkal, elfogadva vagy csak tolerálva mások másmilyen gondolatait, érzéseit.

     Valóban létezik az a generáció, de az ilyen emberek, mégha akkor is születtek, nem tartoznak közéjük. Valahol máshol élnek, legalábbis fejben. A legnagyobb bajom velük az, hogy engem komolyan foglalkoztat is, hogy hogyan lettek ilyenek, minthogy elkerülném őket messzire. De ez az én személyiségem hibája, mert minden és mindenki túlságosan megérint. Azt mondják rám, túl érzékeny vagyok. Ez abból a szempontból igaz, hogy, mégha ellenszenvet és tehetetlen dühöt is vált kibelőlem egy ilyen ebmer, mégis méllyen érintenek a szavai. Nem tudok csak úgy elsiklani a véleményük felett, mégha magasról tennem is kéne rá. Ezt a hibámat áthidalandó, azzal vígasztalom magam, hogy: túlságosan érdeklődő vagyok; legalább is, amíg nem lesz elég bátorságom egyszer teljes terjedelmében felkutatnom az okait, hogy változtatni tudjak ezen. Tényleg egyszerűbb lenne tudomást sem venni róluk, mert csak a gond van velük és álmatlan éjszakáim és ősz hajszálaim számát növelik csak.

Kiábrándultam, ami nagyon rossz érzés. Visszafordíthatatlan kezdete valami lezárásának. Nem szeretem ezt az érzést. De túl nőtt rajtam ez a probléma, így a jövőbe néve könnyebb lesz, ha túl teszem magam rajta. Nem fog hiányozni a folyamatos megfelelési kényszer, hogy: "de csak azért is meg akarom érteni miért mondta vagy tette". Így legalább több hely lesz majd minden másnak a fejemben. Jöhetnek a szép dolgok! Jöjjenek!
Most mérges vagyok, nagyon mérges; de mit kezdjek vele? Idővel elmúlik ez is.