Árnyék

 Nem mondom, jó ideje már, hogy írtam!

... Bizony lett volna mit... a gondolatok valahogy mégsem formálódtak szavakká, történetekké. Pedig itt tülekednek bennem mind, csak a kitörésre várva; kesze-kusza csomókba kötve, kisebb-nagyobb kupacokat alkotnak és háborognak. Nem tudom azért elégedetlenek, mert nincsennek kellőképpen rendszerezve vagy azért, mert kimondatlanok. Csak lapulnak és csendben háborognak. Megvallom őszintén kicsit tartok tőle, hogy néha egy-egy kibukik belőlem, amolyan nyers Freud-i elszólásként; bárdolatlanul és kelletlenül, talán még illetlenül is időzítve... Lehet eljött az ideje, hogy felszámoljam őket. De nem azért, mert annyira kedvem volna most a múlton tépelődni, megrágni, lenyelni, megemészteni és túllépni végre rajta, hanem egyszerűen mert kell a tárhely ;)

Véget ért az idillikus gyermekkor, amibe olyan makacsul kapaszkodtam. És sokáig tartott, míg felismertem, hogy a külvilág már egy felnőttet lát, ha rám néz és nem azt, akinek én önmagamat érzem... és az események felpörögtek. Már nincs olyan, hogy a percek ólom lábakon vánszorognának. Az évek, 5 évek repülnek percnyi gyorsasággal! És bizony mondom, ember legyen a talpán, aki képes megkapaszkodni valamiben és megállni ebben az őrült forgatagban; két lábban a földön, a realitás talaján.

Mintha külön vált volna a kettő: az ábrándozás és a valós élet. Pedig gyerekként még okyan szépen meg voltak egymás mellett. Gondolom mert önámítás volt. És ahogy felnyílt a szem és az agy látta mi mozgatja a hétköznapokat ráeszmélt, hogyha be akarja fizetni a számlákat, akkor már nincs helye a bolondos álmodozásoknak. Csak amikor ez a felelőségteljes fennmaradásért küzdő agy megfáradtan elpihen akkor van egy kevéske, talán pár pillanatnyi ideje az ábrándosnak felocsudni... amíg el nem alszik ő is nyomban.

Valahogy így élem a mindennapjaimat; így sodródom egyre messzebb valódi önmagamtól. Biztosan így van ez rendjén. Csak arra kell vigyázni, hogyha mi már elvesztünk, legyen valaki, aki ismert minket azelőtt és időnként visszaránt bennünket a magunk valójába. 

Idézet

“Bizonyos dolgokhoz nincs már türelmem.

Nem azért, mert arrogáns vagyok, hanem egyszerűen azért, mert az életem elért egy pontra, ahol már nem akarom az időmet olyan dolgokra pazarolni, amelyek elszomorítanak vagy fájdalmat okoznak.

Nincs türelmem a cinizmushoz, a szélsőséges kritikához és bármiféle elváráshoz.

...

Már nem akarok olyanoknak megfelelni, akik nem kedvelnek engem, olyanokat szeretni, akik nem szeretnek viszont, olyanokra mosolyogni, akik nem mosolyognak vissza rám.

Többé egyetlen percet sem pocsékolok azokra, akik hazudnak, vagy manipulálnak.

Úgy döntöttem, nem tűröm meg a tettetést, a képmutatást, az őszintétlenséget és az üres gazsulálást.

Nem érdekelnek a pletykák. Gyűlölöm a konfliktust és a hasonlítgatást.

Egy olyan világban hiszek, ahol az ellentétek megférnek egymás mellett, ezért elkerülöm a konok és rugalmatlan embereket.

A barátságban nem állhatom a lojalitás hiányát és az árulást.

Nem jövök ki azokkal, akik képtelenek bátorítani és dícsérni.

Untatnak a túlzások és nehezen viselem azokat, akik nem szeretik az állatokat.

És mindezek felett, nincs többé türelmem azokhoz, akik nem érdemlik meg a türelmemet.”


 

Vers Mindenkinek

Balogh József
A dalok vallomása


Körénk gyűlnek az esti órák,
s nem kérkedünk a harmóniákkal,
de egymásért lobbanó fegyelemmel,
szövegeinket átölelve
szétröpülünk a tétova csöndben
egy templomnyi nagy teremben,
majd a nyárra nyitott ablakon át
sietünk tovább vinni
a fülledt idő illatát,
s ahogy a fürge madárszárnyak
a dallamok diadalát.

Igen, mi, dalok így segítünk,
és erősebb lesz tőlünk a hit,
s az ember velünk álmodja meg
titkolt, gyönyörű álmait,
s általunk épül a mondhatatlan,
és mi, a dallam-angyalok
így leszünk, mint a csoda-rétek,
mesék, füvek, fák, a fények,
s a kósza-kusza szenvedélyek
örökre halhatatlanok.

Turafelhívás

2015. 06. 21. "Buda Határán" teljesítménytúra

Útvonal: Csillebérc - Makkosmária - Budakeszi - Petneházy-rét - Adyliget
Rajt: Csillebérc, autóbusz végállomás, 9:00-11:00 (A rajt megközelítése a Széll Kálmán (Moszkva) térről a 21-es busszal a végállomásig.)
Cél: Adyliget, játszótér
Nevezési díj: 700 Ft/fõ
- 6 év alattiaknak a nevezési díj 300 Ft.
- TTT, MTSZ, MSTSZ tagoknak és a Budapest Kupa résztvevőinek a nevezési díjból 100 Ft kedvezmény.
- A nevezés hallássérültek és látássérültek valamint kísérőik számára ingyenes.
Táv: 11 km
Szint: 285 m
Szintidő: 5 óra

Minden távhoz:
A Buda Határán túrán piros-fehér szalagokkal jelöljük a nem jelzett szakaszokat. Egyéb szalagok más rendezvényhez tartoznak!
A túra a Budapest Kupa és a 4 tájegység - 4 túra mozgalom része.
Térkép: a Budai-hegység turistatérképe (Cartographia 6. - A túra támogatója a Cartograhpia Kft.)

További információk:

	Teljesítménytúrázók Társasága (TTT)
	1590 Budapest, Pf. 110.
	e-mail: ttt.levelek@gmail.com
	honlap: http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu
	Pinkert László
	(30) 231-9865
	e-mail: pinkert.laszlo@gmail.com

Kulcs

Kulcsi meggyfa roskadásig tele :)

Dúsan fürtös piszke :)

 

Budafok, Villa utca

Az ország első benzinkútja 1936-ban nyitott (Balatoni út, Budapest 22. kerület)

Angyalföldi séta

"Aki keres, az talál" :)

4 és 5 levelű "lóhere"

Igéret

     Még így hetekkel később is nehéz szavakba foglalni a történteket. Röviden annyi, hogy igen, beigazolódott a jóslat. ... Sok mindenre gondoltam, csak arra nem, ami bekövetkezett. Mennyire igaz, hogy az emberrel az történik amire szüksége van és nem az, amire vágyik. Ez a legnehezebb dolog a világon, hiszen milyen kevesen vannak, akik valóban tudják, hogy mire van szükségük. Nekem magammal kellett tisztába jönnöm... Ó, ez egy nagyon régi történet és valahol ott akadt meg a lemez, hogy agyilag nem követtem az idő múlását. Csak sodródtam az árral és nem engedtem teret a nőnek, aki vagyok, csak a bennem élő kislányra gondoltam.
Egy újabb találkozás kellett, hogy fellebbentse a pokrócot. Hiába volt az orrom előtt és évekig nyomasztott ez az átmeneti állapot, mégsem vettem észre. Sokan most biztosan az gondolják, micsoda buta dolog ez az egész. Akik így éreznek, azok nagyon szerencsések, mert valószínűleg  tisztában vannal saját magukkal, értékeikkel, határaikkal. De vannak (és szerintem sokan járunk ebben a cipőben), akik elvesztek valahol 26 és 31 között. Talán a személyiségemből ered, hogy nehezen idomulok a változásokhoz. Sok mindenben egészen maradi vagyok :) Nehéz is lépést tartanom, főleg a technikai eszközök fejlődésével...
 

     Ami a lényeg; örülök, hogy túrázni járok, mert így találkozhattam azzal, aki egy későbbi beszélgetés során segített felismernem, bevallanom, még magamnak is azt, ami már 4 éve szorítja a mellkasom és nem tudtam vele dűlőre jutni. Nem mondom, hogy könnyebb volt tudomást sem venni róla. Inkább, hogy rettegtem a felismerés következményeitől. Ennyi év után azonban eljutottam arra a pontra, hogy azt mondtam, betelt a pohár, le kell zárnom a múlt fejezeteit. Ehhez viszont kellett egy külső szemlélő.
Szívből Köszönöm Neki!
El sem tudja képzelni mennyire boldoggá tett!
Felszabadultam!
És nem tudom másképp megháláni, mint hogy magamhoz méltóan fogok élni ezentúl.
Nő vagyok.
Nem több, de nem is kevesebb!
   

Igaza volt a jóslatnak, mert nincs annál nagyobb boldogság, mint amikor elfogadjuk önmagunkat.