Szimpatikus fiatalember, hosszú sötétszőke haj, copfba fogva, kék szem, nyitott, érdeklődő tekintet, szerény, kedves mosoly. A lépcsőházi gyűlésen futottunk össze pár hete. Számomra hihetetlen, hogy a házunkat alkotó negyven lakásból csak a közvetlen szomszédeinkat ismerem, de szégyen fejemre, még az Ő nevüket sem tudom! Van két-három idősebb hölgy, akikkel elcsevegek, egy két gyerekes anyuka a nyolcadikról és egy vizslás fiatalember, no meg a gondnoknő. Meg ott az alattunk lakó bácsi, akinek folyton bagó lóg a szájából és mindenhol szívja erőből. Telefüstöli a lépcsőházat, de még a liftet is így használja. Már többször kértem kedvesen, hogy legalább a liftbenbírja ki nélkülee, mert gyerekek és várandósok is használják, de hiába. Mindig fejmosást kapok, hogy ne érdekeljen engem és mégis mit képzelek magamról, hogy kioktatom Őt!? Na, Ő az egyetlen ember, akinek lelkiismeret furdalás nélkül szólok vissza bármit. Erőteljesen gondolkozom mit lehetne kezdeni vele. Mivel kocsival jár, arra gondoltam egyszer összegyűjtök egy jó zacskónyi csikket és a szélvédőjére öntöm. Csak az a baj, hogy nem vagyok a szándékos rongálás híve.
De visszatérve a fiúra, a lépcsőházból, örülök, hogy végre megismertem valakit, egy újabb fiatalt a házban. És Neki már a nevét is tudom :) Szerencsém volt, egyfelé mentünk, úgyhogy elkísértük egymást a metróig meg még pár megállón át. Ő is tanár, nyelv szakos és a világ egyik legboldogabb új apukája. Kisfiúk pont ma három hónapos. A furcsa az, hogy bár évek óta látom a nevüket kiírva a csengőre, velük még sose találkoztam, de még a felegésével sem amíg pocakos volt, pedig mostanában sokat időzöm itthon. Új elhatározásom a következő: minél több szomszéddal megismerkedni. Kíváncsi vagyok mennyivel lesz kellemesebb a környezetem a mostanihoz képest.
