Az van, hogy ülepítek. Nagyon sokat gondolkozom az értékrend fogalmán, a miben létén és egyes értékeken is. Hogy van az, hogy ha kevesebbet tudnak rólam, akkor több vagyok?
A minap bevásárlásból tartottam haza felé és megláttam egy régi ismerőst. Egy idősebb hölgyet a kutyájával. Rájuk köszönem és beszélgetésbe elegyedtem. Kellemesen friss kora este volt és még nem akartam haza érni. Az unokáiról mesélt, miközben megkerültük a tömböt. Út közben szót váltottunk egy ránk köszönő szomszéddal is. Jó dolog, amikor az ember figyelmesen hallgat, de csak velem fordul elő, hogy úgy érzem, hogy a másik felet nem érdekli az amit mondok, pedig csak egy kérdésére válaszolok? Roppant kellemetlen érzés. Tényleg nem érdekli és csak udvariasságból érdeklődött vagy én mesélek ilyen unalmasan? Ami eddig nem volt rám jellemző, de mintha tényleg ez volna a helyzet. Kezd elmenni a kedvem minden nemű kapcsolattartási formától... ezdek elpestiesedni :( Szőrnyű, hogy nem ismerem a szomszédaimat, még a nevüket sem tudom, de azt igen, hogy nekik nem igényük változtatni ezen, én pedig nem akarok tolakodó lenni.
Úgy hogy most nem tudom hoy vagyok magammal etéren. Mennyire kell erőltessek bizonyos emberi kapcsolatokat, ha az a másik felet egyáltalán nem érdekli? Hogy élhetnek így emberek egymás mellett? Ennyi barátjuk lenne? Vagy ennyi szabadidejük sincs, hogy szót váltsanak a szomszédaikkal. Nem a bankszámlaszámuk érdekel, még csak azt sem kell tudnom, hogy hívják a gyerekeit, unokáit, vagy hogy hol és hogyan élnek. Egyszeűen csak, hogy milyen napjuk volt. Hogy hogy sikerült a múltkori almáspite, vagy hogy milyen jó kis akció van éppen a Lidli-ben. Komolyan itt tart a világ, hogy ezt kéne karácsonyra kérnem? Vagy megírom a Mikulásnak és a levelet bedobom a lakásszövetkezet ötletes ládájába... egy próbát talán meg is érne. Hogy elkerekedne a szemük!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése