Alig bírtam aludni éjjel. Folyton azon kattogott az agyam most, hogy kinyitottam az ajtót és világgá eresztettem az ötletem, de vajon ki aratja majd le érte a dicsőséget? Ki lesz az, akit elismerően vállon veregetnek? Tudom volt már fotópályázat és kiállítás is légi felvételekből és azóta már a dróntechnológia lakossági felhasználásának népszerűsítésére is volt hasonló kezdeményezés. De ez más. A világ fentről, valódi műholdas képeken! Ilyen magasara nem megy drón. Most az okostelefonokon a sor, hogy bebizonyítsák oktatói mivoltukat!
Önzőnek érzem magam, mert kizárólagos elismerésre vágyom. Pedig a lényeg nem az, hogy kinek az ötlete volt, hanem maga az ötlet! Manapság már majd' minden tizenévesnek van saját okostelefonja, amivel felfedezheti a világot, ha akarja. Jó lenne, ha ennek a hatalomnak tudatában lennének, legalább olyan szinten, hogy felismerjék milyen hatalmas is a bolygó, amelyen élünk és bármi is történik velük mindig lesz hely, ahol újrakezdjék vagy folytassák az életüket ahelyett, hogy eldobnák, mert azt gondolják nincs hovatovább.
Nekem ez menedék. Így szemlélni a világot, bejárni virtuálisan, mégis a valóságban. Aki ismer, tudja mennyire imádok utazni, felfedezni, rádöbbenni az élet, a világ szépségeire, még a mesterséges produktumaira is. Ezért nem tudok aludni utazás közben, mert látnom kell, még akkor is, ha már ezerszer láttam, mert mindig más.
...
Én későn jöttem rá, hogy ebben éltem és elkanyarodtam erről az útról... Sokáig tartott, míg rájöttem, hogy ez hiányzik az életemből... nagyon is.
Láttam egyszer egy ismeretterjesztő filmet a Kínai Nagy Falról. Azt hiszem az indította el bennem ezt a hatalmas világ megismerési "kényszert". Arról mesélt, hogy az nemcsak egy fal, egy védvonal, hanem egy sárkány, ami védelmezi Kínát. Gondolom azért tálalták így, hogy az építése során megkövetelt emberéleteknek egy magasztosabb, misztikusabb célt sugalljanak. Igaz a fal nem egy összefüggő építmény, hiszen több vonulata/szakasza van, melyek korban is máskor épültek, de a legenda szerint a sárkány farka mélyen a szárazföld belselyéből indul, tarajos háta végig kúszik hegygerinceinek sokaságán, félelmetes feje pedig Pekingben, a Pohaj-öbölben torkollik a tengerbe. A film ugyan mutatta ezt a fejet, de becsületemre mondom, a mai napig nem sikerült megtalálnom a térképen, ami elszomirít. Azóta amikor időm engedi, kedvem tartja elindulok barangolni a nagyvilágban. A szinte végtelen nagyság utáni első benyomásom a döbbenet volt. A pusztítás látványának kézenfoghatósága. És nem csak az emberi jelenlét okozta károké! Látni a szabályos kerek krátereket Szibéria legeldugottabb északi részein, melyeket a kísérleti atomrobbantások okoztak. Vagy az ugyanezen okból mindörökre eltűnt szigetek körvonalait. A külszíni bányászat sebei, melyek mintha szó szerint sterilizálták volna az adott területet. Vagy a folyószabályozásokat, ahol egy csatornával nyíl egyenes vonalban átvágtak biokultúrákat, élőhelyeket. Gátakat, melyek völgyeket tüntettek el... De mindezek mellett a bolygó természetes sebei is gyönyörűen kirajzolódnak. A hegycsuszamlások, vulkán kitörések, jégkorszakok véste kráterek és az azokban keletkezett tavak színes vizek. Megmutatja magát a természet sokszínűsége. A déli tengerek úszva vonuló jéghegyei, a rikító színben pompázó virágos mezők és az emberi élet jelenlétének szimbólumai: völgy hidak árnyékai, parkok mesterien szimmetrikus képe, napkollektor parkok rendezett sorai a semmi közepén, szélerőművek tarkította élénk zöld búzamezők, vagy az ezernyi parcellára osztott rízsföldek csillogása. Hihetetlen sokszínűség és változatosság, mely a gyönyörködésen túl újabb és újabb kérdésekkel tartják frissen az elmét. Mert sokmindent találtam, amiről magam se tudom mi lehet :)
