Pöttyeim neve: nagy valószínűséggel valami

     Hosszú várakozás után ma végre megtudtam mifélék a pöttyeim. Nem volt egyszerű kivárni ezt a napot. Sokat gyötrődtem és aggódtam, hogy nincs-e komolyabb baj... Nos, bár a tudomány bővelkedik a különböző technikai eszközökben, a diagnózist mégis az emberi tudás határozza meg, már amennyire képes rá. Ugyanis nem kaptam pontos megnevezést, csak egy kizárásos alapon nyugvó választ, ami megvallom őszintén nem nyugtatott meg teljesen. Vírusos szemölcs. Oké, és az mi? Hogy kaptam el? És akkor most már bennem van ez a vírus, és bármikor újra előjöhet? A rengeteg kérdés ellenére, amikkel elárasztottam a doki nénit, bízom a hozzáértésében. Használom a kencét, amit felírt és bízom benne, hogy végre megszabadulok az én kis kedveskéimtől.

Jól jönne kis segítség :)

     Kedves Vágó Úr, a közönség segítségét szeretném kérni :)

Jó móka ez a blogozás, csak angol nyelv ismeret nélkül nem megyek sokra a "Súgó"-val. Konkrétan a következő üzenet fogadott, amikor megpróbáltam utána nézni pár dolognak: "Az ön nyelvén nem elérhető"...Pffff...ezt a pechet! Nem vagyok a változások híve, mármint olyan értelemben, hogyha valami működik, akkor minek tovább bonyolítani? Sok programfejlesztő esik bele ebbe a hibába. Az általam látogatott közösségi portál is folyton meglep valami újítással, aminek a vége, hogy hosszú percekig kushadok, mereven bámúlva a képernyőt és keresem a különböző funkciókat a megszokott helyükön.

     Szóval, kedves olvasóim, akikből valami csodálatos oknál fogva egyre több van (ami roppant jól esik a lelkemnek, úgyhogy ezúton is puszi Nektek), kérlek benneteket, ha ugyanezt a blog felületet használjátok, segítsetek megértenem, mi az a +1 jelölés.? Olyasmi ez, mint a "Lájk"-olás? Vagy esetleg az oldal megosztását jelzi? 

Előre is köszönök minden kommentet vagy email-t ezzel kapcsolatban :)

Minden bizonnyal nem ez lesz az utolsó alkalom, hogy ilyen jellegű segítséget kérek Tőletek :)

Álom

     Nagyon hosszú idő óta, ma hajnalban ismét álmodtam. Fantasztikus volt! Bár a történet vége már-már katasztrófa filmbe illő volt, mégis jó álom volt. Az egész valami ódon kollégiumszerű épület zárt üveg folyosóján kezdődött. Egy sötétbarna, tömör fából épült polcsor előtt kuporogtam egy lánnyal és tartós étel adományokat válogattunk. A kb. derékig érő szekrény végig futott az egész fekete-fehér és sötétszürke csempével borított folyosón. A hatalmas kazettás ablakok keretén a fehér zománcfesték már sok helyen letört és a portól opálos üveg miatt éles félhomály uralkodott. A lány kedves volt világosbarna, hosszú haját copfban viselte. Csendben beszélgettünk, mintha rosszban sántikálnánk, pedig csak a dolgunkat végeztük. Néha odajött hozzánk egy idősebb valaki, megnézze jól csináljuk-e. Aztán bejött a képbe egy nagy fa a lány háta mögött. A következő folyosó csarnokká szélesedett és egy hatalmas fa volt az épületben. Illetve egy fiú, az én hátam mögött. Barna haja volt és körszakálla, kedves sötét szeme. Valakinek a szobatársa volt, de ismertük és jóban voltunk. Mintha a szobája a folyosó végén lévő ajtótól nyílt volna, legalább is az ágya ott volt. Pihent, éppen ébredt. Hason feküdt és a jobb karja lelógott a földre. Amíg mi pakoltunk, beszélgetni kezdtünk vele. Aztán én átmentem a fához és felmásztam rá. A tetején szinte lábujjhegyen állva néztem szét a semmibe kapaszkodva, aztán a legnagyobb meglepetésemre alábuktam és a levegőben bukfencet vetve repültem körbe az ága, amin addig álltam. Állat jó érzés volt! Minden félelem nélkül újra szabad voltam! Repültem! Már csak megszokásból is levettem a szemüvegem és egy kisebb ágra akasztottam, nehogy leessen és összetörjön. Abbahagyhatatlan volt, körbe repültem a hatalmas fa felső ágainak mindegyikét. Nem emlékszem milyen fa volt, csak terjedelmes és nyitott ágazatára, élénkzöld lombjára és az illatára. A felhőtlen gyermekded boldogságot egy váratlan fordulat szakította félbe. Egy vékony, fehér, a fellegekből a föld felé nyomuló széltölcsér, igen-igen, egy tornádó. Bár közel volt, mégis csak olyan hangosabb útépítkezéshez hasonló hangja volt. ahogy közeledett becsapni a csapni a házak közé a utcákra. Aztán még egy és még egy újabb keletkezett. A környék embereinek alig volt hova menekülnie, mert kelepcébe fogták őket ezek a kisebb széltölcsérek. Én is futásnak eredtem, közben találkoztam a lánnyal és a fiúval, akik a folyosón a világ legnagyobb nyugalmával beszélgettek. Csakhogy én nem messzire futottam, hanem közelebb a tölcsérhez, hogy meglessem az erejét. Aztán nekem is menekülőre kellett fognom, amikor eszembe jutott a szemüvegem, amit a fán felejtettem és ami nélkül nem látok az orromig se. Így hát elindultam visszafelé, a kollégium robusztus épületébe. Kicsit megváltozott a környék, mert egy téren találtam magam, melynek túloldalán volt a fa egy csarnok biztos menedékében. Mellettem egy olasz kis étterem, fekete-fehér kockás csempével és kinti asztalok, piros napernyőkkel. Már nem ért váratlanul, amikor pontosan előttem kezdett kialakulni egy hatalmas tölcsér, sokkal nagyobb az eddigieknél. Mintha értem jött volna, hogy megakadályozzon, elállja az utamat. De én tudtam, hogy csak feltartóztatni tud. Berohantam az étterembe. Akkor már semerre sem volt menekülés, a pusztulás elkerülhetetlen volt. Gyorsan feltérképeztem a helységek elrendeződését, befutottam mindenhova, aztán vissza a legelső helységbe, ami a mosdó volt. Arra gondoltam, akármilyen nagy is egy tornádó, a vízcsöveket mindig éppen hagyja, ezért egy övvel odakötöztem magam a mosdókagyló alatti vízszintes és földbe leszálló vízcsőhöz, majd amennyire tudtam összefonva a karom még jól bele is kapaszkodtam. A velőtrázó mély morajlás a vért is megfagyasztotta az ereimben. Igyekeztem magamnál lenni, amikor a többi vendéget mohón felkapkodta az asztalok mellől a szívóerő. A leomlott falakon túl láttam az embereket az utcán, ahogy megdöbbenve nézték végig sorunkat és tehetetlenül várták, hogy vége legyen és jöhessenek segíteni. Eltűnt a fal a mosdókagyló mögött... eltűnt a mosdókagyló és engem kezdett el kóstolgatni a pokol kín tornáca. Ott lobogtam a csőbe kapaszkodva és arra gondoltam, hogy úgy is megmenekülök, mert ez egy álom és mégha nem is az lenne, akkor sem így kéne lennie, mert nekem még dolgom van. Nem  tudom meddig tarthatott az egész, de körülöttem szinte minden megsemmisült. A fenyegető tölcsér csak gondolt egyet és pár pillanat altt erejét vesztve köddé vált. Az emeletes háztömbből csak egy pár kiálló faldarab maradt a kiálló csövekkel, mint egy bontáson, ahol mindenütt sittörmelék hever. Én ott maradtam, a csőnek kötözve és valahogy nehezen ment örülni a szerencsémnek csak kábáb néztem körbe. Alig láttam túl a pusztuláson, így nem tudom mi lett a fával és rajta a szemüvegemmel.

Szellemi táplálék

     Holnap lesz a hónap utolsó napja. Sok mindent elmondhatok az idei májusról, csak azt nem, hogy szokványos lett volna. Kívánom, hogy szombatra esse ki magát az ég, mert egy kedves ismerősöm esküvőjére vagyok hivatalos Pécsre, és semmi kedvem menedék után kutatva ácsorogni a templom előtt.

Már napok óta várok a beharangozott nagy viharra, ami ezidáig elkerült minket.

     Nem mondom, hogy unatkozom, mert mindig akad tennivaló és a házimunkákkal is el vagyok havazva néha. Úgy érzem nincsenek szellemi kihívások az életemben. Ezért arra gondoltam, pótolva ezt a hiányt, hogy nem csak leporolom a könyvespolcot, hanem körbenézek rajta, hátha valami a kezembe ragad... meg is van! Thomas Hardy, Egy tiszta nő című remekműve lesz következő eleségem a szellemi táplálkozás során :) Ha jól emlékszem ez, és a Lidérfény voltak utolsó írásai, mielőtt a kedvezőtlen és hangnemükben rettentő gyűlölködő kritikák végleg elvették a kedvét az írástól. Történetei színtere, a városokhoz képest iparilag elmaradt Dél-angliai falvak, melynek idilljét az ott élő egyszerű, ámde erkölcseikben még tiszta emberi életek bemutatásával rajzolja le. De történetei koránt sem romantikus lányregények. A keményen küzdő főszereplők csak nehezen érik el céljaikat és a végükre még tragikus fordulatot is vesz sorsuk.                              

A tegnap délutáni séta terméke egy csodaszép pipacsos fotó :)

Viharra várva

Bukta :)

     Pár hónapja Gonzi bácsinak az emelet tabu. Pedig régebben ez nem így volt. Imádott az erkélyen hempergőzni, az ablakomból nézelődni, vagy az ágyikómban szundikálni. Ő eredetileg Anyukám cicája, és bár kertes házben született, élete első 5-6 évét lakásban töltötte. Bámulatos mire képes a túlélési ösztön! Ugyanis csak látszólag lett szobacica, amint ismét kertes házba került, mintha minden tudománya visszatért volna. Javában vadászik gyíkokra és rettegésben tartja a környék madarait.

Nem olyan rég azonban észre vettem rajta az öregedés első tüneteit. Bár még mindig képes a dinamikus mozgásra, alapjáraton egyre kényelmesebben adja elő magát. És rengeteget képes aludni, pontosítok; éjszaka is alszik :)

 

A pipacs kísérlet

     Fejlemények vannak a virágvázában! Pár napja lelombozott, hogy a virágzó pipacs elhervadt a csokromban, de tagnap felfedeztem, hogy a száron található bimbók kinyíltak és most vidáman bólogatnak felém piros szirmaikkal. 

Sajnos a partoldalt lekaszálták a közterületesek, de amint újra virágba borul, szerzek bimbózó pipacsokat, hogy idebent is nyár legyen.

Almafagyi - Pippa :D

     Ma sikerült megízlelnem a már régóta, kíváncsisággal keresett almafagyit, és isteni volt! 

Tetszett, hogy nem az alma ízhez szokásosan mellé rendelt fahéjjas valamit kaptam, hanem az alma eredeti gyümölcsízét. Zöldalmás volt. Nagyon ízlett, pedig alma formátumban a pirosat jobban szeretem.

Egy kedves ember említette, hogy ez a kedvenc fagyija, én viszont még sosem találkoztam vele. Így azóta lestem ezt az ízt a fagyizókban. Bár úgy tartják, Szentendre a művészek városa, templomtornyokból és fagyizókból is rengeteg akad. A jóidő beálltával úgy gondoltam túristáskodom egy kicsit és minden egyes fagyizót szeretnék végig kóstolni ezen a nyáron. Persze csak csínjával, nehogy lefaraghatatlan többlettel rendelkezzem tőle :D