Mostanában előszeretettel olvasgatok verseket, kielégítve változékony őszi hangulatomat. Ez praktikus kultúrális elfoglaltság is, hiszen nem olyan idő igényes, mint elolvasni egy regényt. Vagyis átmenetileg jó lesz. De nem vagyok elégedett :( Az évszakhoz keresett versek szinte mindegyike szomorú hangvételűek, az elmúlásról szólnak, meg hogy elrepülnek a fecskék...
A természeti versek legtöbbjének témája az élet körforgására alapszik és hasonlataikban, metafóráikban, szimbolikájukban is ez mutatkozik meg. A tavasz mindig a szerelemről az új reményekről szól; a nyár a vad és forró vágyakról; az ősz az elmúlásról, reménytelenségről; a tél a kiúttalan várakozásról, halálról. Csalódtam, mert amikor természeti verseket kerestem, csak egy egyszerű tájleíró verset szerettem volna olvasni és nem az emberi élet érzelmi vonulatainak természetre kivetített párhuzamait. Egy verset pusztán a színekről, hangulatokról, pillanatokról, események sodráról. Egy tökről, egy levélről, az esőről, egy patakról vagy bármilyen természeti jelenségől, akár megszemélyestve azt, bemutatva "egy napját". Mint például Weöres Sándor: Izzik a galagonya című alkotása, amely kezdésnek ugyan nem rossz, de ennél kicsit hosszabbat szeretnék olvasni. Így tehát most kíváncsian várom, lesznek-e visszajelzések erre a bejegyzésemre. Szívesen fogadom bárki ajánlatát egy szép őszi versre :D Vagy állok elébe legújabb versem kritikáinak, ami éppen ezen elgondoláson felbuzdulva fakadt ki belőlem.
Manócska
Dísztök formájában érkezett az ősz,
a lekvárgyárt formáló konyhába,
hol a termések között megbújva lapult
egy kis manó lila ruhában.
Köszönni jött csupán, de vesztére
kostóló lett a vége,
s az édes nedű pufira hizlalva,
marasztalni látszik télére.
Mosolya arcán örök derű
és nem csügged szegényke,
aki a diókkal gurul versenyt
az asztal közepére.
Reggelire kakaó és almás pite a jussa
de hogy mozdulni tudjon másnap,
a tömb körül
ezt mind le kell majd fussa.
Budapest, 2013. október 2.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése