Útinapló - Magyarország 5. rész

Mint akinek a fogát húzzák

És valóban. Azon szerencsétlen nyomik közé tartozom, akiknek nem elég hogy kicsi az állkapcsa, de cserébe még az összes foga meg van és ki is akart nőni mind. Kétszer is megfogszabályoztak. Bezony. Először csak a felső fogsort. Aztán nem sokkal azután, hogy levették másik dokihoz kerültem kontrollra, ő meg elszörnyedt, hogy miért nem csinálták egyszerre mindkettőt?!, amikor erősen indokolt. Hála égnek már csak halványan emlékszem rá, hogy 'még a pókot is a sarokból' fogazatom volt. Jah, fantasztikus gyerekkorom volt... Szemüvegesen (=szoci keret), csámpás fogakkal, rövid hajjal... Van, aki még csodálkozik azon, hogy vad voltam, fiúsan öltözködtem és jobb szerettem egyedül lenni? 

Szóval első körben hely szűkében kapásból kihúzták mind a 4 négyesemet. Négy csodálatosan gyönyörűséges és egészséges fogat! Annyira sajnáltam őket, hogy elkértem mind, kettő átfúrtam és láncra fűzve hordtam. Úgy nézett ki, mint egy indián nyaklánc, fagyöngyökkel és csak az igazán szemfülesek vették észre, hogy valódi fogak vannak felfűzve rá. Mai napig meg van, egy dobozban őrzöm. 

Ekkor követték el az első hatalmas hibát. Meghagyták a bölcsesség fogaimat. Pedig mind a négyen már 12 éves korom óta folyamatosan megkeserítették az életemet. Ki-be bújtak állandóan, ezzel iszonyatos fájdalmakat és gyulladást okozva. De visszagondolva már nem bánom, hogy ennyit vártam vele. Annak ellenére, hogy teljesen szétzilálták a tökéletes fogsoromat. Most is szép, természetesen szép, csak nem olyan tökéletes, mint amiért annyit fizettek a szüleim. Egy Zsiguli ára, ezzel poénkodott folyton a Párom; 'Egy Zsiguli ára van a szádban' - mondta mindig nevetve. 

Az alsó kettőt 27-28 évesen húzattam ki. Úgy döntöttem elegem lett belőlük és nem akartam, hogy gyerek vállalás közben lobbanjon be valamelyik, amikor nem érzésteleníthetnek (9 hónap pedig nagy idő, szóval nem mertem kockáztatni). Annak ellenére, hogy egy jó ajánlással rendelkező szakemberhez mentem, rizikós beavatkozásnak számított még mindig (2010-ben!). A legjobban attól féltem, hogy kiakad az állkapcsom és hiába teszik helyre, életem végéig kattogni fog majd. Vagy, hogy elveszítem az ízlelésem, ami szintén benne volt a pakliban. Persze, szerencsém volt. Sima foghúzás lett mindkettő. Így az, hogy a 120 kilós 220 cm-es dokibá a mellkasomra térdelt beavatkozás közben csak egy teátrális műsor volt, mintegy 'a hab a tortán', hogy sose feleltsem el. 

A következő hiba már az én saram. Mondván, hogy a felső kettő nem zavar sok vizet, részemről befejezettnek nyílvánítottam ezt a fejezetet. 

Nem is volt gond 10 évig. Aztán tavaly nyáron lila csillagok ködgyűrűjében egy egészem más dimenzióban ragadva a fájdalomtól kiderült, hogy súlyos probléma van az egyikkel. Annyira hátul helyezkednek el, hogy még elektromos fogkefével is nehezemre esik elérni, így valószínűleg annyira elszuvasodott, hogy kettétört. Mint a mesékben, három napig tartott az embert próbáló küzdelem és senki nem akart segíteni. Angol egészségügy kontra működik a dolog 1:0. Azt tanácsolták igyak több vizet és vegyek be Ibuprofen-t, de szigorúan csak 4 óránként! Nos, ha hatott volna, talán sosem beszélek szivárvány szín unikornisokkal... 

Akkor eldöntöttük, hogy amint lehetséget haza utazom, hogy lásson fogorvos, vagyis szájsebész,aki tenné is a dolgát. Csakhogy a beavatkozásnak vannak bizonyos előfeltételei, például, hogy nem lehet lyukas fogam. Tehát legalább két időpont kellett. Egyik a tömés(ek)hez, a második a húzásnak. Szerencsére találtunk még otthon Cataflam-ot, ami segített a fájdalom csillapításban. Erre jöt az első csavar:

Páromnak ketté tört a korona a fogán. Úgy döntöttünk ez súlyosabb probléma, mint az én időnként fellángoló, de múló fogfájásom, ezért Ő utazott haza előként karácsony előtt. Nem mondom, hogy nem aggódtam agyan magam azon, hogy kibírom-e tavaszig tünetmentesen... Végül eljött az újév és már január első hetében sikerült repülőjegyet foglalni februárra. 

Második csavar: Pár héttel az utazás előtt törölték az összes járatom. A felkínált mentesítő járatokkal két nappal rövidült meg az otthon tartózkodásom. Ez maga után vonta a következő problémát, miszerint az összes időpontomat át kellett szervezni. Persze szerencse és még több is, hogy ez sikerült. 

Harmadik: Alig három héttel utazás előtt covidos lettem... Mi jöhet még?! Az első három napnyi izmos influenza szerű szenvedést követően már tünetmentesen és tehetetlenül vártam, hogy végre negatív legyen a tesztem. Új értelmet nyert számomra a negatív szó jelentése. Én még életében nem akartam ennyire negatív lenni! 12 nap után, az utazás előtt csupán 4 nappal végre mentesültem a házi karantén alól. 

Így erőteljes fentartásokkal, de végül is a kényszertől hajtva vágtam bele a következő kör bölcsességfog eltávolításba; csak legyek már túl rajta alapon. 

Hétfő reggel 6 óra. 8-kor foghúzás, enni kéne, mert utána estig tuti nem fogok. Sőt, talán másnap sem a fájdalomtól. Egy vajas zsemlénél több nem ment le. Polcon egy doboz Cataflammal és egy kis méretű steril géz csomaggal vártam vissza magam, mindenre felkészülve.  

Féltem. Nem az érzéstelenítéstől, hogy megszúrnak, mert itt nem fukarkodtak a sárgaságából citromos ízrűre tippelt, mégis epres zsibbasztó zselével. Igaz megrémített, amikor jelezte a Doktornő, hogy a hátsó szájpadlásba is szúrni fog és az kellemetlen lehet, de semmit nem éreztem. És itt belémhasított valami. Talán apróság, de lehet nagyon is fontos. Az eddigi tapasztalatok alapján a szervezetemben nagyon lassan szívódtak fel az eddig kapott érzéstelenítők. Vagyis lassabban hatottak, mint az átlagnál szokott. Ez akkor hasított belém, amikor a nyelvemmel piszkálgatva a fogat még mindig éreztem a felületén a tapintást. Jeleztem ezt, de megnyugtattak, hogy ez csak az adott fogat érzésteleníti, ne aggódjak... Nem győztek meg. Halálomat várva, felkészülve egy esetleges bepisilésre a fájdalomtól visszaültem a székbe. Bíztam bennük. Mást nem is tehettem. 

5 másodperc, talán, ha annyi volt és a lelkem mázsás teher alól szabadult fel. Hihetetlenül gyorsan és könnyen ment maga húzás. Először azt hittem szerszám csere lesz, de idő kellett, mire rájöttem, hogy végeztünk is. Még a számat se kellett óriásira tátani, alig volt résnyire nyitva! Látva zavarodottságomat a Doktornő megkérdezte tehet-e még értem valamit. Könnyek áradatával közdve, géztekercset szorítva a kráterre nagy nehezen csak kinyögtem: "Kihúzná a másikat is?". Megleptem őket az érzéseimmel. Nem győztem megköszönni és mosolyogni, amiből a reakcióikból gondolva groteszk fintor lett csak, de szerintem értették. Marasztaltak kicsit, de nem azért, hogy sütkérezzenek csodás mosolyomban. Ennél egyszerűbb oka volt." Nem mehet ki innen sírva. - mondta a Doktornő derűsen. - "Milyen fényt vetne az üzletre?" Hah! Imádom a kellő pillanatban elsütött megfelelő poént. Ezzel a szívembe zárta magát, kedves Doktornő s amint lehet, jövök a lezárásért.