Virsli ala Söréd

     15 éve már, hogy nyaraimból egy hetet Sörédnek adtam, ahol félelmetes mélységeiben csodálkozhattam rá az emberség mibenlétére. Életemben nem voltam még annyira kimerült és energikus lelkileg egyszerre. Ma reggel pedig a semmiből került elő egy falatka abból az időszakból… igazából galádul rám vetette magát a múlt rejtelmes homályából, azzal a szemtelenül fiatalos életérzéssel, melynek alapvető elképzelése a jövőt illetően, hogy az egy rikító, szivárványszínű, nyami illatú örökkétartó boldogság. 

Szívből ajánlom mindenkinek, aki már nem mer világmegváltó terveket szövögetni, de bevállal egy kis hétköznapi kihívást, mindenképp próbálja ki a főtt virslit, mustárral és paradicsommal ;)

Nincs cím, nincs semmi csak szomorúság

Nem érdemes elolvasni, én se fogom.

Lehet hogy ez csak valami átmeneti válságos időszak, de teljesen elvesztem. Nincs semmi. Annyira hullámzó a kedélyem, hogy már engem is fáraszt. De leírom, csak hogy ki legyen írva, hátha segít, bár már ebben sem hiszek. Elfáradtam, kiégtem. Vannak jobb napok vagy részei a napnak, amikor úgy érzem elégedett vagyok magammal az életemmel, de amikor kicsit kiszabadulok a kötelezettségeim alól, akkor többnyire nem vagyok kibékülve a dolgaimmal. És mintha hiábavaló próbálkozás lenne csak irányítani a dolgok folyamát mert csak vergődöm, mint egy partra vetett hal. Szomorú és szánalmas látvány vagyok. 

Mégis mi ez, depresszió? Már nem vagyok az a vidám és cserfes lány, aki olyan szerethető volt. Zsémbes vagyok, házsártos és mindig mérges valamiért. Ez lennék én? Ez az igazi énem? Kiábrándító. Sose voltam kitartó, hosszútávon semmi sem motivált, mindig csak a következő dologra ugrottam, ami jött, mintha csak menekülnék egyik feladatból a másikba. Csakhogy ezek a “feladatok” inkább életesemények voltak, ciklusok, főiskola, kurzusok, táborok… Attól félek ez a mostani is az, a házasság, az anyagág. Miért nem tesz boldoggá amim van?

Sose tudtam értékelni, ha valamit befejeztem, így igazán lezárása sem volt semminek az életemben. Most úgy érzem nincs semmi mögöttem és hogy nem jelent semmit a múltam, a gyerekkorom, az élményeim… az a rengeteg sok izgalmas és boldog élmény… annyira jó volt, imádtam! …fényévekkel ezelőtt volt, egy másik élet… nem az enyém. Ez lenne a magány? 

Legutolsó bejegyzésem egy barát elvesztéséről szólt. Azokból nincs sok. Az évek során rájöttem, hogy nekem kettő is megadatott, de mire erre rájöttem, addigra elvesztettem őket. Mire kiderült miért fáj folyton a “hasa”… év alatt elvitte a rák, mert csak a végső stádiumra jöttek ki a fájdalmak. És  Ő még megpróbált küzdeni ellene, mert még élni akart és világot látni, meg evezni, mert az volt, evezős

Különleges volt, nagyon is.

…

Fogalmam sincs hogy állok fel ebből. Csak csinálom a következő feladatot és gondolom majd idővel másképp fogom érezni magam.

Vérszomjas Augusztus

Most tudtam meg. Most! Hogy egy jó barát, egy régi ismerős, akivel ugyan nem töltöttem sok időt, mégis mélyen a szívembe zártam, megbíztam benne, szerettem, tiszteletem, Ő volt a tartalék esküvői tanúm és már nincs többé. És nem szóltam Neki, hogy otthon leszek egy hónapig, mert úgy éreztem sok gondja van, pedig gyakran eszembe jutott, mert olyan rég találkoztunk, olyan régen beszéltünk már és annyira szerettem volna látni! De meghalt! Meghalt és mostmár nincs többé. Annyira sajnálom! Annyira mérges vagyok magamra, dühös és szomorú amiért hagytam hogy más dolgok fontosabbak legyenek. Fiatal volt, értékes ember, alig idősebb nálam és hihetetlenül okos, intelligens. Kutató orvos, aki a rák gyógymódját kereste, elhivatottan... Méllyen megrendít, hogy elment.

Most ez jön? Erről fog szólni a következő életszakasz, megtudni sorra kiket vesztünk el, azok közül, akik részei voltak a gyerekkorunkban, a fiatal felnőtt éveinknek?

Valóban hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról mi is fontos az életben igazán; de ilyenkor újra eszünkbe jut.

Egy gondolat vígasztal csak egy kicsit; hogy annyira közel voltam hozzá,amennyire csak lehettem, 2000 km helyett csupán pár száznyira.

Fogytán az idő

Elhúzódtak az orvosi dolgaim nem várt vizsgálatokkal. Pénzt és időt emésztettek fel, ami ugyan zavar, de hiába ha tehetetlen vagyok ellene; amit muszáj, azt kell... Már csak kicsivel több, mint két hetem van, de már látom mennyi minden fog kimaradni a tervezett programokból. Nem lesz: Margitsziget, Palatinus strand, Városliget, Millenáris, Tropicarium, új szemüveg, 2/6 barátnő (ezidáig)...

De ami van/volt: Tihany túra, Balaton-Gödrös strand, Ráckeve, révezés, Szentendre, BMV (busz-metró-villos) plusz vezetek, ettem egy jó gulyást, óriás lángost és savanyú káposztát, talán barnulok éés két kockázatos foggal kevesebb...

És ami még rám vár: az új fogam, egy hatalmas csajos buli, ásvány börze, masszázs, még két barinős délután, a Kis Itália (Angyalföld) és a Centrum cukrászda (Szentendre), Délegyháza, Gyermekvasút, mozi és ami még befut.

Sajnos sok programnak vette elejét, hogy elvette a kedvem a hőség, de a körülményekhez képest jól viselem.

Újratervezés... Újratervezés...

     Méghogy nyaralni jöttem... Zsong a fejem a folyamatos szervezkedéstől! Az eleinte ólom lábakon vánszorgó hét végül gyorsan elrepült és már a vasárnapi Tihanyi túrát intézem. Van már hozzá mehetnék, hátizsák, bicikli, amivel rengeteg időt spórolunk majd meg a közlekedésben. Persze több alternatíva is volt az oda és a visszautat illetően. Mehetnénk kocsival, ami a legkényelmesebb, de a Balatonra vonattal kell menni, ez a szabály, attól lesz olyan Balaton. És ha már vonat, akkor miért ne vinnénk bringát? Legalább nem kell legyalogolni a köztes távolságokat, mint Aszófő-Tihany elágazás (túra rajt) vagy ugyaninnen már a célból a Gödrösi strand, majd onnan Balatonfüred vasútállomás... hiszen busszal már nem jöhetünk vissza, ha biciklivel vagyunk... és így kattog az én kis agyam megállás nélkül; hogy hogy lenne praktikusabb? Kell még kaja, víz, némi elsősegély, napvédő krém... És mivel másnapra is akad program dögivel, valami emberi időben kéne hazaérni... Igyekszem nem túl szervezni, hiszen annyi a látnivaló a Tihanyi-félszigeten: az őslevendulàs, a kilátó, a tavak... Szerencsére túl nagy meleget nem ígér a meteorológia, így bízom benne, hogy maximum kisebb bőrpírrel megússzuk majd. 

Legyen szép hétvégétek kedves Olvasóim!

Budapest, Te gyönyörű!

Sokan sokfélét mondanak Budapestről, jót is, rosszat is, de a szépségét nem tagadhatja le, akárhány toronydaru mögé is igyekszik bújni. 

Kora este egy általános iskolai osztálytársnőmmel találkoztam, akivel - bár messzire sodort minket egymástól az élet - időnként bejelentkeztünk egymásnál egy kis etyepetyére. Ma Ő volt a kalauzom a város szívében épült megannyi új helyszín között. Még reggeli zsörtölődésem keserű utóízét is sikerült kellemesen meglepett, nosztalgikussá alakítania.

A most már Széll Kálmán térnek nevezett, de sokak emlékezetében még Moszkva tér néven ismert csomópont közelében kiépült Millenáris Parkot fedeztem fel újra, mely méltán jogos a kitüntetésekre. Mindene van amire egy európai főváros kulturális parkjának szüksége lehet és még annál is több, mert ennek a helynek lelke van, ami nem csak emlékezetessé, de személyessé is teszi a vele való találkozást.

Személy szerint fájt elhagynom Budapestet és most elmondhatatlanul jól esik viszontlátni és tanúja lenni annak, hogy egy újabb virágkorát éli !

Legszívesebben eljátszottam volna a gondolattal, hogy még huszonéves vagyok és itt andaldok a randimra várva. 

Haza úton összefutottam örökké tartó régi nagy szerelmem a Posta Palota éppületével, mely mostanra felújított új pompájában tündököl és várja a kíváncsi látogatókat.

Vizafogó

A ’Vizafogó'-ban barangoltunk. A tíz éve még csenevész fácskák mára komoly árnyékot adó lugasokká nőtték magukat. Nagyon kellemesen telt a szinte fórró délidei séta a Pozsonyi úton. Egy kis oázisra leltünk. 

A Szent István Park játszótérrel kiépített, pihenő pados, ivókutas megálló, ahol érdemes felfrissülni. S aki járt már a Margitszigeti Rózsakertben, annak ismerős érzés lehet a gyorsnövésű zölddel körbefuttatott pergolák alatt megbújó romantikus padok látványa, ahol én is szívesen turbékoltam volna annak idején.  

A tömör ház sorok között pedig igazi gyöngyszemre bukkantunk, egy egészen kicsi parkra, mely a Kossuth- és kêtszeres Jászai Mari-díjas magyar színésznről, érdemes  és kiváló művészről, Ruttkai Éváról kapta nevét. Egyszerűen imádom a szobrát! Csodálatos kendőjének finom kidolgozása és az egész szobor lénye valami hihetetlen meghitt eleganciát sugároz magából.

Ginkgo biloba, másnéven páfrányfenyő azon kevés dolgok egyike melyek mély nyomot hagytak bennem biológus szakos tanulányaim során. Különlegessége abban rejlik, hogy ez a lombhullató növény valójában nyitvatermő, mint a fenyők. Jellegzetes delfin farok alakúra emlékeztető leveleiről könnyen felismerhető. De mindenkit óvaintek ősszel történő megközelítésétől, termése ugyanis nem csak ragadós, cipők áta, de még büdös is!