Vendégváró tavaszi dekoráció

Tavaszi merengés a Kodály köröndön

Úgy érzem, ma visszavonhatatlanul megérkezett a tavaszt!

Hosszú otthonlét után, megvárva a jobb időt, rendeltem néhány antikváriumi könyvet, amik megérkeztek és átvehetem őket. Úgy hogy irány a város sűrűje. Nem sokkal ebéd után indultam. Már a kapun kilépve, ahogy a ház fogságából megszabadulva felerősödtek a élet hangjai, a tavaszi madarak civitelése megdobbantották szívemet és hihetetlen jókedvet ültettek belé. Ám a tavsz érkezése számomra nem csak a hangok, a meleg napsütés és friss föld illata. Valami ennél is több. Valami, ami emberibbé teszi az embert, mert megnyitja szívüket mások felé. Azon röppke negyed óra alatt, amíg elsétáltam a metróállomásig ketten is úgy köszöntek rám, mintha régi ismerősök lennénk. Mondanom se kell, egyiküket sem ismertem, de ezt nem volt szívem a tudomásukra hozni, inkább mosolyogva visszabiccentettem nekik. Szeretem az ilyen napokat, amikor ki tudja miért, elhatalmasodik rajtam egy érzés, hogy ezt a napot már semmi sem ronthatja el, ajándékba kaptuk és csak élvezzük, hogy vagyunk a világon. És ha még lehet tetőzni ezt a felemelő érzést, akkor bevallhatom, hogy egy nosztalgikus hangulatú sétával az Andássy úton sikerült! Az antivárium egy, az Andrássy úttal párhuzamos utcában van. Nem túl szívderítő környék, de ahogy az ember egy-egy kereszt utcában kikukkant az Andrássy út monumentális társasházaira, melyek egy forradalmi korszakot idéznek fel bennünk, egy csapásra elfelejti a mellékutcát átható savanyú és csípős kutyapisi szagot. Az ilyen könyv beszerző körútaimon általában a  Kodály körönddön szállok ismét buszra. Mondhatom, fantasztikus látvány, ahogy a teret szegélyező, hatalmas platán fák ágai alól kilépve hirtelen kitisztul a légtér és máris az Andrássy út egy lecsendesült öblében találjuk magunkat, mégis közvetlenül az út mellett! Szeretem ezt a teret, megnyugtat. Valami megmagyarázhatatlan biztonságérzéssel tőlt el a teret alkotó ódon házak ölellése. A négy házból még csak egyet újítottak fel, pedig nővéreik is megérdemelnék ezt a gondoskodó törődést. Nem is tudom kinek a dolga lenne ez, avjon önkormányzati házak ezek, vagy magán kézben vannak? Csak állok ott allattuk, nézek fel rájuk a magasba és azon merengek, lehet, hogy gazdátlanok szegények. Mind  négy másmilyen, ugyanakkor hasonlóak, olyanok, ők, mint négy nővér. Ahogy a tavaszi zsibongástól kimerült, még zsenge nap megfáradtan alább bukik, utolsó sugaraival kedvesen cirógatja ereszcsatornáik mívesen megmunkált ívét. Búcsúzkodik tőlük, régi ismerősöktől. Az ember tekintetét pedig fogva tartja az apró ablakos, tornyos padlás-tetők titokzatos mivolta. Álmokat szövöget, elmereng, vagy csak révedez a távoli múltba miközben a buszra vár... a buszra, ami aztán visszarepíti a jelen korba.  

Szarkák harca ;)

     A reggelizőasztalnál ülve az ablakon át nézem, ahogy egyre világosabb lesz, míg a napsugarak végül bevilágítják az utcát teljes hosszában. Szemben egy vézna nyírfácsak tetején nagy mozgolódásra leszek figyelmes. Egy szarka pár igyekszik fészket építeni. Hangsúlyozom, igyekszik... mert hogy nem nagyon megy nekik. Ez a tákolmány ugyanis nem csak ferde, de alul még lyukas is, teljesen szedet-vedett, szélfútta. Az ifjú pár ebből mintha semmit nem venne észre, csak nagy sebbel-lobbal teszik dolgukat, gondolom abban a hiszemben, hogy lesz ez még jobb is... de nem lett. Miközben azon gondolkoztam, hogy vajon hol alszanak a madár párocskák megismerkedésük után, addig, amíg el nem készül a fészkük, a szarka pár közben feladja a harcot és új helyszínt indulnak keresni a monumentális objektum létrehozásához.

     Az egészben a legviccesebb az volt, hogy rajtam kívül más is megdermedve követte ezt az izgalmas, nem mindennapi eseményt. Méghozzá három madár. A szembe-tető kapaszkodó drótján, három egészen különböző fajta madár ült teljes egyetértésben. Egy szarka, egy galamb és egy varjú. Ott ültek és napoztak a reggeli nap első sugaraiban, mint akik át dorbézolták az éjszakát és másnaposan kornyadotnak éppen. Az ember szinte lelki füleivel hallotta, ahogy a következő szavakkal zavarják el egy éppen arra repülő madár társukat: "Haggyá má! Ma szabadnapos vagyok.".
Csak ültek és azon röhögtek, ahogy az a szerencsétlen szarka pár megpróbál fészket építeni. 

Fogfehérítés a múltból

     Ki emlékszi még az első fogkrémjére? És az ízére? Akik ismernek, tudják, hogy sok évnyi szenvedés és gyógyszeres kezelés után a homeopátiás orvoslásban bizva felhagytam többek között a mentol fogyasztással is. Sajnálatomra a kávé ivásról is le kellett mondanom, de szerencsémre ismét kapható a pótkávéként gúnyolt cikória, ami átlendített a leszokás legmélyebb poklaim :) De a legnehezebb dolog, akár hiszitek, akár nem, a mentol mentes fogkrém megtalálása volt. Hat évvel ezelőtt ugyanis még csak egy márka forgalmazott hazánkban ilyent, és mondhatom, elég borsos áron. Azóta úgy látszik ez is trendi lett. Vagy rájöttek, hogy a kellemes lehelletért nem feltétlenül kell kiölni az ember szájából az ízlelőbimbókat és érző-idegvégződéseket. De az alma vagy mandarin ízű fogkrémet azóta sem dobták piacra. Vajon eszükbe jutott egyáltalán? Lehet, hogy teljességgel kivitelezhetetlen, vagy csak a termékteszten bukott meg a dolog? Mindegy is, a lényeg, hogy rájöttem a megoldásra! És nem kellett hozzá más, mint három éve elmennem Szabadszállásra, és az útra kis kiszerelésű fogkrémet keresnem... és láss csodát, újra felfedeztem a gyerekfogkrémeket! Ami nem csak mentol mentes, málna ízű, de hihetetlen összetétele révén, (na itt ugrik a majom a vízbe!) elképesztő fogfehérítő hatással bír!!! Mindenkinek csak ajánlani tudom :)

Élet a pusztulásból

Élet a cukorkásüvegben :)

      Senki ne akarja megtudni hogyan nézett ki, az egyébként virágvázaként árúsított gömbakváriumom pár nappal ezelőttig! Az egész egy cukorkás üveggel kezdődött... nem is, kezdjük csak a legelején. Volt egy csodaszép 40 literes akvárium, amiben, mint hal a vízben, éltek a halaim. Szép színes guppyk. Aztán kiöregedtek és a sok halacskából végül csak négy maradt. Nekik viszont már nem érte meg fenntartani egy ekkora akváriumot, így átmenetileg átköltöztek egy használaton kívüli cukorkásüvegbe :) Ott olyan jól érezték magukat.... vagy talán a vesztüktől félve... mégis a lényeg az, hogy számuk jócskán megszaporodott... Újra nagyobb aksira lett szükség! ... Pánik! És mégis mibe? Kellett valami átmenet a két szélsőséges méretű akvárium között. Szegénykéimnek szerencsére csak pár hétig kellett a cukorkásüvegben szűkölködniük, mert egy hétvégi nagybevásárlás alkalmával rátaláltam a megoldásra, méghozzá egy csodaszép vázára.

Ám a történetnek azonban még koránt sincsen vége. Ugyanis ezek a halacskák is kiöregedtek... Gondoltam akkor most végre elérkezett az ideje egy kis vérfrissítésnek. Bevetettem magam a legközelebbi kisállat kereskedésbe és két pár csodaszép színű guppival tértem haza. Nagy volt a boldogságom, ami egészen egy hétig tartott... Azok a dögök, amellett, hogy szépen kifejlett példányok voltak, úgy tűnik vén csontok is, és nálam múlt ki a frissen szerzett állomány fele! Ezért az egyik "földi maradványait" bosszúból hagytam, hogy a többiek falják fel. Grrrr.... Ahogy Apukám mondani szokta: a pipától nem láttam!

     Azóta ismét eltelt pár hét, és az én kis kedveskéim kettesben maradtak egy növényzet nélküli világban. Már épp rászántam magam, hogy rendbe tegyem őket, amikor az egyik este, lámpa oltáskor észrevettem, hogy élettel telt meg a váza :D Most mondjátok meg... normális ez a természet?! Védelmet nyújtó növényzet nélküli környezetbe, mondhatni sivatagi körülmények közé lehalacskázni?! Nem is tudom melyik az abnormálisabb a fajfenntartás vagy a halaim elmeállapota. Minden esetre eredményes vállakozás volt, mert rögvest lett friss vizük és növényzetük :D

Lehet, hogy ők nem is az én halaim, hanem én vagyok az ő emberük? 

 

 

Az aprócska kezek átka?

     Bár már többször mondták milyen kicsik a kezeim. Magamhoz viszonyítva mégis arányosak a méretei. És amilyen aprók, olyan ügyesek, például az ékszerkészítésben, rajzolásban vagy a koszorú díszítésben. E tekintetben mindig is büszke voltam a mancsomra. De az idő múlik, és vagy én lettem öregebb, vagy a használati tárgyak váltak egyre bonyolultabbá. Ezidáig azt hittem erős vagyok, de amikor egy szimpla, hétköznapi flakon felbontása kifog rajtam... na akkor gurulnak csak igazán el a gyógyszereim :D

Tehát felvetődik a kérdés: vajon a kor divatja, hogy mindent atombiztosra zárnak, vagy én pusztulok le ilyen rohamosan... pedig még csak most múltam harminc ;)

Karácsonyi história

     Azon gondolkozom, hogy csinálok egy kis krumplis pogácsát. Karácsony előtt sikeresen beszereztem egy nem karácsonyi figurás formanyomó készletet az egyik hipermarketben. A választásom elsősorban az egyik nyomóforma befolyásolta elég erőteljesen. Tudniillik kicsit rákaptam az amerikai Futballra, így az előző szezont majdnem végig követtem. Bár a kedvenc csapatom kiesett, de nagyon büszke vagyok rájuk, mert eljutottak az elődöntőig, ahol kikaptak a New England Patriots-tól. Igen, Colts drukker vagyok :) Szóval visszatérve a süti formákra, történetesen egy amerikai futball labda formán akadt meg a szemem. De a csomagolás bontottnak tűnt, ezért másikat választottam, beljebbet a polcról. Otthon aztán nagy izgalommal bontottam ki a dobozt, és mire végére értem a formák csodálatának csalódottan vettem észre, hogy ez ebben a dobozban nincs futball labda, viszont van két iskolabuszom... :(

Ladik a ráckevei holtágon

Jön az eső és a hideg... legalább is ezt súgják a felhők

Eza kép fejjel lefelé lett fényképezve, nézzétek úgy, ha azt szeretnétek látni, amit én láttam :>

Változást jósló Cirrusok

Mintha lángolna az Égbolt!

Cirrusok a lemenő Nap fényében

Hóvirágaim :)

Faágak körgyűrűje

Láttatok már ilyet?

Mintha a fa ágai szabályos körbe fognák a lámpa fényét!
Félelmetes, ugye?

Délutáni séta

     A Thököly úton, a Bosnyák tér felé ballagva a 151. házszám előtt, a Forradolom téren azt csipogták a rigók, hogy itt a tavasz. És valóban, a kellemesen enyhe időt a vizes föld illatú lenge szellő fűszerezte és keltett megmondhatatlan bizsergést, az egyre vékonyabb kabátok alatt lapuló változásra áhítozó szívekben. A pillanat varázsát csak emelte, a szinte kéznyújtásnyi magasságban landoláshoz kivilágított sűllyedő utasszállító gép közelsége. Az alkonyati szürkületben fakó sárga napnyugat világította meg a Thökölyi úton sorfalként égfelé törő fák még kopár csúcsát. Nehéz szívvel szállok fel a buszra és indulok haza. Maradtam volna még egy kicsit.   

"Téli" madáretetés

Min gondolkozzam?

     Vannak dolgok, amiken nem éri meg gondolkozni, mert akármennyi időt is fordítunk rá, okosabbak nem leszünk tőle. Arra jók, hogy beszédbe elegyedjünk másokkal, vagy egy jó bor mellett kellemes társalgást folytassunk, megismerve ezzel mások gondolatait, világnézetét. Így tehát egyfelől hasztalan, másfelől hasznos fogalmak ezek. Ilyenek; az élet értelme, a szerelem vagy a vers.

Nem is olyan régen rátaláltam egy oldalra, amely egyfajta irodalmi társalgó. Bár még nem ismertem ki teljesen a működési elvét, arra rájöttem, hogy az intellektuális okfejtegetések mellett kortárs alkotók által feltőltött különböző művészeti alkotásokban is gyönyőrködhet az ember, a versektől kezdve a prózán át, egészen a festészetig.

Csemegézzetek :D

 

Görbe Kör:

www.gorbekor.hu