2 óra 30

Pirkad

Sose hittem volna, de pirkad a hajnal; 

alig tért aludni, de fénye már itt sarkall. 

Csillagok, fáradtnak tűnik arcotok; 

megértem, hisz alig aludtatok.

Fényben dúsan úszó, hosszú volt a nappal;

szikrázott az légkör, égő szirmaiddal.

Meleg lett az éjjel, pimasz, szemtelen;

szerelemre éhes, kéjes, nemtelen.

Megtéveszt a látvány békés türkize;

csillagokkal szétszort álom Tethyse. 

Ámulom a színed, hagyom, hadd vigyen;

s látva téged hazarepül szívem. 

Fák sóhaja

Fák sóhaja

Zöld a fáknak kérge mind,
levelét elvesztve
várják mind a fagyos kínt
tavaszig dermedve.

S rajtuk égbolt kékje csüng
enyhe szellőt sóhajt;
gyönge napfény szirmot bont,
de kenyeret nem óhajt.

Apró parázs szikra hajtja,
mosolyt küld a tájra;
e kedves öröm lelket önt
a megfáradt világba.

Hartlepool, 2020. December 15.

Hűség

Hűség


Szeretnélek újra látni,
ölelő karomba zárni,
kutatni fénylő szembogarad,
nézni hosszan, hallgatag.

Oldaladon sétálgatni,
zöldellő réten futkározni,
megmászni Veled az ormokat,
elfoglalni a tornyokat.

Naphosszat az eget nézni,
bárányfelhőket kémlelni,
ábrándozni mi lesz velünk,
... ha mind a ketten hazamegyünk?!

Elválunk majd szépen, csendben?
Együttlétünk dédelgetve?
Bolyongunk egy újabb hétig?
A viszontlátás reményéig?

Tehetetlen, fájó szívem...
Szétválaszt az élet Minket...
Gyermekkori kötetlenség
mára már csak halvány emlék.

Megtennék én bármit Érted!
Bár ne kéne messze éljek...
Eljátszom a gondolattal,
hogy hazavársz minden nappal!

Izgatottan kelek útra,
ölelés mámorától hajtva.
Könnyen megy így minden munka,
nem csüggedve, búslakodva!

Végre eljön szombat reggel,
mikor haza látogat az ember.
Felkeresi a szülői házat,
egy napra ismét gyerekké válhat.

Nem nekem kell porszívózni,
az ebédhez is csak krumplit mosni,
jut idő a minden másra,
a várva-várt találkozásra!

Kapu gördül, kocsi beáll,
Valaki már nagyon vár rám.
Megdobban mindkettőnk szíve,
eljött a pillanat... végre!

Olyan nagyon hiányoztál!
Te tiszta szívű igaz barát!
Gyere ide! Bújjál hozzám!
Drága... Édes... Kiskutyám!

Budapest, 2015. 04. 26.

Mérkre menni egyszer

Mérkre menni egyszer...

Mérkre menni egyszer,
Mérkre menni nyárra,
az volna az igazi
kaland mostanában.

Mérkre menni egyszer,
csak úgy autóba szállni
és egy húzásra elvezetni
a dédszülői házig.

Ott erednek gyökerei
az én családi fámnak
Mérkre kéne menni,
hogy egyszer őket lássam.

Mérken szép az élet,
dimbes-dombos tájon,
almát szüretelni
a Nyírségbe vágyom.

Mérkre menni egyszer,
Mérkre menni nyárra,
az volna az igazi
kaland mostanában.

Lelkembe zárva

Lelkembe zárva

Szívem helye
csata után
árválkodó romvár,
melybe lelkem
néha napján
túristaként sétál.

Gaz benőtte
lépcsőromok
labirintusában,
földre zuhant
csillagok sem
hálnak éjszakára.

Áll az oltár,
vár ott némán, s
feltekint az égre,
évszakokon
átívelő
reménytelenségbe.

Látomás

Látomás

Messzi pusztán, sárga minden,
zöldes rétnek közepén,
szalma boglya mellett állva
fordul a világunk másra...

... messze innen térben, időben
anya leszek s Te nem a férjem;
találkozunk majd újra ketten
semmi tenger ölelésben.

Úgy leszünk, mint akkor egyszer,
elcsendesült rock koncerttel,
csak a lelkünk dobban össze
fájó érzésbe temetkezve.

Meghasad majd minden szívünk
hogy visszakapjuk, mit elvesztettünk;
reményt, jövőt, ábrándokat
s ott állunk soká szótalan.

Állunk és csak nézzük egymást
kutatva a másik múltját,
keresve a boldogságot
testünk közelít egymáshoz.

Ujjaim közt selymes hajad,
szemed bogarában látom magam,
sok minden van még rajtad kívül,
mit szeretnem kell, feltétel nélkül.

Amit megtehetnénk egymással,
önző örömszerzés, harc a  nagyvilággal.
Főben járó bűnök, gyönyör és a mámor
ki tudja, találkozunk-e bárhol?

 

 

 

Ez is megjelent. Bár januárban kezdtem el írni, egy pályázatra, amelyre felkértek mégsem készült el időre. De most egy hasonló témájú versenyre ismét felkértek, ami remek alkalom volt, hogy végre befejezzem ezt a verset :D 

Na, mit szóltok? Nem lett rosszabb az előzőeknél ;D

Rád gondolok

Rád gondolok

Elveszett vagyok,
ha nem láthatlak,
tiszta szemű
józan eszű
csillagok.

Magányos vagyok,
ha égtengert látva
nem tudom
merre is
vagyok.

Szerelmes vagyok,
ha szemükbe nézve
nagyon messze
Terád
gondolok.

Szomorú vagyok,
hogy lelkem mélyén
féltve titkolt
érzést
bújtatok.

Hajnal

Hajnal

 

Felmenni a tetőre... nekem más nem jutott,

Felmenni a tetőre, másra gondolni sem tudok.

Erre ébredtem már, hogy őrjöng kint a hajnal,

vibrál, tombol, bizsereg és beint egy kalappal.

"Ez a jussod, tétova!", hogyha nem igyekszel,

és az orrod előtt ordítozva ébred fel a reggel.

Ennél szebben nem is hírdethetné mivoltát,

"Én az idő vagyok!", lemaradsz, ha ma is bealudtál.

Lágyan kék az égen szellő, s bárányfelhőt kerget,

apró ezüst fodraival játszik fent a felleg.

Láttam mindezt, láttam, de lemaradtam mégis,

valahogy ólom járta lábam törte szívembe a kést is.

Mire megérett a gondolat, hogy hatalom van nálam,

inamba szállt bátorságom, hogy a tetőre felmásszak.

Kék égboltnak tengerén most rojtos felhők úsznak,

de nélkülem úgy érzem, egyszerre vidámak és búsak.

Vannak ők nélkülem is, egy egész országnak búgnak,

szépséges reggelt köszönni nekem ma mégsem fognak.

 

2014. január 13.

Budaörsre ért az ősz

Odvas-hegy, Budaörs

Őszi kép

 

Budaörsre ért az ősz, hozta arany kontyát,

s oldalára csatolta égszínkék birka fodrát.

Kósza szellő ellen ékes fejdísz gyanánt

tűzött sárga levelekből fonott hajpánt.

Gomb szemében termés izzik; nem egy, akár több száz

rejtekeznek, színük viszont: vörös, bíbor, skarlát.

Ajka búsan, mélyen sebzett, vetéstől barázdás,

fájdalmára fagytól cseppent könnye mézes nektár.

 

Budapest, 2013. október 6.



Kő-hegy, Budaörs

Maca és Gordon, a két gyöngy disznófülünk :)

Őszi ég

Dísztök formájában érkezet az ősz :)

     Mostanában előszeretettel olvasgatok verseket, kielégítve változékony őszi hangulatomat. Ez praktikus kultúrális elfoglaltság is, hiszen nem olyan idő igényes, mint elolvasni egy regényt. Vagyis átmenetileg jó lesz. De nem vagyok elégedett :( Az évszakhoz keresett versek szinte mindegyike szomorú hangvételűek, az elmúlásról szólnak, meg hogy elrepülnek a fecskék...

     A természeti versek legtöbbjének témája az élet körforgására alapszik és hasonlataikban, metafóráikban, szimbolikájukban is ez mutatkozik meg. A tavasz mindig a szerelemről az új reményekről szól; a nyár a vad és forró vágyakról; az ősz az elmúlásról, reménytelenségről; a tél a kiúttalan várakozásról, halálról. Csalódtam, mert amikor természeti verseket kerestem, csak egy egyszerű tájleíró verset szerettem volna olvasni és nem az emberi élet érzelmi vonulatainak természetre kivetített párhuzamait. Egy verset pusztán a színekről, hangulatokról, pillanatokról, események sodráról. Egy tökről, egy levélről, az esőről, egy patakról vagy bármilyen természeti jelenségől, akár megszemélyestve azt, bemutatva "egy napját". Mint például Weöres Sándor: Izzik a galagonya című alkotása, amely kezdésnek ugyan nem rossz, de ennél kicsit hosszabbat szeretnék olvasni. Így tehát most kíváncsian várom, lesznek-e visszajelzések erre a bejegyzésemre. Szívesen fogadom bárki ajánlatát egy szép őszi versre :D Vagy állok elébe legújabb versem kritikáinak, ami éppen ezen elgondoláson felbuzdulva fakadt ki belőlem.

Manócska

Dísztök formájában érkezett az ősz,
a lekvárgyárt formáló konyhába,
hol a termések között megbújva lapult
egy kis manó lila ruhában.

Köszönni jött csupán, de vesztére
kostóló lett a vége,
s az édes nedű pufira hizlalva,
marasztalni látszik télére.

Mosolya arcán örök derű
és nem csügged szegényke,
aki a diókkal gurul versenyt
az asztal közepére.

Reggelire kakaó és almás pite a jussa
de hogy mozdulni tudjon másnap,
a tömb körül
ezt mind le kell majd fussa.


Budapest, 2013. október 2.

Fájdalom

Fájdalom

Fáj döntésem súlya,
Fáj tehetetlenségem búja,
Fáj, hogy nem szerethetlek,
Fáj, hogy nem kereshetlek.
Arra jársz, merre szívem dobog
tengerszem közeli vad tájakon. 
S miből gondolod, hogy boldog vagyok?
Szemem csillogása néha tévesen ragyog.
Feladatom van, még vezekelnem kell,
de megtanultam remélni... hogy nem felejtesz el.

Vágyálom

Vágyálom

Kibontott hajjal az ágy közepén
fekszem én, fekszem.
Gondolataim, mint fűben a harmat,
szanaszét, szanaszét.
Várják a reggelt, az ébredést
álmokkal telt éj végén; mi rám ragadt.

De téves a hajnal, mi nem jött el,
s egész nap egy vágyálom ölel.
Markáns karja szorosan tart,
a valóságot egy egész erdő takar.
Kimondatlan szálfák, hűtlen gondolatok,
igéző tekintet foglya vagyok.

Illatára vágyom, szomjazom az ízét,
megtudni mit gondol, s látni a szemén.
Éreznem hajának bársony tapintását,
csókkal hálálni meg ajka kívánságát.
Hallani hangjának mély dörmögését,
fájón remegni minden érintésén.

Derengés

Derengés Kimondatlan szavak, gyermeteg ábrándok feszítik mellkasom, hangokká mégse váltok! Tompuló sejtések tisztább mivoltomból, búvópatak lettem, illat, az éj árnyékából. Holdfény lennék újra, ki varázslatot sző, magányukkal maradt messzi út porába! Kérlek, hadd lehessek újra az a szellő, mely erdő talajával édes, részegítő, kitől megtorpan a vándor.
	(2011. június 17.)

Ébredőben

Ébredőben Mintha tenger lenne, s rajta habzó tajték, úgy vált ki a földből a kíváncsi hajnali köd; az ég kékjéből sejlő Pilis lágy ormait köszöntik a vadonban szült Duna-parti fák. Csendes hullámban jár repce közt a szellő, lágyan meghajolva bókol minden pipacs; violakék zsályák rabolják el szívem, s akác illatától részegül a táj.
	(2011. május)

Verseim

Ja, a versekről jut eszembe, akit érdekel, van egy pár nyilvánosan is közzétett írásom a poet.hu oldalon:
http://www.poet.hu/vers/14014 Úton
http://www.poet.hu/vers/15411 Hiányolt barát
http://www.poet.hu/vers/15620 Ítélet
http://www.poet.hu/vers/15884 Az élet maga
http://www.poet.hu/vers/15984 Egy élő szikla
http://www.poet.hu/vers/16135 Álomkép
http://www.poet.hu/vers/19148 Vihar éji dala
http://www.poet.hu/vers/19575 Szeretnék

Véleményezhettek ;>
És olvassátok mások verseit is, egyesek gyönyörűek!