Legemlékezetesebb nyári emlékeim a délegyházi bányatavakhoz és szüleim ifjúkori repülős baráti társaságához kötődnek. Már egészen kiskorom óta minden évben két-három hétre a család bevágta magát a jól felpakolt kocsiba és elment vadkempingezni, egy akkor még érintetlen kristálytiszta vizű bányatóhoz. Sok-sok keresgetés után végül a legelső hely lett a törzshelyünk, a "Kamionos-tó". Ez egy ovális alakú tó, közepén egy szigettel, Dunavarsány és Délegyháza között pont fél úton, a vasút baloldalán. Az útról észre sem lehet venni, úgy megbújik a hatalmas fűz, nyár és olajfák csokrában. Éppen ezért volt tökéletes hely, egy igazi oázis, ahová szüleink elmenekülhettek pihenni, mi gyerekek pedig ki ökörködhettük magunkat.
Számos kalandunk volt, nekünk kilencünknek. Mindig kitaláltunk valami elfoglaltságot. A régi helyünkön volt egy hatalmas homokos rész, közvetlenül az út mellett, ahol hol elástuk egymást, hol föld alatti bunkereket készítettünk összekötő járatokkal, máskor meg baseballoztunk. Ez utóbbit a fiúk olyan komolyan vették, hogy még saját ütőt is faragtak maguknak. Az arra tévedt autók kimentése is majd mindennapi feladatunkká vált, ami hálás tevékenységnek bizonyult, ugyanis a porul járt sofőrök gyakran visszajöttek és köszönetképpen jókora dinnyét, palacsintát vagy fagylaltot hozott nekünk és a szüleinknek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése