2013. május 30., csütörtök

Szellemi táplálék

     Holnap lesz a hónap utolsó napja. Sok mindent elmondhatok az idei májusról, csak azt nem, hogy szokványos lett volna. Kívánom, hogy szombatra esse ki magát az ég, mert egy kedves ismerősöm esküvőjére vagyok hivatalos Pécsre, és semmi kedvem menedék után kutatva ácsorogni a templom előtt.
Már napok óta várok a beharangozott nagy viharra, ami ezidáig elkerült minket.
     Nem mondom, hogy unatkozom, mert mindig akad tennivaló és a házimunkákkal is el vagyok havazva néha. Úgy érzem nincsenek szellemi kihívások az életemben. Ezért arra gondoltam, pótolva ezt a hiányt, hogy nem csak leporolom a könyvespolcot, hanem körbenézek rajta, hátha valami a kezembe ragad... meg is van! Thomas Hardy, Egy tiszta nő című remekműve lesz következő eleségem a szellemi táplálkozás során :) Ha jól emlékszem ez, és a Lidérfény voltak utolsó írásai, mielőtt a kedvezőtlen és hangnemükben rettentő gyűlölködő kritikák végleg elvették a kedvét az írástól. Történetei színtere, a városokhoz képest iparilag elmaradt Dél-angliai falvak, melynek idilljét az ott élő egyszerű, ámde erkölcseikben még tiszta emberi életek bemutatásával rajzolja le. De történetei koránt sem romantikus lányregények. A keményen küzdő főszereplők csak nehezen érik el céljaikat és a végükre még tragikus fordulatot is vesz sorsuk.                              

A tegnap délutáni séta terméke egy csodaszép pipacsos fotó :)


Viharra várva



2013. május 29., szerda

Bukta :)

     Pár hónapja Gonzi bácsinak az emelet tabu. Pedig régebben ez nem így volt. Imádott az erkélyen hempergőzni, az ablakomból nézelődni, vagy az ágyikómban szundikálni. Ő eredetileg Anyukám cicája, és bár kertes házben született, élete első 5-6 évét lakásban töltötte. Bámulatos mire képes a túlélési ösztön! Ugyanis csak látszólag lett szobacica, amint ismét kertes házba került, mintha minden tudománya visszatért volna. Javában vadászik gyíkokra és rettegésben tartja a környék madarait.
Nem olyan rég azonban észre vettem rajta az öregedés első tüneteit. Bár még mindig képes a dinamikus mozgásra, alapjáraton egyre kényelmesebben adja elő magát. És rengeteget képes aludni, pontosítok; éjszaka is alszik :)
 



2013. május 27., hétfő

A pipacs kísérlet

     Fejlemények vannak a virágvázában! Pár napja lelombozott, hogy a virágzó pipacs elhervadt a csokromban, de tagnap felfedeztem, hogy a száron található bimbók kinyíltak és most vidáman bólogatnak felém piros szirmaikkal. 
Sajnos a partoldalt lekaszálták a közterületesek, de amint újra virágba borul, szerzek bimbózó pipacsokat, hogy idebent is nyár legyen.

2013. május 25., szombat

Almafagyi - Pippa :D

     Ma sikerült megízlelnem a már régóta, kíváncsisággal keresett almafagyit, és isteni volt! 
Tetszett, hogy nem az alma ízhez szokásosan mellé rendelt fahéjjas valamit kaptam, hanem az alma eredeti gyümölcsízét. Zöldalmás volt. Nagyon ízlett, pedig alma formátumban a pirosat jobban szeretem.
Egy kedves ember említette, hogy ez a kedvenc fagyija, én viszont még sosem találkoztam vele. Így azóta lestem ezt az ízt a fagyizókban. Bár úgy tartják, Szentendre a művészek városa, templomtornyokból és fagyizókból is rengeteg akad. A jóidő beálltával úgy gondoltam túristáskodom egy kicsit és minden egyes fagyizót szeretnék végig kóstolni ezen a nyáron. Persze csak csínjával, nehogy lefaraghatatlan többlettel rendelkezzem tőle :D




2013. május 24., péntek

Hoppá!

"Mi, nők annyit tudunk gondolkodni feleslegesen. Már előre aggódunk olyan dolgok miatt, amik meg sem történtek. És persze rágódunk a múlton is, ami már rég elmúlt. Egy olyan álomvilágban élünk, ahol a dolgok már, vagy még nem léteznek, s közben elszalasztjuk az egyetlen lehetőségünket: a jelent."

(Szöllősi Györgyi)

A jelenes dolog kissé keményen megfogalmazott, talán túlzottan leegyszerűsített. Én inkább úgy mondanám, hogy átúszunk a jelenen, a folyton másra gondolás terhével, ahelyett, hogy jobban, igazán áténénk.

Tücsök zene

     Kertes ház ide vagy oda, nálunk sztrájkolnak a tücskök, és a pár sarokkal odébb található, sokkal forgalmasabb út melletti partoldalba vackolták be magukat. Most ott tücsögnek egész nap. Biztosan van rá logikus magyarázat... Talán a madarak számával van összefüggésben. Ebben az évben ugyanis kifejezetten sok madarantyú fészkel nálunk. A cipruson egy feketerigó pár, a tető gerenda alatt pedig egy eddig még nem beazonosított kismadár vert tanyát. Az előbbieknek a macskától van félnivalója, az utóbbitól viszont nekünk kell tartanunk; már ami az égi áldást illet :)
De vissztérve a mező kis muzsikusaira, a Hegyen másképp van. Ott napközben hatalmas csinnadratta van, míg éjszaka mintha ők is egy kicsit elszenderülnének és lágyabban énekelnek. Sok szép gyerekkori emlékem fonódik köréjük, a szalonnasütésektől egészen a magas fűben fekvős ábrándozós, csillagnézős éjszakákig. Megunhatatlanul imádnivalóak :)


2013. május 22., szerda

Pipacskodás

     Ha a szabadságra kéne jelképet keresnem, nekem nem a galamb jutna eszembe, hanem a mező vad virágai. Ők a legcsodálatosabbak a világon. És közöllük is a  pipacs a kedvencem. Nem csak a színe  miatt, amivel vakítóan élénk foltja a partoldalaknak, tisztásoknak, hanem ő az egyetlen, ami elhervad, ha leszakítják, így nála jobb szimbólummal nem is éreztethetnénk a szabadság eszméjét.