Ha régi kocsi, akkor természetesen Trabant! Hiszen olyan pici, olyan cuki, amit csak imádni lehet! Ennél aranyosabb kisautót elképzelni sem tudtam. Bár megvallom, egy időben Mini Morris őrület lett rajtam urrá, mert az még kisebb és még cukibb, csak sajnos angol és ha sikerülne is vennem egyet, a felújítása, karbantartása egy vagyonba kerülne, vagyis nem nekem való.
Újra a régi nyeregben, Trabantunk a Hajni most újra virágkorát éli Sziszi húgom gondoskodása alatt. Tiszta kárpit, légfrissítő, csini virágos matrica a kasznin... Erre én, ahelyett, hogy imádatomat eme kis autócsoda hódolatában élném ki, megtévedtem... és átpártoltam. Esküszöm, mindent megtettem (aha, szerelem volt első látásra)... kényszerítettek, hogy üljek bele! (persze, persze, hanta)... az ajtót sem én nyitottam ki (jaj, dehogy nem!), egyébként is a bontó a hibás (kifogás)... minek tartanak olyan kocsikat, aminek látszatra szinte semmi baja?!... és engedik meg, hogy az ember csak úgy kószáljon az autók között és nézelődjön, meg beleüljön egy-kettőbe... Még sosem ültem kis polszkiban, gondoltam, itt a remek alkalom. De már mikor kinyitottam az ajtót, meglepetés fogadott; felgyulladt az ajtó nyitást jelző lámpácska! Szememben örömszikra csillant, ebben a kicsi kocsiban még van "élet" és ezzel a lendülettel rögtön el is szomorodtam Hogy kerülhetett ide szegénykém :( Minket egymásnak teremtettek! Beültem és mintha csak nekem találták volna ki! Minden kéz alatt van és rendesen kilátni a szélvédőn. Egyetlen hátránya, hogy olyan picuri ez a kocsi, hogy szinte még a Trabantnak is csak az alvázát látnám belőle. A kasznival nincs gond, ez legalább vasból készült, nem úgy, mint a Trabi... Sokáig ücsörögtem benne, ábrándozva, de sajnos nincs hová haza hoznom. De ha nagy leszek, lesz egy ilyenem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése