Tudom még csak most kezdődött, de számomra a nap fénypontja, hogy milyen csini vagyok 😅
Sose viseltem ruhákat, de mostanában nagyon rákaptam. Már csak a hajammal kéne kezdeni valamit... kéne egy frizura, mert csak úgy van a fejemen.
... Szóval van még min csiszolni 😂
Legyen szép napotok, bárhol is éltek!
Kezd izmosodni az angol képzés. Sorra írjuk gyakorlásképpen a különböző témájú és terjedelmű fogalmazásokat. Elsőre 150, ma pedig már 500 szó... És hogy honnan tudom, hogy meg van-e az elvárt minimum? Meg kell számolni... nem viccelnek, tényleg. Néha úgy tűnik, mintha másoknak sokkal könnyebb lenne mesélni magukról, a múltjukról, a jelenükről vagy a jövőbeli terveikről. Nekem olyan nehéz összeszedni a gondolataimat, ha ilyesmiről kérdeznek. Próbáltam már hogy előre "felkészülök" ezekre az udvariassági körökre, de belefáradtam. Már megint / még mindig túl őszintén akarok megfelelni, mintha ez valami próbatétel lenne. Még jó, hogy csak heti 2x van óránk, így volt időm elcsípni a megfelelő hangulatot, hogy elkapjon a hév és meg sem álltam három oldalig. Igaz a nyelvtani helyességért nem vállalok garanciát, de érzésem szerint már egészen jól megy az is.
Amiért most jobban izgulok, az egy interjú eredménye. Az történt, hogy azangol kurzuson lehetőségünk adódott jelentkezni egy két hetes (állítólag) ingyenes képzésre, amit az NHS (ez az itteni Nemzeti Egészsegügyi Szervezet) szervez. Ahogy én levettem ez már megint egyfajta munkaerő toborzás, ugyanis a covid rendesen megtizedelte az állományt, amit mielőbb pótólniuk kéne. Ez a "képzés" az egészségügyi részegységeket mutatná be, de ahhoz hogy részt vehessünk rajta szükséges egy nyelvi szint a megértéshez. És itt vissza is kanyarodnék az interjúhoz, ami annyira hirtelen jött, hogy kb 5 perccel előtte tudtuk meg. Mi most az 'Entry 3'-as nyelvi szinten tanulunk, ezt követi a 'Level 1', ami szükséges a képzés sikeres végig hallgatásához. Ha mást nem, hát most kiderül hányadán állok az angollal. A következő szintvizsga után, szeptemberben döntenem kell, hogy folytatom az 'Entry 3'-at vagy neki ugrom a 'Level 1'-nek. Most persze magamban érzem a dzsedit, de attól tartok, hogy másfél hónapnyi kihagyás után nehezen venném fel újra a fonalat. Ugyanakkor nem toporoghatok egyhelyben sem. De ez legyen az ősz kihívása, most inkább belevetem magam a nyári programok szervezésébe.
Nehezen adtam át magam a két hetes és egyben utolsó iskolai szünetnek. Az első héten az 'ünnepi' készülődés kötött le, ami teljesen kimerített. A másodikban viszont szép lassan leeresztettem és lazultak a szabályok is... Fájt is a hétfő reggel, amikor ismét időre kellett beérni. De tudomásul vesszük, veszünk egy nagy levegőt és nekirugaszkodunk a tanév utolsó hat hetének.
Még a városi ünnepi családi programok sem hozták meg a várt eredményt, pedig még koncert is volt! Elnézve a közösségi médián megjelent képeket, kár volt kidobni annyi pénzt a színpad építésre. De legalább felújították a Headland-i sétány régi piacterét, ahol egykor az ehhez hasonló programokat ünnepelte a város. Ideje volt és bőven aktuális, ugyanis jövő nyáron Hartlepool lesz a házigazdája a 'Tall Ship' találkozónak vagyis a világ összes, még működő árbócosainak 😍
El nagyon messze, egy olyan helyre, ami van annyira hangos, hogy felülkerekedjen a baljós gondolatokon, az aggodalmon... Mint például a tenger. A tenger hihetetlenül hangos, ahogy nő rajta a dagály. Morajai inkák ádáz tombolás, csobogása vad csörtetésként ostromolják a szegény, védtelen, homokossá csiszolt partvidéket. Óhatatlanul is átitatja teljes lényünket, bőrünk minden pólusát a sós párával ez az erőteljesen pulzáló őrjöngés. Vele együtt lázadunk, majd nyugszunk meg órák múltán, melyek mintha csak pillanatok lettek volna, röpülnek tovább a múltba. S ahogy fáradunk úgy békülünk ki akár önmagunkkal is.
Szeretem a tengert. Megnyugtat. Ereje olyan mértékben legyűgöz, hogy akár képes lennék elhinni a gögög mitológiák minden egyes szavát.
Sűrű ez a május.
Nap mint nap küldöm jókívánságaimat rokonaimnak, barátaimnak születésnapjuk alkalmából... majd csak úgy random gondolok egyet és meghallgatom a hazai híreket. Vége a választásnak, megalakult az új kormány...
Vívódom. Nem elég, hogy még mindig (de most már legalább tudatosan) keresem a helyem a világban, itt az UK-ban, de most még családom biztonsága miatt is aggódnom kell. "Háborús veszélyhelyzet"-et hírdettek. Ilyesztő ezt hallani. Vajon épeszű ember minden háború előtt ilyen értetlenül áll? Én nem tudom magamban hova tenni a történteket.
Az érintetteknek erőt, kitartást és őszinte szívből a legjobbakat kívánom bízva abban, hogy mihamarabb vége lesz ennek a rémálomnak!
