A pokolba vezető út...
Hajjaj, tartalmas napom volt ma! Három év után viszontláttam a rokonságot. Apukámnál a Hegyen gyűltünk össze. Könnyes szemű hosszú ölelkezések után, vidám vircsaft hangulat ülte meg a ebédlőt, ami nálunk mindig is a társasági élet színtere volt.
Szülinapok, karácsonyi vacsorák, csak úgy összeröffenések rokonokkal, barátokkal, szomszédokkal. Nem kellett sokat várni a terülj-terülj asztalkámra. Csak úgy roskadozott a terítő a legínycsiklandozóbb falatoktól! Sült hús, rántott, pácolt halak és a megannyi köret... Végül megérkezett az 'i'-re a pont a glutén-és tejmentes csokitorta és a házi krémes.
Ilyenkor nem győzök hálát adni, hogy ebbe a családba születtem! Bár terveztem, hogy benézek régi gyerekszobámba és újra kikönyökölök az ablakon magamba szívva a tájat, de még az emeletre se mentem fel. Feleslegesnek éreztem és nem is tudtam volna olyan ürügyet, amivel otthagyhattam volna a családot. Meg egyébként is, megérkezett a pezsgő! Ángyom szerencsére jó partner hozzá, így most méltőképpen bepótólhattuk a kiesett éveket. Annyi élmény beszámoló és beszélgetés közepedte észre sem vettük hogy baj van. Egyre csak könnyeztek a többiek, mintha száraz lenne a levegő. Aztán ahogy besötétedett, valakinek szemet szúrt egy lila fény a kemence tetején. A germicid lámpa, ami a levegőt hivatott fertőtleníteninem volt rendesen eltakarva! Azonnal kikapcsoltuk, de ekkor már késő volt (mint utólag kiderült). Mielőtt véget ért volna a buli kaptam egy meglepetés vendéget, ami nagyon jól esett. De milyen buli az ahol nem esik valaki a rózsabokrok közé... mégha már nem is siheder? Szegény ángyom rosszul lépett fel az egyetlen fél lépcsőre (ami eddig egy rendes beton kocka volt, most viszont csak egy fatönk helyettesíti). A szemét dörzsölgette, nem látott jól és rosszul lépve kibicsaklott a bokája, vett egy fél fordulatot és mindkét karját maga alá temetve hasra esett. Én már csak a puffanást hallottam, mert mögöttem jött, de amikor visszafordultam nagyon megijedtem. Azt hittem tovább borul, le a partoldalon a következő teraszra. Szerencsére nem ütötte meg magát nagyon.
Számomra hosszú volt az éjszaka. Megtanultam, hogy pácolt ételek után nem szabad pezsgőzni. Az egész éjszakát a wc-ben töltöttem, úgy ment a hasam. Utána pedig hánytam, mint a vásári csacsi. Másnap már korán reggel jöttek az sms-ek. "Hogy van a szemed?" Micsoda kérdés, hát hogy lenne? A szokásosnál kicsit talán szárazabb, de köszöni szépen jól. Viszont az azcom, mintha leégett volna... Kiderült, hogy a húgomék még az éjjel a szemészeti sűrgősségin kötöttek ki, a többiek pedig reggel mentek be. Az a nyamvadt lámpa ugyanis, ami úgy fertőtleníti az adott helyiséget, hogy ózont termel, nem megfelelően tartva égési sérüléseket okoz. Szerencsére mindenki retinája megúszta! És csak egy antibiotikumos szemcsepoet kaptak rá, ami gyulladáscsökkent. De unokaöcséméket emiatt egy egész hét betegszabira kiírták! Én háttal, vagyis féloldalt ültem, így csak a bőröm bánta. Viszont az vagy 5x lehámlott a következő héten!
Mindent összevetve: kaja, pia, sűrgősségi... fantasztikus buli volt!
Egy biztos, most egy ideig nem kívánom a pezsgőt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése