20

     A napközi egyetlen előnye, hogy otthon már nem kell a házi feladatokkal foglalkozni. Így télen, amikor csodaszép összefüggő hótakaró borította a tájat, hazaérve rögvest átöltöztünk és indultunk az erdőbe szánkózni. A hegyen keresztül csak egyetlen  autóval is járható erdész út vezet, ami valójában egy kiszélesedett vízmosás. A teknő alakú szervizút a lehető legbiztonságosabb szánkópálya. Csak egy szabályt kellett betartani: ne hagyd el a pályát. Az ember azt gondolná, hogy egy olyan magas oldalfalnál ez lehetetlenség, de minden csak sebesség kérdése. Az enyhe lejtővel induló dombtető hamarosan meredekre vált és rendesen felgyorsítja az szánt, főleg ha már a hó is rendesen le van taposva. Balesetünk csak egyszer fordult elő, még annak ellenére is, hogy sok ökörséget kipróbáltunk. Például, hogy egymás után sorba kötöttük a szánkókat és úgy csúsztunk le. Mi úgy hívtuk, "vonatozás". De ez a szerencsétlen eset történetesen egy szánkóval esett és ha jól emlékszem senkiben nem okozott maradandó károkat. A pálya alján ugyanis van egy kilencven fokos bal kanyar, az út végén pedig, a partfal tetején állt egy fa... na annak ment neki az egyik szomszéd srác. Nyíl egyenesen, megállás nélkül hagyta ki a kanyart. A szánkó pedig követte a lendület útját... fel a fára. Oldalról fantasztikusan jól nézett ki a dolog. A szánkó még egy ideig tovább csúszott a fa törzsén felfelé, majd megállt, és utasa egy szempillantás alatt meglepetten pottyant le alá a földre. Hárman kellettünk hozzá, hogy leszedjük a fa törzsére szorult szánkót.

Bírom a szánkózást, jó kondiban tartja az embert. Alig egy percnyi eszelős száguldásért akár több száz métert gyalogolni, ráadásul emelkedőnek felfelé!      

21

     Ha február, akkor farsang! Az év első vidám mulatsága, amely mára csak az oktatási intézmények egyik évszakhoz köthető szórakoztató programjává alacsonyodott. Az egyik legemlékezetesebb farsangi mulatságom az általános iskolához köthető. Zsuzsa barátommal, aki nagy ló-bolond volt, kitaláltuk, hogy öltözünk pacinak. A magunk varrta jelmeznek két része: egy feje és egy fara volt. Mindketten barnába öltöztünk és felváltva viseltük az öltözetet. Szerintünk nagyon kreatív ötlet volt, éppen ezért elszomorított minket, amikor a jelmezversenyt egy bolti hacukával nyerték meg. Vigasztalás képen jósoltattunk magunknak, és tanúbizonyságot téve bátorságunkról, összeházasodtunk a számunkra leghelyesebbnek tartott fiúval...persze csak játékból. Az esketés az egyik osztály félre eső sarkában, egy lepedővel leterített padnál végezték a végzősök. A gyűrű, amit kaptunk rézből hajtogatott karika volt... még ma is meg van; egy házikó formájú dobozkában őrzöm a többi apró emlékkel együtt.

22

     Túlélve a hídugrást, kisebb-nagyobb harci sérülésekkel érkeztünk napi menetrendszerűséggel a fagyizóhoz. Az eladó, egy fiatal középkorú hölgy, Szilvi akkor még nem is sejtette, hogy komisz csínytevéseinkre idővel szép emlékként gondol majd vissza. Mi ugyanis égetnivalóan komiszak voltunk. Pusztán a jelenlétünk, ahogy kilenc gyerek lerohan egy fagyizót, megrémisztheti az embert. Ráadásul mi mindent bevetettünk, hogy zavarba hozzuk szegény fagyis lányt. Olyat kértünk, ami nincs, aztán hosszas gondolkodás után illetve két gombóccal később ismét ugyanazt, ami nincs. Vagy az ellenkező irányba mutattunk, mint ahol a kért fagyi volt...
A picurka fagyizó előtti beton placcon fehérre festett kerek fém asztalok várták a vendégeket, közepükön színes napernyővel. Mindig ugyanahhoz az asztalhoz ültünk. Azonban létszámunkból kifolyólag, négy szék kevésnek bizonyult, ezért kölcsön székekre is szükségünk volt, amit a többi asztaltól vettünk el. És ha ez még nem lett volna elég, mindezek fejében, hogy hangulatosabb legyen a nassolás, a napernyőt is magunkra húztuk. Viselkedésünk akkora nem tetszést keltett, hogy még a főnök is eljött egyszer, hogy ránk pirítson. Jól megtermett ember volt, úgy hogy egy ideig nem mertünk rosszalkodni, ami nálunk azt jelentette, hogy a napernyőket is visszaállítottuk :) Sokáig kellett győzködni a fagyis lányt, hogy jó móka ez, próbálja ki velünk és csatlakozzon hozzánk az asztalunkhoz, meghívjuk egy fagyira. Végül beadta a derekát és nagyon jól érezte magát velünk.
Személy szerint, én szerettem nála lógni, sokat beszélgettünk. Egy év múlva áthelyezték és a testvére, Erika vette át a helyét. Természetesen Ő is megkapta a kötelező kiképzést és vele is nagyon jó barátok lettünk.

   

23

     A szikrázó nap, a hűsítő víz és a forróságtól édesen illatozó nyárfák minden gyereknek kedvet csinál egy kis hideg nyalánksághoz. A táborhelyünkhöz legközelebb eső fagyizó, körülbelül három kilométerre a délegyházi vasútállomás mellett egy kis gomba épületben kapott helyet. A kiadós séta felért egy kalandtúrával. Félig megkerülve a tavunkat, végig az akácerdő mellett, kiértünk a falu végbe, ahol takaros virágoskertek és veteményesek alatt haladtunk el, egészen a szomszédos tóig. A Kék-tó egy hatalmas tórendszer, kisebb-nagyobb csatornákkal, szigetekkel, félszigetekkel és lagúnákkal. Az ottani házakat számos híd köti össze a szárazfölddel. Az egyik ilyen hídhoz kifejezetten sok élményünk kötődik. Mivel a csónakok már kezdték megadni magukat, találnunk kellett valami mást, ahol levezethettük energiáinkat. A tikkasztó hőségben gyakran mártóztunk meg a lábánál, amikor valamelyik fiú kitalálta, hogy ő márpedig a hídról szeretne csobbanni egy nagyot. A fürdőzések miatt már ismertük a víz mélységét, ezért csak azt ellenőriztük le búvár merüléssel, hogy a nincs-e a híd alatt egy hidegebb vízréteg. Eleinte csak a híd aljáról lógva ugráltunk, majd felbátorodtunk és már nem csak a korlátba kapaszkodva kívülről, hanem azon ülve jól elrugaszkodva is. A biztonság kedvéért egyikünk mindig a vízben maradt, ha valamelyikünk rosszul esik, vagy görcsöt kap a lába, segíthessen neki. A sok száz ugrás között csupán kétszer volt szükség erre a biztosításra. Egyszer az egyikünk egy félresikerült fejes okozta megszédülés miatt nehezen talált a felszínre; másodszor pedig az iszapba hajított sörös üveg vágta lábsérülés miatt.

A legtöbbször életveszélyes, elmebeteg ötleteink voltak, már ami a szórakoztató időtöltést illeti, de mindig vigyáztunk egymásra. 

           

24

     A bányatavi nyaralás lényege a vadkempingezés mellett, a vízközelség. Na de milyen víz! A legtisztább, átlátszóbb, legédesebb víz, aminél keresve sem találni jobbat az országban. A bányatavakat övező balesetek mindegyike elkerülhető lenne kellő odafigyeléssel és bizonyos szabályok betartásával. De ez a rossz reklám legalább elrettentette a fürdőzni vágyó tömegeket.

 A sátortábor felépítése után az első és legfontosabb feladat a bóják kihelyezése, ami a mi esetünkben két darab, kötélen kihúzott és lehorgonyzott citromsárga felfújható matrac nudli volt. Ez adta meg a napi pancsolás és vízi játékok keretét. Napszakoktól függően a víz adta szórakozási lehetőségek bőséges tárházának szinte mindegyikét kipróbáltuk és gyakoroltuk is. A reggel egy friss, ébresztő úszással kezdődött, aztán egészen sötétedésig folyt a hangos fürdőzés, hogy szinte csak enni jöttünk ki a partra. Eleinte gumicsónakokkal, matracokon evezve felfedeztük a tó összes rejtett zugát. Átúsztunk a szigetre és a túloldalán ismét vízre szálltunk. Órákat töltöttünk a vízen csak úgy, sodródva hason fekve a matracon, miközben kémleltük az alattunk elterülő élővilágot. A kristálytiszta vízben több méteres volt látótávolság. Az ember teste szó szerint vakított a víz alatt, ahogy rásütött a nap, mintha sellőkkel lett volna népes a tófenék. A hínárok még kevés helyen nőttek fel egészen a vízfelszínig, és jelenlétük még rejtelmesebbé tették a tavat.  Volt két zátonyunk a sziget két oldalán, majdnem szemben egymással. A mi oldalunkon lévőt Sirály szigetnek neveztük el, a másikat Kacsa szigetnek. A névadó ötlet egész egyszerűen az volt, hogy az egyiken sirályon, a másikon kacsák szoktak pihenni. Gyakran eveztünk el hozzájuk és napozgattunk a bokáig érő meleg vízben. A felnőttek, bár elmeséltük nekik hová tűnünk naphosszat, nem tudták hová tenni a dolgot egészen addig, míg el nem jöttek velünk és végül ők is ott ragadtak.

     Összesen három gumicsónakunk volt, két nagy és egy még nagyobb. Ezeket fejjel lefelé fordítva egymásra tettük, úgy, hogy a két kisebbet összekötöttük, a nagyot pedig piramisszerűen a tetejére húztuk. Erről a hatalmas építményről aztán, mint valami toronyról ugráltunk a vízbe különböző figurákat. Ugrottunk mi fejest, seggest, csavartat, bombát és ha sikerült elég lendületet venni, még a szaltó is kifért! Ez a csónakhalmaz volt a színtere legkedveltebb játékunknak, a "bújócska-fogócskának". Lényegében fogócska volt, úszva. A gyors kifáradás miatt vegyítettük a bújócskával, miszerint el lehetett bújni a fogó elől és ha nagyon kimerültünk a csónak volt a ház, amit fogva védettséget biztosított. A fiúk, mivel kicsit idősebbek voltak, úgy menekültek meg, hogy alámerültek. Olyan mélyre úsztak, ahol már nem lehetett látni őket és a nyomást is kellemetlen volt elviselni.

Estére, bár rettenetesen elfáradtunk, mégse kellett kétszer mondani, hogy irány a tó és fürdés!

25

     Legemlékezetesebb nyári emlékeim a délegyházi bányatavakhoz és szüleim ifjúkori repülős baráti társaságához kötődnek. Már egészen kiskorom óta minden évben két-három hétre a család bevágta magát a jól felpakolt kocsiba és elment vadkempingezni, egy akkor még érintetlen kristálytiszta vizű bányatóhoz. Sok-sok keresgetés után végül a legelső hely lett a törzshelyünk, a "Kamionos-tó". Ez egy ovális alakú tó, közepén egy szigettel, Dunavarsány és Délegyháza között pont fél úton, a vasút baloldalán. Az útról észre sem lehet venni, úgy megbújik a hatalmas fűz, nyár és olajfák csokrában. Éppen ezért volt tökéletes hely, egy igazi oázis, ahová szüleink elmenekülhettek pihenni, mi gyerekek pedig ki ökörködhettük magunkat.

Számos kalandunk volt, nekünk kilencünknek. Mindig kitaláltunk valami elfoglaltságot. A régi helyünkön volt egy hatalmas homokos rész, közvetlenül az út mellett, ahol hol elástuk egymást, hol föld alatti bunkereket készítettünk összekötő járatokkal, máskor meg baseballoztunk. Ez utóbbit a fiúk olyan komolyan vették, hogy még saját ütőt is faragtak maguknak. Az arra tévedt autók kimentése is majd mindennapi feladatunkká vált, ami hálás tevékenységnek bizonyult, ugyanis a porul járt sofőrök gyakran visszajöttek és köszönetképpen jókora dinnyét, palacsintát vagy fagylaltot hozott nekünk és a szüleinknek.

      

26

     Nem tudom, hogy az égbolt közelsége miatt, vagy alkati kérdés befolyásolja, de mindig is rajongtam a meteorológiai jelenségekért. Nem kell nagyszabású látványosságra gondolni, egy egyszerű szivárvány is képes felvillanyozni. A viharoktól pedig teljesen be tudok zsongani! Bár láthatnék egyszer igazi tornádót és nem csak termiket! Az éjszakai jelenségek valahogy különlegesebbek számomra. Nincs az a napfogyatkozás, ami felér egy holdfogyatkozással. Láttam több különleges csillag- és bolygóállást, gyönyörködhettem a Hale-Bopp üstökösben és a hullócsillagok a mai napig meglepnek egyszerű szépségükkel. Egyszer láttam igazi meteorzáport is, fantasztikus látvány volt! Kellemesen meleg nyári este volt és a koromsötét égbolton csak úgy szikráztak a csillagok. Néhány előfutár után egyszerre csak elkezdtek záporozni a csillagok. Úgy potyogtak le, mint a kövér esőcseppek gurulnak le záporidőben az ablakon. Megszámolni sem lehetett őket, nem hogy kívánni utánuk! Én meg csak ültem a ház előtt egy műanyag kerti székben, szájtátva bámultam az eget és arra gondoltam milyen csodálatos jövő várhat rám, ha ilyen gyönyörű a világ, amiben élek.