 | ||
| Köszönöm, hogy Vagy nekem! |
2013. május 9., csütörtök
2013. május 7., kedd
Pöttyeim története
Ma kivágtak egy darabot a lábamból. Még nem tudom, hogy mekkorát, mert nem volt még bátorságom levenni a kötést.
A történet egészen régre, körülbelül tizenöt évvel ezelöttre nyúlik vissza, amikor ismeretlen okból kifolyólag piros pöttyök egy kisebb csoportja jelent meg a bal lábszáramon. Persze rögtön bőrgyógyászhoz fordultam, aki elküldött allergia vizsgálatra... Aztán a következő doki szemölcsnek diagnosztizálta és krémet adott rá...de nem múlt el. A harmadik tablettát írt fel, de a pöttyök rendületlenül maradtak és elkísértek mindenhová még sok-sok éven át. Aztán amikor Pécsre kerültem, ismét rápróbáltam az orvoshoz menésre. Ott tyúkszemnek nézték... na én akkor sarkon sordultam és azóta se néztem feléjük.
El is voltunk együtt, a pöttyöcskék csak esztétikailag zavartak, bár néha nagyon tudtak viszketni, de olyankor arra jutottam, hogy kiszáradt a bőröm és egy kis hidratálás megoldotta a problémát. Aztán egy éve a pöttyök úgy gondolták újabb tereket hódítanak meg és terjedni kezdtek. Ez már nem tetszett annyira. Rádumáltam magam, hogy elmenjek a körzeti bőrgyógyászatra... de ismét csalódnom kellett. A doki közölte velem, hogy még sose látott ilyet és azt sem tudja micsoda, de ad rá szteroidos krémet, mert az majd biztosan segít, de ha mégsem, akkor ad másik kenőcsöt... Na, nálam ez kiverte a biztosítékot! Úgy látszik pénzt kell szánni rá, hogy szakértő orvossal találkozzon az ember.
Két hete volt szerencsém megismerni egy kedves doktornőt, itt Szentendrén, aki ámbár nem tudta mi lehet a pöttyök kiváltó oka, de legalább vette a fáradtságot és konzultált egy kollégájával, aki szövettanász és arra jutottak, hogy mintát kéne venni és tenyésztésre küldeni, akkor biztosan kiderül mi ez.
Nagyon izgultam, de nem a vágástól, hanem az érzéstelenítő szuritól :) Szerencsére kaptam a szuri előtti érzéstelenítőt :D
Egy hónap múlvára kaptam időpontot kontrollra. Amit nem csak kíváncsian várok, hanem epekedve, ugyanis addig semilyen módon nem szőrteleníthetem a lábim :( Peh. Még szerencse, hogy hűvösebb napok közelednek és el tudom viselni a hosszú nadrágot!
Addig viszont elő a mesefigurás ragtapaszokkal!
2013. május 1., szerda
Bakancslista
- végig menni a kéktúra útvonalon
- leveli békát kézben tartani --> majdnem megvolt :) a húgom fogta meg
- leugrani valami helyes kis szikláról, persze nem magasról és csobbani egyet
- virágkoszorút viselni
- beszélni egy idegennyelvet
- Görögországba menni
- mamutfenyőt ölelni --> datolyapálmát öleltem
- tengerszemet látni és megmártózni vizében
- sarki fényt látni
- tengeri közepén hajnalt érni -> tarlóban már volt részem benne
- almafagyit kostolni
- biolumineszenciát látni
- barangolni a tihanyi őslevendulás illatos bokrai között
- sárgarigót lencsevégre kapni
- lopott csókot kapni
- gleccseren sétálni
- saját kutyus
- átsétálni a Brooklyn hídon
- kenutúra
- hőlégballon fesztiválra menni és látni a rajt előkészületeit
- fulguritot találni
- hóvirágmezőben gyönyőködni
- vizibusszal utazni
Piros: lemaradtam róla :(
Zöld: átéltem :D tuti volt 2013. április 27., szombat
Itt a nyár!
Visszavonhatatlanul megérkezettnek nyilvánítom a nyarat. Hogy honnan tudom? A sárgarigók mesélték, akik hajnalban, idén először keltettek csodálatos gurgurizáló énekükkel. Valahol a patak parti nyárfák egyikén fészkelhetnek, tőlünk alig száz méterre. Életemben először és utoljára még gyerekkoromban láttam ezt a pompázatos madarat a kertünkben. Talán ez alkalommal lencsevégre kaphatom! De jó is lenne!
Szóval naptejet elő, mert gatyarohasztó idők következnek!
2013. április 23., kedd
XXX plusz - A sötét oldal
Hogy elszaladtak az évek... és milyen keveset tettem, láttam. Kiskoromban úgy éreztem, valami igazán nagyra vagyok hivatott. Hogy én leszek, aki megmenti a világot, vagy valami hasonló. Felfedezek valamit, megmentek egy állatfajt, olyat alkotok, ami hasznos, amire szüksége van az emberiségnek, a tudománynak, mert összefoglal valamit, vagy általa tovább tudnak lépni egy évtizedek óta kutatott problémában. De ez a fajta siker eddig elkerült.
Igazából sosem voltam jó tanuló. Tanulással csak ritkán szereztem jó jegyeket, a legtöbbször szerencsém volt; jókor voltam jó helyen. A lehetőségek jöttek, kínálkoztak és egy-egy döntés után én csak sodródtam az árral. Az általánosban skatulyákban éltünk, felesleges volt tanulni. A gimiben is valahogy így ment, de ott már a hiába tanulok érzés alakult ki bennem. Mert a kitartó tanulás ellenére ez a jegyeimben annyira nem mutatkozott meg. Viszont ott már többféle szabadidős iskolai bizonyítási lehetőség akadt. De a különböző versenyeken és pályázatokon elért helyezések csak azt bizonyították, hogy a kötelező feladatokon kívül még mi mindent vállalunk be az elfogadás, a beilleszkedés érdekében. Elég korán rájöttem, hogy az előrejutás lehetősége nem egyenesen arányos a belefektetett energiával, munkával vagy teljesítménnyel. Most már egészen jól megy ennek a ténynek az elfogadása, vagy figyelmen kívül hagyása, pedig nagyon is sokáig zavarta azt a fene nagy igazságérzetemet. És tessék, itt vagyunk! Az emberi életem körülbelül egyharmada eltűnt, elmúlt valahol a süllyesztőben, de én sem okosabbnak, se szebbnek, se hasznosabbnak nem érzem magam, mint tizennyolc évesen. És még az emlékeim sincsenek meg maradék nélkül. Nagyon sűrű életet éltem már gyerekkorom óta. Csoda, hogy nem látszom öregebbnek a koromnál! Annyi éven át olyan sok minden történt velem egy hét leforgása alatt, mint másokkal egy-két hónap elteltével. Talán ezért van ilyen tyúk eszem, nem bírom feldolgozni az infókat. Csak pörgök és pörgök... és egyszer vagy nagyon becsavarodom vagy kimerülök és alapjáraton üzemelek tovább. Nem is tudom lehet-e ezen változtatni. Mármint az élet tett ilyenné vagy a személyiségem ilyen? A sok morfondírozási kísérlet után arra a következtetésre jutottam, hogy kevesebb energia befektetéssel jár elfogadni ezt az állapotot, vagy jelenséget, mint küzdeni ellene, akármennyire is zavar, és a cél csak legyen annyi, hogy a körülmények ellenére a legjobbat hozzam ki magamból, vagyis ebből a káoszból, aminek érzem magam.
Azt hittem jobb ember leszek, ha felnövök. De tévedtem és csalódtam is magamban. Tele vagyok tüskékkel, könnyekkel, hibákkal, bocsánat kérésekkel és bűntudattal a még nem tisztázott butaságaimért. Meggondolatlan vagyok és késős. Folyton álmodozom. Néha mintha nem is ezen a földön élnék. Szaladok is meg nem is, mint hal a vízben, aki nem tudja, hogy úszik vagy lebeg. Örök ellentmondás vagyok. Bizonytalan. Régen azt hittem tudom mit akarok, de egy ideje nem találom magam. Mintha elhagyott, elveszett volna belőlem valami. De vajon visszatér? Visszajön magától, vagy meg kell érte dolgoznom? Bizonyítanom kell talán? Hogy érek valamit? És ezek a szörnyű gondok tényleg léteznek, vagy csak a harmincas szám mágiája? Tényleg baj van velem? Adhat erre bárki választ, vagy magamban kell megtalálnom?
Talán én csak egy állomás vagyok az élet forgatagában és majd a gyerekeim fogják véghez vinni azokat a nagyszerű és csodálatos dolgokat, melyekről én csak ábrándozom.
Igazából sosem voltam jó tanuló. Tanulással csak ritkán szereztem jó jegyeket, a legtöbbször szerencsém volt; jókor voltam jó helyen. A lehetőségek jöttek, kínálkoztak és egy-egy döntés után én csak sodródtam az árral. Az általánosban skatulyákban éltünk, felesleges volt tanulni. A gimiben is valahogy így ment, de ott már a hiába tanulok érzés alakult ki bennem. Mert a kitartó tanulás ellenére ez a jegyeimben annyira nem mutatkozott meg. Viszont ott már többféle szabadidős iskolai bizonyítási lehetőség akadt. De a különböző versenyeken és pályázatokon elért helyezések csak azt bizonyították, hogy a kötelező feladatokon kívül még mi mindent vállalunk be az elfogadás, a beilleszkedés érdekében. Elég korán rájöttem, hogy az előrejutás lehetősége nem egyenesen arányos a belefektetett energiával, munkával vagy teljesítménnyel. Most már egészen jól megy ennek a ténynek az elfogadása, vagy figyelmen kívül hagyása, pedig nagyon is sokáig zavarta azt a fene nagy igazságérzetemet. És tessék, itt vagyunk! Az emberi életem körülbelül egyharmada eltűnt, elmúlt valahol a süllyesztőben, de én sem okosabbnak, se szebbnek, se hasznosabbnak nem érzem magam, mint tizennyolc évesen. És még az emlékeim sincsenek meg maradék nélkül. Nagyon sűrű életet éltem már gyerekkorom óta. Csoda, hogy nem látszom öregebbnek a koromnál! Annyi éven át olyan sok minden történt velem egy hét leforgása alatt, mint másokkal egy-két hónap elteltével. Talán ezért van ilyen tyúk eszem, nem bírom feldolgozni az infókat. Csak pörgök és pörgök... és egyszer vagy nagyon becsavarodom vagy kimerülök és alapjáraton üzemelek tovább. Nem is tudom lehet-e ezen változtatni. Mármint az élet tett ilyenné vagy a személyiségem ilyen? A sok morfondírozási kísérlet után arra a következtetésre jutottam, hogy kevesebb energia befektetéssel jár elfogadni ezt az állapotot, vagy jelenséget, mint küzdeni ellene, akármennyire is zavar, és a cél csak legyen annyi, hogy a körülmények ellenére a legjobbat hozzam ki magamból, vagyis ebből a káoszból, aminek érzem magam.
Azt hittem jobb ember leszek, ha felnövök. De tévedtem és csalódtam is magamban. Tele vagyok tüskékkel, könnyekkel, hibákkal, bocsánat kérésekkel és bűntudattal a még nem tisztázott butaságaimért. Meggondolatlan vagyok és késős. Folyton álmodozom. Néha mintha nem is ezen a földön élnék. Szaladok is meg nem is, mint hal a vízben, aki nem tudja, hogy úszik vagy lebeg. Örök ellentmondás vagyok. Bizonytalan. Régen azt hittem tudom mit akarok, de egy ideje nem találom magam. Mintha elhagyott, elveszett volna belőlem valami. De vajon visszatér? Visszajön magától, vagy meg kell érte dolgoznom? Bizonyítanom kell talán? Hogy érek valamit? És ezek a szörnyű gondok tényleg léteznek, vagy csak a harmincas szám mágiája? Tényleg baj van velem? Adhat erre bárki választ, vagy magamban kell megtalálnom?
Talán én csak egy állomás vagyok az élet forgatagában és majd a gyerekeim fogják véghez vinni azokat a nagyszerű és csodálatos dolgokat, melyekről én csak ábrándozom.
2013. április 20., szombat
2013. április 4., csütörtök
Észrevétlen tavaszodunk
Egy kis eső, egy kis napsütés, bolondos szél, és mára kizöldült a Pilis. Csendesen lopja be közénk magát az idei nyár. Mire kinyílnak a nárciszok, már el is hervadnak és a frissítő záporokat égzendítő zivatarok váltják fel. A tavaszi lelki rovancs is elveszett a tulipánok között...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)