22

     Túlélve a hídugrást, kisebb-nagyobb harci sérülésekkel érkeztünk napi menetrendszerűséggel a fagyizóhoz. Az eladó, egy fiatal középkorú hölgy, Szilvi akkor még nem is sejtette, hogy komisz csínytevéseinkre idővel szép emlékként gondol majd vissza. Mi ugyanis égetnivalóan komiszak voltunk. Pusztán a jelenlétünk, ahogy kilenc gyerek lerohan egy fagyizót, megrémisztheti az embert. Ráadásul mi mindent bevetettünk, hogy zavarba hozzuk szegény fagyis lányt. Olyat kértünk, ami nincs, aztán hosszas gondolkodás után illetve két gombóccal később ismét ugyanazt, ami nincs. Vagy az ellenkező irányba mutattunk, mint ahol a kért fagyi volt...
A picurka fagyizó előtti beton placcon fehérre festett kerek fém asztalok várták a vendégeket, közepükön színes napernyővel. Mindig ugyanahhoz az asztalhoz ültünk. Azonban létszámunkból kifolyólag, négy szék kevésnek bizonyult, ezért kölcsön székekre is szükségünk volt, amit a többi asztaltól vettünk el. És ha ez még nem lett volna elég, mindezek fejében, hogy hangulatosabb legyen a nassolás, a napernyőt is magunkra húztuk. Viselkedésünk akkora nem tetszést keltett, hogy még a főnök is eljött egyszer, hogy ránk pirítson. Jól megtermett ember volt, úgy hogy egy ideig nem mertünk rosszalkodni, ami nálunk azt jelentette, hogy a napernyőket is visszaállítottuk :) Sokáig kellett győzködni a fagyis lányt, hogy jó móka ez, próbálja ki velünk és csatlakozzon hozzánk az asztalunkhoz, meghívjuk egy fagyira. Végül beadta a derekát és nagyon jól érezte magát velünk.
Személy szerint, én szerettem nála lógni, sokat beszélgettünk. Egy év múlva áthelyezték és a testvére, Erika vette át a helyét. Természetesen Ő is megkapta a kötelező kiképzést és vele is nagyon jó barátok lettünk.