2014. augusztus 17., vasárnap

Túrabeszámoló: 2014.08.17. - Együtt a Magyar Családokért teljesítménytúra

     Még mindig lábadozva a torokgyulladásból, kivételesen a legrövidebb, 5 km-es távot választottam a következő Budapest Kupa pontomhoz. Az útvonal a már ismert Szépjuhászné - János-hegy szakasz. Mivel a túra a hosszútávosoknak 4-ig tart, ez a rövid táv pedig 1 óra alatt teljesíthető, a szervezők elég rulamasak voltak és a rajt 8-3-ig tartott.
Ezzel a szervezéssel most túráztam először. A rajtnál voltak kisebb fennakadások, mivel nem ott volt, ahol kiírták, hanem egy furgonban, ez azonban nem vette kedvünket az indulástól.
A János-hegy nyergéig húzódó göröngyös emelkedő eléggé kivett az erőmből, de a Libegőhöz felérve a napsütésben tündöklő Erzsébet-kilátó látványa kárpótolt mindenért. És még fini sósperecet is árultak :D
Igazán izgalmas dolgokat rejt az erdő. Láttam soklevelű növényt, mohás fatörzset, lomdok között átszűrődő napsugarat és egy csiga fossziliát örökítő követ is találtunk.

 
 


 
 
 
Igazán izgalmas dolgokat rejt az erdő. Láttam soklevelű növényt, mohás fatörzset, lomdok között átszűrődő napsugarat és egy csiga fossziliát örökítő követ is találtunk.



Közönséges gyöngyházlepke (Issoria latonia)



 
 
A következő kiruccanás az augusztus 30-ai "Ősz a Budai-hegységben" túra lesz. A távon még gondolkozom, hogy 12 vagy 19 km legyen :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése