Útinapló - Magyarország 1.rész

Az utazás

Nincs mit írnom. Égtelenül szánalmas, nem igaz? Nem mintha nem történne velem sok izgalmas dolog... főleg az elmúlt hetekben... csak valahogy nem tudom olyan frappánsan megfogalmazni, mint szoktam. Csupán egy hosszú sztori lenne, mint amilyet a szomszédok pletykálnak egymásnak a rokonok viselt dolgairól.

Az egész tavaly nyáron kezdődött, amikor kiesett az egyik fogtömésem. Persze rögvest újra nekiestem a fogorvos keresésnek, de hiába. Továbbra is a covid-ra hivatkozva csak várólistára vettek fel. Szerencsére gyökér kezelt fogról van szó, így legalább nem fájt. Csakhogy karácsony előtt belobbant a jobb felső bölcsesség fogam. Égtelenül fájt, annyira hogy konkrétan csillagokat láttam. Mintha egy párhuzamos dimenzióban léteznék, nem igazán voltam magamnál. Hívtunk is mindenkit, akit csak lehetett, de senkit nem érdekelt de nagy kedvesen angolos megoldásként azt tanácsolták, hogy igyak sok vizet. Ekkor vizsgáltuk meg tüzetesebben a problémát és derült ki, hogy valószínűleg ketté tört a fog. Nincs mese, covid ide, covid oda, utazni kell. Rögtön január első hetében sikerült jó áron repülő jegyet venni februárra. És itt kezdődtek a bonyodalmak.

Alig pár héttel az utazás előtt törölték az összes járatom oda-vissza. Szerencsémre a felkínált mentesítő megoldás csak egy-egy nappal rövidítette meg otthon tartózkodásomat. Csakhogy így az összes hivatalos- és orvosi időpontot át kellett szervezni. De még ez is megoldódott... 

És akkor jött a covid. Telefonon még viccelődtünk is húgommal, hogy én igazoltan még mindig nem kaptam el és jobb lenne most lebetegedni, mert úgy még ki tudnék lábalni belőle az utazásig... erre hát nem pozitív lett a következő tesztem?!? Azt hittem a végére beleőrülök! 12 napig volt pozitív a tesztem, vészesen fenyegetve az utazást. Ráadásul a jegyet sem elnapolni, se visszaigényelni nem tudtuk volna. De végül elérkezett a várva várt pillanat és alig akartam elhinni, hogy ez a valóság és valóban megtörténik... végre haza utazom.

Az igazat megvallva ennyire még sose féltem gépen, mint a frankfurti landolás előtt, olyan oldal szelek és csusztatások voltak. Aztán kikerülve mindazt a kálváriát amire lelkileg felkészítettek valahogy mind kikerültem. A 'hű de nagyon szükség van sokmindenre, ami feltétele volt az utazásnak' egy lelket sem érdekelt. Így majd 2 órát várakoztam hogy megnyissák  a csatlakozásom terminál kapuját.

Este 6-kor, 7+1 órányi utazás után, fél órás késéssel érkezve derűs visztontlátásban volt részem; Édesapám ugyanis simán elhajtott mellettem kocsival, csupán 2 évnyi távollét után úgy, hogy heti szinten video chat-eltünk 😅 Cuki volt nagyon. A reptér bejárati felhajtójának homályában Ő erősen nézett kifelé a kormány mögül én szerintem ugyanazzal a grimasszal erősen néztem befelé minden érkező kocsi volánja mögé. De mivel már fogalmam se volt milyen kocsi érkezését várjam és e kimerítő nap után teljesen kuksi vak lettem végül a testtartása árulta csak el számomra, hogy ő volt, aki olyan lazán elhajtott elöttem. Mind ezek után majdnem további vígjátékba illő jeleneteket szűlt, amikor 'elvárta' volna tőlem, mint jobb elsőn ülőtől hogy a megváltozott forgalmi rendben kicsit segítsek a neki a navigálásban. Szerencsére már az elő körforgalomnál ráébredtem, amikor rossz irányban kutakodtam a potenciálisan érkező kocsik után, úgyhogy inkább jobb lenne nem megszólalni és asszisztálni egy lehetséges balesethez. De amolyan 'Józsásan' ezt is tudta fokozni következő udvarias kérdésével melyben felajánlotta, hogy vezethetek 3n us, csak hogy gyakoroljak kicsit. "Na még csak az kéne!"- gondoltam, visszatérve meg majd az első sarkon összetöröm a kocsim! 

Folyt.köv.