Almás Csokis Süti

Hozzávalók:

- 80 dkg alma

- 5 ek. citromlé

- 60 dkg étcsoki (fele a tésztába olvasztva, fele a csokimázba)

- 25 dkg margarin

- 5 db tojás (különválasztva)

- 25 dkg kristálycukor

- 18 dkg finomliszt

- 1 tk. sütőpor

Elkészítés:

Szükségünk lesz 5 tálra, melybe a következőket tesszük:

1 --> A meghámozott almát kockázzuk fel és öntsük rá a citromlevet, hogy az almák ne barnuljanak meg.

2 --> A lisztet keverjük össze a sütőporral.

3 --> Az tojássárgákat keverjük össze a kristálycukorral.

4 --> Az olvasztott margarint keverjük össze a 30 dkg olvasztott étcsokival

Ezt mind öntsük össze, úgy, hogy az almákat tegyük bele utoljára és jól dolgozzuk el. Végül óvatosan keverjük bele a tojáshabot.

5 --> A tojásfehétjékből kevéske só hozzáadásával készítsünk kemény habot.

Kivajazott és lisztezett tepsiben előmelegített sütőben 170 fokon 45-60 percig süssük.

Közben a maradék 30 dkg csokiból, egy kevéske tej (kb. 1 dl) és margarin (kb. 1 ek.) hozzáadásával készítsünk csokimázat.

Amikor kihűlt a tészta, kenjük a tetejére a csokimázat. Hűtve tálaljuk ;>

Zenei ízlésem - Vegyes felvágott

Szécsi Pál - Egy szál harangvirág; Pillangó; Két összeillő ember; Kismadár; Holnap, ki tudja holnap;

Fonográf - Az első villamos; Zazi; Vidéki kislány; Lökd ide a sört; Jöjj kedvesen

Bojtorján - Ahol a lusta folyó; Budapesttő Miskolcig, Énekelsz egy régi nótát

Neoton - Kell, hogy várj!

Illés - Sárika; Kuglidal; Sárga rózsa; Amikor én mág kissrác voltam; Kéglidal; Keresem a szót

Sprint - Postakocsi

Debussy - Clair de lune

Enigma - Sadeness

Adiemus - Rain Dance

K.D.Lang - Barefoot

Vaya con dios - Don't cry for Louie; Each day; Pauvre Diable (remix); Nah neh nah; Heading For a Fall

Elvis Presley - Jailhaus Rock; Fever; Viva Las Vegas; Burning Love; Heartbreak Hotel; Blue Suede Shoes; Suspisious Mind

The Blues Brothers - Rubber Biscuit

Jimi Hendrix - American Woman

Nina Simons
The Beatles - Here Comes The Sun

Aretha Franklin - I say a little prayer;Walk On By

Django Reinhardt - Minor swing; Sweet Georgia Brown; The Sheik of Araby

Bill Haley - Rock Around The Clock; Rip It Up; Shake, rattle and roll

Beatles - Here Comes The Sun
Black - Wonderful Life

Alex Gaudino feat Crystal waters - Destination Calabria

Technotronic - Pump Up The Jam

D.O.N.S. - Pump Up The Jam

2 Unlimited - Get ready for this

NO MERCY - where do you go

Robin S - Show Me Love

Snap - Rhythm Is A Dancer

Haddaway - What Is Love

Ace of Base - Beautiful Life

Marky Mark and The Funky Bunch - Good Vibrations

Reel 2 Real - ILike To Move It (Strictly Rhythm)

Outhere Brothers - Boom Boom Boom

Eurythmics - Sweet Dreams

Puff Daddy - Come with me

Will Smith - Gettin' Jiggy Wit It

RUN DMC - Walk This Way
The Cardigans - My Favourite Game; Lovefool
The Pointer Sisters - Jump (for love)

Girls aloud - Jump

Wild Cherry - Play That Funky Music

Lynyrd Skynyrd - Sweet Home Alabama

The Chemical Brothers - Setting Sun

Prodigy - Firestarter; Poison

Korn - Camel Song

Everlast - So Long

Proffesional Murder Music - Slow

Limp Bizkit - Crushed

Guns 'n Roses - Oh My God

Rob Zombie - Superbeast

Eminem - Bad Influence

Powerman - Nobody Is Real

Stroke - I Wish I Had

Sonic Youth - Sugar Kane

Creed - Wrong Way

Taxi 2 - Dir Skwall

Belga - Zsolti a béka; Gépkocsi; Az a baj; Szerelmes vagyok;

Kispál és a Borz

Gigi D'Augustino - Bla Bla Bla

Sean Paul - Temperature

Jet - Are You Gonne Be My Girl

Girls alound - Jump

Anima Sound System - Csinálj gyereket; 68; Switch Me On; Tekerd;

Buddha Bar - Anima Sound System (68)

Kistehén - Szájbergyerek; Szerelmes vagyok minden nőbe;

Németh Juci és Lovasi András - De szeretnék
Magna Cum Laude
Quimby - Most múlik pontosan

30Y - Bogozd ki; Felhő
Szalóki Ági - Gingalló; Mit beszél a tengelice

Outcast - Hey ya

TheBoss Hoss - Hey ya; Word up!; My favourite game; Break free; High qualiy; Go go go; Jelly Bean

Easton Corbin - A Little More Country Than That

Trace Adkins - Ladies Love Country Boys

Budapest Bár - Szívemben bomba van; Nékem csak Budapest kell; Este fess a pesti nő

Christina Aguilera - Candyman; Ain't No Other Man

Gwen Stefani - Holleback Girl

Nelly Furtano - Say It Right

Chelo - Cha Cha Cha;

Indogó utca - Varázsló; Mélynyom

Fluor+Isti - Pontpontpont; Hirtelen Félúton;
Majka Curtis BLR. - Belehalok (Drifting. hu)

Fluor Filigran - Eufória

Péterfy Bori - Hajolj bele a hajamba; Vámpír; Dunántúli sláger; Délelöttök a kádban

Bijou - Mozdulatlan utazás; Tánc

Akkezdet Phiai - Budapesmód

Mika - Love Today; Grace Kelly; Big Girl; Lollip op; We Are Golden

Szabó Balázs Band - Zaj; Bájoló, Miért pont ezt
Lorenzo Jovanotti Cherubini - Estate
Evanescence - My Immortal
Avicii - Wake Me Up
Bruno Mars - Treasure
Icona Pop - I Love It
Daft Punk - Get Lucky
Robin Thicke - Blurred Lines 

Gondolatok az ucca emberéről

     Az ucca embere nem egy valaki, hanem mindenki más. Megy, sőt siet valahova. Mindig siet. Nincs ideje lenni, ezért csak van. A levésnek ugyanis különböző jelei, feltételei vannak. Ilyen például, hogy néz és nemcsak ki a fejéből, nemcsak a lába előtti betont. Célirányosan kémlel, észre vesz dolgokat. Látja a színeket, amik körülveszik, elhaladnak mellette. Érzelmetet észlel, mosolyt vagy meggyötört ráncokat az arcokon. Terveket és elhallgatott titkokat, melyek kiülnek a fakó fényű szemek köré. Az elfelejtett tennivalókat és a meglepetés izgalmát. A másságot. Zakók és szoknyák egyvelegén át az embert. Látja az eget és a csodákat a tetőn. Tudja, hogy kettős életet él a város. Egy színekkel teli kaotikusat az utcák szintjén, és egy csendesebb tanuvilágot az emberek feje felett. Nem szándékosan bújtatja, mégis csak azok veszik észre, akik méltók arra, hogy az egre tekintsenek. Az ilyen emberek látják csak igazán a világot. Ők veszik észre az idős urat, akinek fáradt szeme sarkában boldogság remeg, miközben egy köteg aranyszínű lufival halad végig a Boldogasszony sugárúton. Aki miatt elhomályosul körülötted az utcai élet és nem látod a villamost, nem hallod ha köszönnek, csak követed tekinteteddel az idős urat és vele örülsz.

Lát és érez. Érzi a hangulatokat, képes átvenni annak ritmusát. Mosolyogva sétál végig az Andrássy úton és örül a könyves bolt kirakatának, tetszik neki ahogy a fiatalok hot-dognak öltözve reklámoznak valami egészen jelentéktelent és nem örjöng félhangosan amikor a 105-ös busz elgöcög mellette, hanem kényelmes tempóban elsétál a következő megállóig. De az ilyen ember nem képes megállni a következő megállónál, annál tovább kell mennie, mintha csak egy felfedezetlen vidék megismerésére hajtataná valami ismeretlen vonzerő, s az út, ami a Hősök terére visz, egy izgalmas kalandtúra lenne, rengeteg látnivalóval. Ahogy sétál majd, egymás után találkozik a messzi földről jött kultúrákkal. Nem beszélget velük, csak elhaladtában belehallgat beszédükbe, s megtudja, hogy olaszok. És jól érzi magát annak tudatában, hogy érdeklejük a világot.

...

Zenei adalék a témához: Akkezdet Phiai - Budapesmód

Almás Diós Süti

Hozzávalók:
- 30 dkg finomliszt
- 10 dkg kristálycukor
- 3 db tojás
- 1 csomag sütőpor
- 30 dkg reszelt alma
- fahéj ízlés szerint
- kevéske tej (ezzel lazítjuk fel a tésztát)
- durvára vágott dió (a süti tetejére szórjuk sütés előtt)

Elkészítés:

Öntsük egy tálba a lisztet és keverjük el a sütőporral, majd adjuk hozzá a tojásokat, a reszelt almát és fahéjat. Ezt jól keverjük el. A tészta, amit kapunk elég sűrű és kemény lesz, ezért egy kevés tejjel lazítsuk fel.

Egy kizsírozott és lisztezett tepsibe öntsük a tésztát, és a tetejére szórjuk rá a durvára vágott diót. Kislángon, kb. 45 perc alatt süssük készre.

Őszi gondolatok

Kicsi voltam és zöld egy évvel ezelőtt. Gyorsan nőttem és színem is élesedett. A halványtól kezdve a középzöldig. Most a félsötétnél tartok. Hogy sokmindent megértem? Nem (igazán) lehet mondani. Szép napokat és hűvös reggeleket inkább. A kedvencem a napfelkelte előtti pillanatok és a völgyekben ülő köd látványa. Szerencsésnek mondhatom magam. Igazán jó helyen élek. Lehet, ez veszélyesebb, és erősebben is érnek a külső hatások, mégis nekem meg sse kottyan.

Azt bírom még a hajnalban, hogy akkor olyan kellemeses friss a levegő. ÉS ahogy a rigók énekelnek, az valami csodálastos!

Mindenfelé ellátok. A békés falvak utolsó házaitól a tágas mezőkön át, egészen a hegyek lábáig.

Ellentétben a delet nem szeretem. Néha, főleg nyáron úgy tűz a nap! Szinte kibírhatatlan. Aztán egy kellemes délután, majd besötétedik. Az égboltot is látom! Az egészet! Lenyűgöz a csillagok mozgása, de minden jelenség közül a legszebb a hullócsillag. Én is kívánnék, ha lenne mit. Azaz van valami, de azt még elképzelni sem merem, nemhogy kívánni!

A nyári vidámságot és nyüzsgést az augusztusi heves zivatarok követik. Imádom! Azt, ahogy a rekkenő hőségben és és földindulás közepette mindent elver a zuhogó eső!

Lassan múlnak a napok. Látom felnőni a harkály fiókákat. Az első repülési kísérleteket. Mikor még mindig pelyhesen követelték a falatot...

Végül ők is kirepültek a fészekből.

Nemsokára én is ezt teszem, csak még végignézem mindenki utolsó napját. Az elmúlás heteit. Azt mondják gyönyörű a végzetünk.

Aztán ahogy egyre hül a napi hőmérséklet, én is gyengébbnek érzem magam. Gyakoribbak az esők. Míg nem egy reggel a harmat helyett dér csillog a füveken. Reszketek, ahogy végigsüvít az érces szél a dombok között. Körülnézek és látom, a szomorúságot. Lepillantok és sárba tiport társaim fekszenek odalenn. Nem beszélnek. Nem mozdulnak. Repülnek az órák, hetek és túlesek a mélabúság legmélyebb pontjain. Sose gondoltam volna, hogy ilyen megtörténhet velem.

Egy nap csillagok esnek az égből. Hideg, fehér csillagok. Az ösvényen szaladgáló gyerekek ricsaja megzavarja a meghitt csendet. Hull a hó! - ordítják önfeledten. És ez már nem is folt a csendben, hanem egy része annak.

Szóval hónak hívják. Szép, ahogy lágyan táncolva leszáll a messziből, meseszéppé varázsolva az unalmas és sivárrá vált vidéket. Mintha csak porcukor lenne egy tortán.

Éjjel nagyon hideg van már és keményen fagy. Már nincs messze az idő, mikor én is indulok. Csak várok még, valamit.

A következő szombaton, ahogy szokásomhoz híven nézelődtem, már nem sokunkat láttam a helyén. Szokatlan érzésem van. Most hogy itt vagyok, izgulok és végig fut előttem eddigi életem sora. Más ez a nap. Az általános rosszidő ellenére ma süt a nap. Sőt szikrázik és csakúgy vakít! Köntösömön végigszalad szemem, amely aranylik a nap sugaraitól. Felnéze és minden színes. Vörös és rozsdabarna. Sárga és narancs. Kellemes szellő fújdogál és új erőt lehetne nyerni a gyenge fényből. Délután van, és már nem gondolok semmire. Sem az emlékekre, sem a jövőre. Csak gyönyőrködöm az egységben. Kis madarak csivitelnek körülöttem. és a falvakból mind kiözönlöttek a rétre. Ünnepelnek. Nevetnek és táncolnak. Játszanak és versenyeznek. A gyerekek fogócskáznak, míg az asszonyok sütögetnek. Messzire száll a sütemények édes illata.

A nagy örömujjongásnak hírtelen végeszakad és csend üli meg a tájat. Mindenki az eget kémleli. Derűsen süt a napocska, miközben csilingelve elkezd szállingózni a hó. Mosolyognék. Helyette azonban engedek a kísértésnek, és egy lágy fuvallattal elengedem magam. Pörgök, forgok, ahogy szállok a levegőben. Siklom a pelyhek között. Velem milliónyi rokon is követi ezt az utat. Most mi vagyunk a harmónia. Látom a világot egyre alacsonyabbról, miközben folyton azon jár az eszem, milyen is volt a látkép odafent. Megpróbálok minél több látványt magamba szívni, s csodálatos, ahogy a levegő átereszt a részeim között. Elmúlást érzek, miközben finoman földet érek. Nem sok erőm maradt, csak sóhajra tán egy kevés és egy utolsó gondolatra való: "Remélem hallja valaki e levél szavát. Ez voltam én, egy kedves kis jelkép, ki gazdámat díszítette, míg élt."

Majd magatehetetlenül várom, hogy betemessen a fehét lepel. Az ezernyi csillag, ami egyszer új életre kelt.

Láthatatlan eső

     Sokan nem hiszik majd el, de az ablakomban ülök. Csakhogy nem akármilyen ablak ez. Különlegessége nem csak azon puszta tényen alapszik, hogy a kizárólagos tulajdonom, hanem azon is, hogy egy kivételesen nagy párkánnyal bír. Akkorával, melyen kényelmesen elfér a sportot már régen látott, de akkor formásra edzett hátsófelem.

Szeretek itt üldögélni. És azon kevés szerencsések közé tartozom, akik ezt az időjárástól függetlenül is művelhetik.

A szobám az emeleten van, mint a királykisasszonyoknak a mesében, a vár legfelső fokán, ahonnan belátják a messzeséget, lovagjuk után sóvárogva. Innen epedezem én is... lovagom után, kalandok után, fényes ötletekért és még sorolhatnám. Jó itt. Csendes megfigyelője lehetek birodalmam életének... nem mintha olyan sűrűn lakott könyéken élnénk...

Már este van. Itt az esték a legjobbak, sokkal mozgalmasabbak, mint a nappalok. Per pillanat sötétnek kéne lennie, mégis a város fényei által megvilágított rózsaszín felhők alkotnak félhomályt. Még ciripelnek a tütykék... szemmel nem láthatóan hallható, hogy őket sem zavarja a komisz szeptember csínytevése. Egész megnyugtató... többen játszanak több szólamban. Az embert egy édes-fájdalmas hangulat keríti hatalmába... a szűnni nem akaró nyár utolsó kétségebesett rándulásai. A föld még fűszeres meleget illatozik magából, a szellő viszont, mely még mindig nem döntötte el honnan is szeretne fújni igazán, hűvösen lengi körbe a tájat, csak úgy, olyen tétován. Amikor a hegyek felől fúj, illata téliesnek tűnik. A nyár végi viharokban lehullott és a múlt heti esőktől ázott avar illatát sodorja felém. De van még más is. A füst. A füst illata, mely jelzi, hogy kellően hideg van már ahhoz, hogy befűtsenek, és mely a telet juttatja eszembe. Szalámi illata van. Ilyet csak télen érez az ember. Nem tudom igazán miért van ilyen illata, de még az is meglehet, hogy nincs is, csak én gondolom így, mert a szaláminak is ilyen füst illata van. Vajon más is így érzi? Vagy, ahogy mondani szokták: "csak az orrodban maradt a szag". Kár lenne ezért a remek hangulatért. Képzeljétek csak, optikai tuning, csak az orromban éreztem a hangulatot, tök gáz.

És mi van az esővel? A láthatatlan esővel. Merthogy nem esik, és köd sincs, a fákról és az ereszekről azonban kitartóan csöpögnek a jól meghízott, kövér cseppecskék. A hangjuk árulja el őket, az, ahogy az ereszről a tetőre esnek, mély, öblös hanggal válva apróbb darabra. Nem tudom honnan esik. Lehet, hogy a Bükkös-patak az. Ki tudja? Lehet, hogy úgy gondolta ma erre folyik a kereteken keresztül, a tetőnkön át... Ez a szeptember rejtélye... hát meghagyom neki.

Bolondok hete

     A régóta várt egész heti ráckevei szabadság végül kudarcba fulladt. A tervezettek szerint a kedd reggeli értekezlet miatt hétfőn Szentendrén alszom, aztán rögtön irány Ráckeve. Ez a következő képpen nézett ki: a hétvégi esküvőn a csinos kis cipőm feltőrte a lábam, de nekem persze csinosan kellett megjelennem kedden, mert miért ne. Dél felé már nagyon fájt a lábim, ezért haza másztam anyuékhoz. Gondolom azt már mondanom se kell, hogy előttem nem sokkal mehetett el a busz, ezért az utat sétálva tettem meg...A budapesti buszhoz szerencsére már kocsival vittek ;> Aztán bank és végre irány Ráckeve. Ja! A HÉV-et felújítják...pótlóbusz...80 fok...és egy telefon, hogy részunkaidős állást kínálnak. A részletekről persze csak személyesen --> interjú másnap, de legalább késő délután! Nagyon ígéretesnek hangzik...és milyen jó is lenne egy rendes részmunkaidős állás!
Drukkoljatok!
Úgyhogy ma kibulizva a BKV-t VOLÁN busszal jöttem vissza Bupadestre ;> Nemsokára elkezdek készülődni, csini szeretnék lenni, de még nem tudom mit vegyek fel ;> Ráckevére már nem megyek vissza, minek is, ha pénteken úgyis haza jöttünk volna. Ehhelyett végre pár napot a hegyen tölthetek és egy kicsit helyrepofozom a szobám ;>

Csokitorta Sz. Zsuzsinak ;>

Hozzávalók:

- 30 dkg finomliszt
- 1 csomag sütőpor
- 3 db tojás (különválasztva a sárgája és a fehérje!)
- 1 mokkáskanál vanilia aroma
- 85 g margarin
- 28 dkg kristálycukor (csak 20 dkg megy a tésztába, a többi a tojáshabhoz kell!)
- 125 ml tej
- 125 ml tejföl
- 85 g étcsokoládé (olvasztva)
- 4 evőkanál keserű kakaópor

Elkészítés:

Öt tálra lesz szükségünk. Egy nagyra, amiben az összes hozzávalót egybekeverjük, két közepesre, az egyikben a lisztet dolgozzuk el a süttőporral és a kakóporral, a másikban a tojásfehérjéket verjük habbá 8 dkg cukorral, illetve két kisebbre.

1. kis tál: olvasszuk fel mikróban az étcsokoládét.
2. kis tál: a tojássárgákat keverjük össze a vanília aromával. Majd ehhez keverjük hozzá az olvasztott csokit.
1. közepes tál: keverjük el a sütőport és a kakaóport a liszttel.
2. közepes tál: 8 dkg cukorral kemény habbá verjük a tojásfehérjéket.
(Ezt a végére hagyom, amikor már kikevertem a tésztát. Ez azért van így, mert ha sokat váratom a tojáshabot, akkor visszafolyósodik, ami nem túl szép látvány és a tészta lazító funkcióját sem tölti be megfelelően ;> Először csak cukor nélkül alacsony fokozatom kezdem felverni a tojásfehérjéket, majd miközben magasabbraa kapcsolom a habverőt szép lassan adagolom a cukrot. Így szép kemény habot kapok.)

A nagy tálban: Először mikróban olvasszuk fel a margarint (javaslat: vágjuk kisebb darabokra, mert én már jártam úgy, hogy a belseje felforrósodott és szétrobbant a mikróban...aztán takaríthattam), majd az összes többi hozzávalót is öntsük ebbe a tálba és jól dolgozzuk el. A sorrend köbö a következő:
Olvasztott margarin + 20 dkg cukor + vanília aromás, olvasztott csokis tojássárgája + sütőporos, kakaóporos liszt + tej + tejföl. Amikor ez megvan, akkor a tojáshabot kanalanként adagolva óvatosan keverjük bele. Ez fellazítja a tésztát, amitől lágyabb lesz.

Előmelegített sütőben közepes lángon készre sütjük ;> (Addig, amíg a belé szúrt villa vagy kötőtű (kinek mi) száraz nem marad.)

Ha kihűlt 3 lapra vágjuk és a lapokat savanykás lekvárral kenjük meg. Így szép, gusztusosan réteges, ínycsiklandozó finomságot kapunk.
Hűtve, kockákra vágva kínáljuk ;>

Halál a diétára ;>

Félfülü Bob özvegye voltam

Hej-hó, Hej-hó, Kalóznak lenni jó!
Ha fú a szél vagy villám cikáz, a kalóz csak bátran evez!
Ha fú a szél és kitör a frász, a kalóz csak bátran iszik - kakaót!

Ha fú a szél de semmi veszély, a kalóz csak bátran evez!
Hogy a szörny fejét levágja, kincsét megtalálja és kakaót ihasson még! Juhhé!

A héttenger minden fenevada kevés, hogy letőrjék elszánt kalózaink lelkesedését a kincs felkutatása iránt. Minden matróz tehetségére szükség lesz, a szétharmadolt kincsestérkép felkutatásához.

Amikor összeállt a legénység, első dolguk egy hatalmas és erős hajó építése volt a saját kezükkel. Ez a feladat normális esetben eltartott volna akár 8 dagályig is, de a sok dolgos kéz és elszántság már napnyugtára eredményt hozott. A kapitány tehát joggal lehett büszke a világ minden tájáról érkezett, összeverbuvált legénységére. A sikert hatalmas lakomával ünnepelték, ahol megvitatták továbi útjuk részleteit.

A kalózok élete felett szigorú napirend uralkodott, melyre a lázadások elkerülése miatt volt nagy szükség. A kapitány sikereinek titka a legénység olajozott csapatmunkája és jókedve. Ezért minden esetben oda kellett figyelnie arra, hogy matrózai mit esznek és mit gondolnak, hogy érzik magukat --> sok ölelésre van szükségük ;>

A reggelt az öltözködés és mosakodás után általában tornával kezdték, hogy mégjobban megéhesítsék gyomrukat a bőséges reggelihez. Csak ezután kezdődhettek a veszélyes vizikalandok. Ádáz küzdelem a tengeriszörnnyel, a kincsestérkép darabjainak felkutatása.

Az idő sok esetben nem kedvezett a legénységnek. A hideg tengeri viharok bőrig áztatták hajójukat és kissé kedvét szegte a legénységnek is.

Egy hosszú és fárasztó éjszakai megfigyelést követő hajnalon azonban fordult a szerencse csillaga és ragyogó napsütésre ébredhetett a legénység. A kapitány is örült ennek, hiszen a térkép második felének felkutatását tűzte ki célul. A helyszín az Velencei-tó Agárd nevű öble, ami régóta híres kalóztanya. A rövidke utazást egy kis kitérővel fűszerezték, hogy a legénység néhány képviselője meglátogathassa egyik bajtársukat, aki még a hét elején esett el egy kisebb ütközetben. De aggodalomra semmi ok, a szerncsés matróz hamarosan ismét csatlakozhat a legénységhez!

A kalózok kiérve a kikötőbe rögvest elfoglalták az első hajót, amit csak megláttak!

A fárasztó keresés közben, mikor keresztbe-kaaaasul átcikázták a velencei nádas rengetegét, töretlen maradt a jókedv. Kalózaink daloltak és daloltak és csak daloltak, no meg néha, ha ellenséges hajó közeledett, azokat mind egyszálig lezúzták!
De a kincstérkép második felét csak a kikötéskor találták meg egy palackpostában.

A legénység ezután partraszállt, elfoglalta harci-pihenő állásás és uralma alá vonta az egész partszakaszt. Kipakolták eleségüket és megpihentek a nagy erőpróba után ;>

A nap végeztével haza indultak saját szigetükre, hogy felkészítsék hajójukat az utolsó nagy kalandra és felkutassák hősi halottjaik emlékhelyét a kincsestérkép utolsó darabkájának reményében.
(Elfogyott a tinta...folytatása következik)

Csók vagy Puszi?

     Az ajkak összeérintése valamivel. A csók és a puszi hol szinonim szavak, hol két külön fogalom. Magyaroszágon ez utóbbi jellemző. Csókot a szerelmesek váltanak, míg a puszi egy kedves üdvözlési forma, melyet nálunk mindegyik nem, és korosztály képviselői alkalmaznak nap mint nap. Bár férfiaknál csak rokoni vagy baráti kapcsolatokban szokás. Ez egyfajta összetartozási jelkép, melyet gyermekkorunkban a családi élet során tanulunk meg. De egy puszi is lehet több, mint egy puszi, attól függően, hogy hova kapjuk, vagy adjuk. Kiskorunkban mindenünket puszival halmozzák el szüleink, az ujjaink végétől egészen a pocakunkig. Ezt nevezhetjük érintés szocializációnak is. Ezen áll vagy bukik későbbi hozzáállásunk az érzelmek kifejezéséhez és a kapcsolatteremtéshez. Ahogy növünk egyre több olyan intim hely lesz a testünkön, melyet a szülő tiszteletben tart és nem puszilgat, míg végül csak az arc marad. A puszi tehát kétféle lehet egy felnőtt életében. Mindekettő a szeretetteljes érintés eszköze, csak az különbözteti meg őket, hogy kitől és hova kapjuk.
A romantikus vonzalon és a szexuális vágy kifejezéseként a puszit olyan intim zónákba kapjuk, mint a száj, a nyak, a vállak. A puszi csak egy röpke pillanat, mely sugalmazza a gyakran kimondani nem mert érzéseinket, éppen ezért szenvedélyekkel teli.

A csók...a csók már hosszabb mint egy puszi és a puszival ellentétben, tudja mit akar. Csók alatt az ajkak érintését értjük, mely az érzelmektől függően lehet csukott, nyitott és akár nyelves is. Megengedett az ajkak szívogatása és a finom harabdálás is.
A csók azonban lehet érzelmektől mentes is, udvariassági szokás, mint a kézcsók, ahol érdemes észben tartani, hogy az ajkak sose érintik a kézfejét, csak az áll. Lehet hatalmi jelkép, mint amikor a pápa gyűrűjét megpuszilják, azzal elismerve az isten által ráruházott hatalmát. Vagy, mint a Közel-Keleten, politikai protokolként is jellemző a kézfogásos öleléssel együtt alkalmazva.

Kultúráktól is függ a csók-puszi jelentése. Amerikában az a szokás, hogy a szülők gyerekeiket szájon puszilják. Indiában a homlokra adnak "csókot", mintegy áldásként. Japánban és Kína egyes részein a szerelmeseknek a mai napig nem illik az utcán, nyílvánosság előtt csókot váltani. Az északi népeknél, például az eszkimóknál vagy a maori kultúrában az orrukat dörzsölik össze.
A puszik száma is változó lehet. Míg mi magyarok két puszival fogadjuk ismerőseinket, egyet jobbal, egyet ballal, addig Amerikában csak egyet szokás adni, Franciaországban pedig hármat is.
Az állatvilágba tekintve is megtaláljuk a csókhoz hasonló cselekvéseket és nem csak a főemlősöknél. A macskák és a kutyák képen nyalják egymást, sőt még a madarak is összedörgölik arcukat.

Az ember által számontartott idők során számos filozófia alakult ki a csók magyarázatára, mely külön tudománnyá nőtte ki magát, amit filematológiának hívnak. A mai napig nem bizonyított, hogy tanult vagy ösztönös viselkvés-e a csókolózás. De annyi bizonyos, hogy jelentős élettani hatása van az emberi szervezetre. Csókolózás közben számos hormon termelődik, elsősorban feromonok, melyek fontos viselkedéstani hatással bírnak. Ez egy összetett bio-fizio-kémiai folyamat, mely növelve a szervezet adrenalin szintjét, növeli a vérnyomást, és a szexuális vonzalmat is, elősegítve ezzel az utódnemzés folyamatát.
Biológiai szemmel nézve a csók jelentős izomkoordinációt vesz igénybe, 34 arcizmot és 112 tartóizmot mozgat egyszerre. A csók tárgya és eszköze az ajak, mely rengeteg érzékeny idegvéződést tartalmaz fokozva ezzel az érintésével járó érzelmi hatást. Pozitív élettani hatásai között szerepel a stressz, és a vér koleszterin szintjének csökkentése.
A csók hiába a vonzalom kifejezésének egyik természtes módszere, nyílvánosság előtti alkalmzása sokáig megvetendő, elítélendő dolog volt. A középkorban a testi érintéssel kapcsolatos örömszerzést egy bizonyos társadalmi csoportnak tulajdonítottak, melyet amellett, hogy megvetettek, kerestek is. Ez a fajta álszentség és az ember alkotási vágyának legkülönbözőbb termékei tettek egyensúlyt a szélsőséges nézetek világában.

Az i.sz.e. 6. században keletkezett Káma Szútra már részletezi a máig közismert csókokat. Az ismeretlen szerzõ a csókolózásnak több formáját ismerteti meg velünk. Részletezi például a hajló csókot, az elfordulót, az egyenes és szorító csókot (ennek további fajtái vannak), a felsőajkak csókját, az összeszorító csókot, a vágyébresztőt és a hajnali ébresztő egybeolvadást.

• A Csipkerózsika mesében és a görög Pügmalión-mítoszban a férfi csókkal ébreszti fel / kelti életre a nőt. A békaherceges tündérmesékben viszont a nő csókja változtatja vissza a férfit békából.
• Az ókori rómaiak háromféle csókot ismertek: az osculum a baráti puszi, a basium a szájra adott csók, a suavium pedig az érzéki csók.
• Auguste Rodin híres szobra A csók (Le Baiser).
• Constantin Brâncuşi szobrai A csók (Sărutul) és A csók kapuja (Poarta sărutului).
• Az 1896-os A csók című filmben egy negyvenhét másodpercig tartó csók van; a jelenet abban az időben botrányosnak számított.
• Alfred Eisenstaedt világhírű fotográfiát készített egy párról, akik 1945-ben a japán felett aratott győzelmi ünnepségen vettek részt a Time Square-en. Címe: A csók
• Robert Doisneau francia fényképész 1950-ben lefényképezett egy csókolózó párt a párizsi Hotel de Ville előtt. A fénykép híressé vált, később A csók címet kapta.
• Tarkan 1997-es slágerének, a Şımarıknak a refrénje két cuppanós csókból áll.
• A Mátrix című filmben is a nő (Trinity) csókolja meg a férfit (Neo), hogy visszahozza az életbe.

Egy kis statisztika:1997-ben végzett kutatások alapján készítettek egy felmérést, melybõl megtudhatjuk, hogy az ellenkezõ nem tagjai, mennyire követelik meg a csókkal való különféle kényeztetéseket. Eszerint az embereknek csupán a 22%-a gondol vissza örömmel az elsõ csók pillanatára, mindössze 8%-uk csak kellemetlen emlékként tudja felidézni, 16%-uk még csak nem is emlékszik rá, hogy kivel, mikor és hol csattant el az elsõ és 16%-uk (melynek nagy része nõ) kellemetlennek tartotta a másik személy e fajta közeledését. William Cane felmérése egyértelmûen elénk tárja a két nem közötti jelentõs eltérést arról, hogy a férfiak és a nõk hova szeretik adni és kapni a csókokat. Például a nõk 98%-a szereti, ha a nyakán kényeztetik, ezzel szemben a férfiaknak csupán a 8%-a tartja ugyanezt kellemesnek. Hasonló a helyzet a fülcsók nyújtotta örömökkel, hiszen a nõk 95% százaléka szereti és érzékinek tartja, míg a férfiaknak csak az 57%-a. És ott az a bizonyos nyelves csók, melyet a nõk és a férfiak egyaránt szívesen adnak és kapnak, hisz a statisztika is ezt bizonyítja, mely szerint 99%-ban mind két nem igényli.

A csók olyan természetes, szégyellnivaló, kívánt, titkolt vagy mindennapos cselekedetünk, hogy dicsőítésére már világnapja is van; a lassan közelgő július 5.


És végezetül egy idézet, egyik kedvenc írómtól:

"Becsületes ember nem tartja meg magának a lopott csókot, hanem azonnal visszaadja."

(Mark Twain)

Íme a régen várt hír:

Elsősegélynyújtó lettem!

Április bolondja leszek

Április elsején április elseje lesz. Ez nagy kihívás minden oktatási intézménynek. Nálunk iskolai egészségnap lesz, amiből az elején még úgy nézett ki, hogy teljesen kimaraok egészségtan tanárnak lenni ide vagy oda. A kevéske keserű csalódottság után, ami az értekezletet követte végül megérkezett a lehetőség. Az alsótagozatos tanítók lecsaptak rám ;> Így most nekik segítek a szervezésben és még foglalkozásokat is fogok tartani az 1. - 2. és 3. osztályban!

Aztán jött a következő értekezlet, ahol kiderült, hogy nekem is lenne miben segédkezem a felsős tagozatoknál. Egy kicsit úgy érzem, mintha cserben hagytam volna a munkaközösségem tagjait, akikre mondhatni "rásózták" a feladatot...De hát élni kell a lehetőséggel. Természetesen megígértem, hogy segítek a felsős program kidolgozásában. Unatkozni már biztosan nem fogok a következő 2 hétben.

Így van ez, amikor vége egy nagyobb megpróbáltatásnak, rögtön jön egy következő...imádom ;>

1999.10.05. - Téli mese

Lenge kemény szél csípi arcomat, amint kiérek a völgy védelmét adó fenyves erdőből. Egy végtelen, szinte új világ mutatkozik előttem. Már ezerszer láttam, mégis mindig más. Egy tisztás, semmi különös. Puszta fű- és gazhalmaz. Amint lábam a fagyott fűre lép, szívem összerezzen hallva a lágy, csilingelő hangot talpam alatt. Lenézek. Arra gondolok, vajon hány életet törtem ketté vékony, csontos testemmel...

Nem sietek. Igaz, csak gallyért küldtek ki, de már látom közelegni a vihart. Felpillantok, és egy, a felkelő nap fényétől aranyban úszó, végeláthatatlan teret látok magam előtt. Egy lépést megtéve, már én is e látvány részese vagyok. A rengeteg dércsepp csakúgy vakítja szemem. Nem megyek tovább. Csak állok, és hagyom, hogy bőröm magába szívja a tél friss illatait. Miközben figyelem a táj változó szeszélyeit, a talajból ismeretlen erő kapaszkodik egyre feljebb lábamon, s már egész testem bizsereg. Szaladnom kell, futnom... mennél messzebb! Ahogy rohanok egyre gyorsabban és gyorsabban, mégis könnyű léptekkel, mintha szállnék, megszűnik a hajnal néma csendje, amint hátam mögött mindent elnyom a sarkamról felverődő milliónyi jégdarab csengése-bongása. Széttárt karokkal megyek valahova; szememet lehunyva repülök. Mígnem azon kapom magam, hogy az eget bámulom, és azt, ahogy mögülem az ezernyi gyöngyszem magasra száll, egészen beleveszve az ég kékjébe. Micsoda boldog és szabad pillanat ez!... majd hirtelen hallva valamit, megállok. Oly érzés fogott el, mintha álom lett volna csupán az egész, és most felébredek. Egy fa mellett állok. Száraz diófa volt, ágán egy holló ült, és rikácsolt. Rossz előérzetem támadt...

A nap közben felkelt és narancsos ragyogásba vonta a környéket, ahol felnőttem. Olyan tiszta eget még sohasem láttam. Csönd lett. Még a szívem mélyén suttogó dallam is elhallgatott. Furcsán éreztem magam. Leheletem a hűvös levegőn szinte rögtön megdermedt, és mint papírnehezék zuhant lefele. A tó felől érces szellő süvített, néha eljátszadozva a hóval.

Az erdő szélén találom magam. Benézek a sötét rengetegbe, és mintha ez lenne az utolsó utam... gondolatom csak az utolsó kérés körül kereng. Ki kell használnom a szűzi havat játékra! Eldőlök, sőt, mintegy belezökkenek a tegnap este hullott hóba. A tetején megfagyott vékony páncél alatt puhább rész rejtőzött. Egy angyalt csinálok és csak fekszem benne egy ideig. Meredek felfelé, míg végül lassan felülve végigmérem a tájat. A szikrázó legelőkből kinövő hegyek, mint óriások tornyosulnak fölém. Az egész vidék, akár egy mozaik, fekete-fehérbe öltözve tette érdekessé az összképet. Felegyenesedtem. Lábszáraimba érdekes merevség állt. Az a valami hívott, nem késlekedhettem tovább. Kivert a hideg. Ruhámon a felolvadt havat csont keményre fagyasztotta egy kisebb fuvallat. Lilabőrös lett a hátam, ahogy a szél szabadon járkált ruhám alatt... s már dideregtem. Ráeszmélve helyzetemre, összeveregettem kesztyűm nélküli csupasz kezem. Fájt. Mégis arra gondoltam; otthon majd megmelegszem a tűznél... A fény ide már alig jutott be, pedig még csak az erdő szélén járok. A félhomályon kívüli sejtelmes birodalom volt ez. A láthatatlan szélnek csak hangját, és a porhóból cifrázott táncát lehetett észlelni. Feldobta, majd elengedte, hadd szálljon és csillogjon a kívülről érkező szűrt fényben. Ez a látvány, mint fantom kísértett a rengetegben.

Még sok dolog várt rám a házkörül, így nem időzhettem sokáig ebben a világban. Pár perc múlva már nyakig magrakva fával indultam a világosság felé, mikor váratlanul a feketeségből egy erős, zömök test vetette rám magát. Tépett vadul, menekülnöm sem lehetett. A másodpercek óráknak tűntek, a percek éveknek... a rémülettől eldobott husángok, úgy tűnt lebegnek; bár egyre magasabbra repültek, majd kevéske gondolkozás után mégis lefelé vették irányuk s zuhantak. Tömegükből sem veszítve egyre csak gyorsultak. Szinte mind ránk zuhant... Eltűnt az idegen. Tudtam, hogy még egyben vagyok, de nem sokáig. Kezdtem érezni testem tagjait. Amerre néztem, vörösre mázolt hó hevert. Elfogott a rettegés, de nem attól tartva, hogy visszatér, és végez velem. Nem. Csak ennyit akart... halálos sebet ejteni.

Mennél hamarabb haza kellett érnem! Ott hagytam heverve minden fát, támogatva lelkem; csak még egy lépést! Vadul reszkető kezemmel az oldalamat szorongattam. Mindinkább sötétebb és melegebb vér bugyogott ki fehér bőröm alól. Hányinger fogott el. Tudtam, ha most elesem, nem kelek fel többé. A sötét faágakon át a biztonságot sugárzó rét látványa vonzott kifelé az erdőből. Lám, most is más arcát mutatta. Nem volt már kedves és független. Rideg volt, mintha nehéz fájdalom ülte volna meg. A közelgő vihar goromba gomolyai fellegekben gyülekeztek. A békés nyugalmat megtörte fájdalmas, de erőtlen szuszogásom. Minden ezt visszhangozta. Mikor megpillantottam kunyhónkat, erőm igazán fogytán volt már. Nagyapám már aggódó szemekkel vizsgálta a környéket, vajon melyik irányból érkezhetek. A vihartól féltett.

A piciny faházikó kéményéből ritmusos táncot lejtett egy vékony füstnyaláb. Édeskés süteményt éreztem és Nagyanyám kezének szappanos illatát... rövidesen minden elsötétült. Földre hulltam. Még emlékszem, amint a kemény hó bevésődik fagyott arcomba. A távolból tompa puffanásokat hallottam közeledni felém. Megfordított és magához szorított. Szipogott, és rólam beszélt... Összeszedett minden energiám mozgatórugója egy megmagyarázhatatlan érzés volt. Biztonságban voltam. Csak a szemem hadd nyithassam ki még egyszer, hogy láthassam Őket. Hát ekkor, az utolsó pillanatban kell megtudnom szeretetek súlyát?!

...elhallgatott a mélyről jövő remegő szó. A gyenge test elnehezült. A komor gyászoló csendet csak egy, a távolban vonyító farkas zavarta meg. Párpercnyi búcsúbeszédnek tűnő üvöltése után megtörölte véres pofáját a frissen kikapart hóban, mejd eltűnt az erdő homályában.

Ezen gondolkodhattok

     Az ember olyan lény, akinek nem elég éreznie a dolgokat, muszáj mindent megfogalmaznia, keretbe öntenie. Az érzelmeket sem tudjuk elfogadni. Nem tudjuk őket egyszerűen csak megélni...mindenért magyarázkodnunk kell...magunknak. Ez lenne az út keresés egyetlen módja?

Gondoljunk csak bele: Elmélkedünk az eredetünkről, a fensőbb hatalom létezéséről, firtatjuk az élet értelmét és saját boldogságunk vagy nyomorúságunk okát.

Minek? Jó, persze ezen egyszer mindenkinek át kell esnie, de mi szükség arra, hogy örökké visszatérő téma legyen?

Még a legalapvetőbb biokémiai folyamat (vonzalom) pszichológiai kivetülésének (szerelem) kialakulása, jelenléte, minősége is vita téma. Csak jött, megláttam, megtettszett és vele vagyok. Ez olyan nehéz és magyarázandó? Vagy eleve elrendeltetett volt mindez?

Létezik-e a véletlen vagy minden okkal történik?

Ha engem kérdeztek, én hiszek a véletlenben, az elrendelt véletlenben. Hogy mindennek megvan a maga oka és ebből kifolyólag a következménye is. Azt szoktam mondani: "Minden jól van úgy, ahogy van." Ezt most csakis a kapcsolatokra vonatkoztatva értem.

Az ember nem hiába találkozik bizonyos emberekkel, fut össze régi ismerősökkel vagy éppen ellenkezőleg, elkerüljük egymást. Úgy vélem, hogy az észlelés, tapasztalás hosszú folyamatában el kell érni bizonyos érettségi szinteket, mert csak annak tudatában leszünk képesek különböző embereket megérteni (megérdemelni). És csak ekkor van értelme a találkozásnak is.

Ezt a fejlődést az élet tapasztalásai viszik előre, de ez nem törvényszerű. Az egyén személyiségéből adódik, hogy képes-e a fejlődésre, a változásra.

Hogy mi ennek az értelme? Egy teljesebb kép az egészről. Minél több ember gondolatát ismerjük, gondolatmenetét értjük meg, annyival többek leszünk mi magunk is.

Régebben ragaszkodtam a jegyzeteléshez. Mindent leírtam, hogy el ne fejletsem, de rájöttem, hogy felesleges volt. Azok a dolgok mind mulandóak. De az ismerettség örök. Senki sem felejti, milyen volt egyesekkel való első találkozása, vagy hogy milyen érzéseket, milyen hangulatot váltanak ki belőlünk. Ezeket mindig érezni fogjuk, változatlanul; nem függenek időtől, kortól, életkorunktól sem.

Érzéseket akkor írunk le (akár írásban, akár szóban), ha másokkal is szeretnénk azt minél jobban megosztani, hogy ő is úgy érezzen, ahogyan mi, mert ez fontos számunkra. Vagy azért, hogy örömet okozzunk vele vagy hogy tetteink okára rávilágítsunk.

Bánt minket, embereket a meg nem értettség.

Nevezhetjük akár önzésnek (egészséges önzésnek) azon igényünket, hogy megértsenek minket. Erre épül a világ. Ha nem lenne az önzés, akkor nem lennének művészetek. Nem lenne költészet, festészet, szobrászat, építészet...

Rá kellett jönnöm, hogy rossz tulajdonságaink tesznek minket jobbá, ha odafigyelünk rá, mássá, ha nem szégyelljük őket és naggyá, ha kreatív alkotás formájában megosszuk másokkal, a világgal.

Gondolkodtató sorok

Az ígért üzenet holnapra várható...a suliban hagytam a jegyzeteimet ;>

A tavasz első napjai

Szombat éjjel szélvihar hozta meg a tavaszt. Még a megáradt patak dübörgését is elnyomta az orkán. Fantasztikus éjszaka volt!

A megáradt Bükkös-patak:

Március első napja változatosan, vidáman telt ;>

Frontok jöttek, felhők mentek és végül kisütött a nap ;>

Hóvirágok Zsininek :)

Hatalmunk az álmokban rejlik

     A mai nap megint eszembe jutott egy álmom. Régi álom, egyszer már megálmodtam. És ne is olyan rég, körülbelül egy hónapja ismét, csak egy kicsit másképp. A történet a következő:

"Szegeden voltam, körülöttem színes pusztaság, sárga, rózsaszín és élénk zöld rétek ameddig a szem ellátott. A telepjárónkkal voltam és egy ismerősömért kellett elmenni. Velem volt még két egykori csoporttársam Eszter és Hajni. Valami oktatáshoz kellettünk. Sietve indultunk utunkra, mert tornádó riadót rendeltek el. Mentünk, ahogy csak tudtunk, padlóig nyomtam a gázt, versenyt futva az idővel, mígnem egy elhagyatott hangárhoz értünk. Gazdasági épületnek használták, szürke volt és márcsak a lélek tartotta össze, meg a rozsda. Az ég haragos zölden rikított és gyülekeztek a sötétszürke gomolyagok. Vibrált a levegő és egyre erősebben fújt a szél. Az élpület előtt almafa állt és mosolygós piros almákat termett. Nagyon éhesek voltunk, ezért bementem az épületbe, hogy megkérdezzem szedhetünk-e almát, természetesen kifizetjük az árát. Odabent sötét volt és riadt emberek rohangáltak kisebb csoportokban menedéket keresve a vihar elől. Furcsa hangulata volt az épületnek, a termek, mintha régi háborús kínzóhelyek lettek volna. Az egész egy hatalmas útvesztő volt, omladozó falakkal. Végül találtam valakit, akitől kértem az almából. Mikor kiértem egy zsákkal a kezemben már nagyon közel volt a vihar. Megfeledkeztem az éhségemről és a keresett személy is inkább úgy döntött, hogy marad és nem indul el velünk a bizonytalan pusztába, sarkunkban a viharral. Izgatott rettegés hangulata ülte meg a légkört. De nekünk vissza kellett érünk Szegedre. Nekiindultunk hát ismét a nagy útnak, tudva, hogy a torádó csak pár kilóméterrel mögöttünk tombol. De nem féltünk, legalábbis én nem. Tudtam, hogy semmi rossz nem történhet velünk, és még idejében elérjük a híd lábához rögzített hálót, amibe ilyenkor, mint egy zsebbe bele kellett bújni és nem kaphatott fel a szél. Az autót magunk mögött hagyva rohantunk a hálókhoz. A Tisza parti fákat csakúgy csapdosta a szél. Susogtak, nyikorogtak, de egy sem csavarodott ki. A Tisza vize háborodottan tajtékzott. Utolért minket is a vihar. Hideg volt, reszkettem, és fájt, ahogy a hideg vizzel vert az eső, mintha jég is lett volna benne, érintése csítpe a bőrömet. De biztonságban voltunk. Nagyon élveztem, hogy az első sorból nézhetem az előadást. Újjongani volt kedvem torkom szakadtából. Égtelen robajjal tombolt az ég. A szinte közvetlenül felettük kisülő villámok fülsiketítő csattanással hasították a levegőt. Aztán lassan elült a vihar, a felhők szétoszlottak és a lemenő nap sugarai arany színnel vonták be a tájat. Mire kimásztunk a hálókból ránk találtak. Megkönnyebülten örültek, mert elindulásunkat követően nem sokkal kereső csapatokat indítottak értünk, aminek már 93 napja. Nekünk csak egy napnak tűnt. Szegedet elkerülte a nagy vihar, de a pusztának nem kegyelmezett, minket is beleértve."

     Minden álmomat elmesélem valakinek. De ennél zavart ez a szám "93", mert nagyon erősen élt bennem. Gondolkoztam, mit is jelenthet, aztán az egyik húgom elszólta magát: kb. annyi nap múlva lesz a szülinapod... Kirázott a hideg. Nem létezik, hogy én, aki naptár nélkül azt sem tudom milyen nap lesz holnapután, megálmodjam hogy pontosan hány nap múlva lesz a három hónappal későbbi szülinapom. De az ember ösztöne és a tudatalatti sokkal nagyobb hatalom a megélt valóságban eltőltött emberi észleléseknél. Ezért felcsaptam egy naptárt, és a legnagyobb megdöbbenésünkre tényleg 93 napnak kellett eltelnie addig a bizonyos napig.

Ma ismét eszembe jutott ez az álom. Már csak 9 nap van hátra. Furcsa lény az ember. Olyan természeti lény, aki hajlamos megfeledkezni arról, amije van: ösztönei.

Hogy múlik az idő, és én még mindig csak huszonegynehánynak érzem magam :)

1999 - Úton hazafelé

Mereven bámulom az utca kövét, mikor a környék csöndjét egy már agyon taposott műanyag pohár csörömpölése zavarja meg. Hirtelen bevillant a kép a western filmekből, melyekben a már elhalt kócok kósza futásai teszik kietlenné a tájat...csak úgy gurult és vergődött, ahogyan dobálta a szél. És az eddigi kiegyensúlyozott némaság rideg valósággá változott. Meghallottam, ahogy süvít a szél, és csak úgy tépkedi a fenyőágakat. Miközben megfagy az orrom, tehetetlenségemben felpillantok, és munkásokat látok. Építkeznek. Majd egy nem messzi kertből kutyacsaholás hallik.

Hátrál a tér. Lassan kezd olyanná válni, mintha csak egy képernyő előtt ülnék, és mindez film lenne. Mögöttünk egy csoport gyerek közelít. Arcuk fáradt és az ő orruk is fázik...

Nem nézek hátra, mint ahogyan senki sem; csak megyek előre. Mellettünk gyorsabb léptekkel surran el egy tanárnő; köszön. Fáradtságából még egy mosolyra is telik és tovább halad. Megy haza, mint ahogyan mindannyian. Magunk mögött hagyva a kötelességeket és szabályokat megtestesítő épületet, az iskolát...

Megyünk haza.

1999.10.31. - Ilyen minden reggel?

Félelmetes sötétség tárulkozott elém, amint a főútra értem. Akár egy elhagyatott erdei ösvény. Megszűntek a zajok és illatok. A csend ehhez képest rock koncert.

Eltűntek az emberek. Sehol egy kóbor állat. Máskor pedig nem győzi kerülni őket a láb, ha ép bokával akarja megúszni! Még égnek a fények. Igaz csak halványan pislákolnak, mégis kissé feldobják a hangulatot. Majd most...hírtelen leoltódik minden fény.

A belváros felé fordulva, mélyen a háztömbök között valami csillogás kelti fel az érdeklődésemet. A Nap kel fel éppen. Olyan ez, mint egy romantikus filmben, már csak a betétdal hiányzik! De az se késlekedik sokáig. A sarkon, akár egy akciófilmben, egy zömök kis busz tűnik fel. Szinte felborul, ahogy bekanyarodik az Apor vilmos térre vezető útra. Össze-vissza zötyög. Nagyon gyorsan közelít. Az apró huplikon és úthibákon csak úgy pattog. Mégis olyan lassúnak tűnik, mintha lassított felvétel lenne. Mintha a furcsán mozgó busz életre kelne. Mered rám négyszögletű, hosszúkás lámpáival. Az összhatás merész, ugyanakkor szelíd arcot juttat eszembe. És dudál. Egy mazsola tűnik fel előtte, mint szamár a ködből és nagyon lassan halad át előtte. Csak úgy, bevágott...

Még hideg van. Az emberek, és főleg a felnőttek álmosan kószálnak a járdák közepén. A gyerekek már rég úton vannak az iskola felé, nehogy elkéssenek. Már mind buszon, vagy villamoson ülnek. Csak én várok még mindig, és már negyed órája arra az átkozott buszra.

Még egyszer felnézek az égre. A lassacskán felére lerágcsált Hold mosolyog arcomra. Az utolsó csillag még keservesen küzd pár perc ragyogásért.

Megnézem hol tart a busz. A csomópontban mindent elönt a narancsos fény. Megszépülnek az autók. A képbe ekkor belevág egy nagy kék kocka. Utolsó pillantásomban még látom, amint elsüvít a villamos a Moszkva tér felé vezető síneken. Ablakain fel-feltűnik a hajnali szikrázás. Megrázkódom, ahogy végig fut a hátamon a ráz.

És csak az ajtó bizzegését hallom már. Hely hiányában állva üdvözlöm osztálytársaim, miközben rövidesen mi is révbe érünk.

Mihez növünk fel?

     Ma reggel a hitelességről és az őszinteségről olvastam egy remek cikket. Vajon mikor alakul ki az emberi elmében a felismerés, hogy őszintének kell lenni?

Úgy vélem, hogy amíg fejlődik az ember, nincs ideje ilyeneken elmélkedni, de agyilag sem elég fejlett hozzá. Teljesen kialalkult személyiség kell egy ilyen önelemzéshez. Addig viszont úgy él, ahogy látta, ahogy nevelték. Szerintem amíg az ember nem gondolkozik el azon, hogy hiteles-e, addig gyakorolja a kegyes hazugságot. Hiszen csak akkor lesz a dolgoknak negatív értéke, miután az embernek egyáltalán lesznek értékei. Ez egy hosszú folyamat, mely kis gyerekkorunktól egészen huszonéves korunkig tart. Az első mélyebb önvizsgálat a gyermekkor elvesztése után következik be. Amikor már nem lehetünk gyermekek bizonyos dolgokban, mert nem úgy kezelnek minket, de felnőttek sem vagyunk, mert még nem éltünk eleget ahhoz.

     Mit is jelent valójában felnőttnek lenni? Én olyat nem akarok! Nem akarok kedves lenni olyanhoz, aki bunkó velem. Nem akarok órákat várni olyanért, amire nem nekem van szükségem, csak mások elvárásai. Nem akarok mások elvárásai lenni... és mégis eleget teszek nekik. Ezt jelentené a felnőtté válás? Nem önmagunknak lenni? És miért? Másokért? A társadalomért? Mert, hogy ez nem a mi érdekünk, abban egészen bizonyos vagyok.
A felnőttség megalkuvás a kirekesztettség ellen. De ha nem csak én érzek így, akkor mások is lehetnének kirekesztettek, nem lennék egyedül, ráadásul ők megértenének. Akkor minek is csinálom én ezt? Mert ezt láttam, vagy ezt nevelték?

Azt hiszem félek. Félek felnőttként viselkedni és elfogadtatni másokkal, hogy én igenis GYEREK vagyok. Szeretek az lenni. Szeretek rácsodálkozni dolgokra. Szeretek kíváncsisággal megismerni számomra ismeretlen dolgokat. Szeretek bárkivel bárhol szóba elegyedni. Szeretek vadidegenekre rámosolyogni, csak mert szimpatikusak. Szeretek bárkit közel engedni magamhoz annak gondolata nélkül, hogy megbánthat, vagy félre értelmezi. Szeretek az utcán enni menet közben, kiflit és parizert még a papírból. Szeretem a kedvenc ruháimat rongyosra járni. Szeretek eső után a pocsolyákba lépni. És még sorolhatnám...ez vagyok én. Ez olyan zavarba ejtő?

Nem akarok én más lenni, kirívóan különbözni. Rebellis vagyok, amiért kiállok magamért?

A mai nap örömeinek bölcselete

“Önmagunk megtalálásának a legjobb módja, ha elveszünk mások szolgálatában.” 

(Mahatma Gandhi)

Tavaszi fáradtság?

Mennék is meg nem is... csinálnám is meg nem is... kéne is, de nem megy... agyhalál...

Így érzem ma magam. Helyes kis tavaszi felhők úsznak kreatívan alkotó egemen. Bármelyik pillanatban elszundítanék ;>

Ismét új dolgok elé nézek. Úgy néz ki, végre sikerül elvégeznem egy továbbképzést! Már régóta várok erre. De a siker érdekében most nem árulok el többet... nem mintha babonás lennék ;>

Antoine de Saint-Exupery: Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!

Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és
tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!

Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak
átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem
a váratlan örömöket és magaslatokat!

Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó
ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!

Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő
bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!
Az igazságot az ember nem magának
mondja meg, azt mások mondják meg nekünk.

Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.

Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb
és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!

Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és
a megfelelő helyen - szavakkal vagy szavak nélkül - egy kis jóságot
közvetíthessek!

Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
Taníts meg a kis lépések művészetére!

Gondolat menet

     Az emberi gondolkodás furcsa jószág. Mindenevő. Először csak nézi mit tettek az orra elé, szagolgatja, ismerkedik vele. Aztán felbátorodik és nyalogatni kezdi, kóstólgatja, ízleli. Miután úgy látja, hogy nem ártlmas rá nézve, a szájába veszi, rágcsálja, próbálja meghatározni az ízeit, míg végül lenyeli. Eltűnt a szeme elől. Így hát elkezd gondolkodni, hogy hová tűnhetett. Még a szájában érzi az ízét, amikor belenyilal a felismerés, hogy ő pusztította el. Mély levegőt vesz és zihálva visszaöklendezi. Boldogság önti el, hogy megmentette. Nézi-nézegeti, de valahogy már nem ugyanolyan, mint először volt. Szagolgatja, megböki orrával, végül megnyalja, de az íze is más lett. Nem hagyja nyugodni a dolog. Jár-kel felette és minduntalan gyanús pillantásokat vet felé. A többiek időnként közelebb kerülnek, hogy ők is szemügyre vegyék azt a valamit. Egy ideig hagyja, had nézegessék. Aztán az egyre nagyobb és egyre kiváncsibb tömeg megrémíti. Félteni kezdi tölük az ő valamilyét és a békés megfigyelés mérges acsarkodásba torkollik. Mindenkit elüldözött. Egy idő után azon elvetemülteket is, akik továbbra is a közelében maradtak. Hatalmas űrt érez. És az a valami már megint csak ott fekszik előtte, ártatlanul. Megbánta már, hogy olyan ellenséges volt és legszívesebben mindenkinek odaadná a valmamit, hogy játszon vele egy kicsit. Annyira elszégyellte magát, hogy végül nem gondolkozott tovább és hamm, bekapta a valamit. Ráharapott egy nagyot hogy ketté törjön és lenyelte. Ült a jószág egymagában, valamivel a hasában. A társai lassan újra közeledtek, de úgy érezte, hogy az a valami megfeküdte a gyomrát. Sokat szenvedett vele, csikarta a hasát. Azóta másképp él. Néha eszébe jut kis kalandja, mikor másokat lát így őrlődni magában. De azt megtanulta, hogy ne legyen irígy kutya. Az azóta talált valamiket a többieknek is megmutatja. Szépen elosztoznak rajta, így a mérgelődés helyett több ideje jut más dolgokra. Talán nem is tudja, de ő egy szerencsés állat.

Egy új kezdete

     A nagy fagyokat megunó kismadarak énekétől lassan már mindenem bizsereg, érezvén, hogy közeleg a tavasz. Bár még pár hétig ránk telepszik a hó és a végeláthatatlannak tűnő hideg, mi már tudjuk, hogy közeleg a tavasz ;> A napocska is többet dugja elő az orrát tanubizonyságot téve arról, hogy már neki is elege van a bújkálást. Már alig várom, hogy sötétbarna nagykabátomat élénk színű dzsekire váltsam, vidám kendővel, meg szoknyát húzhassak és könnyű cipőt ;>

Ippeg hogy beleszoktam az új munkakörbe és igyekszem azt felelőségteljesen betőlteni, máris tovább kell lépnem. Úgy érzem most kerültem csak igazán az iskola padba. Minden napom újabb küzdelem az ismeretlennel és újabb tananyag, amit mihamarabb el kell sajátítanom. Hiába no, "jó pap holtáig tanul" tartja a mondás. Én kis naív meg azt gondoltam a nehezén már túl vagyok ;> Ettől függetlenül élvezem ezt az állapotot, naprakésznek és frissnek érzem magam.

Ez a mai helyzetjelentés. Igyekszem tartalmasabb dolgokkal megtölteni e sorokat, de attól tartok, ez még nekem is nehezen emészthető lenne. De ajánlom mindenki figyelmébe egy ismerősöm oldalát, aki remélem nem bánja, hogy elmélkedő okfejtéseit reklámozom, de tényleg elgondolkodtató amit ír és olvasmányos ahogyan ír. http://mucsanyi.blogspot.com/

Pusszantás Mindenkinek!

Nagy nap a mai!

     Nagy nap a mai sokak életében. Akikkel együtt kezdtem Szegeden, azok mostmár diplomás emberek. Engem kivéve. Én még várok vele... júliusban sokkal jobb idő van ilyenek miatt izgulni ;> Bár sokat gondoltam rájuk, mégis sajnálom, hogy nem lehettem ott velük. Most együtt vannak és a nap izgalmait ecsetelik egymásnak, később már nosztalgiával keverve a sokadik pohár valami fölött. Hiányoznak. De nem panaszkodom, remek napom volt. Mind amellett, hogy büszke vagyok rájuk, amely érzés rendkívüli örömmel tölt el, magamra is az vagyok. Ma igazán jó napom volt. Egy kellemes órával kezdődött, egy jó hírrel folytatódott és egy remek sétával zárult végig a Bükkös-patak partján. Csak a szívem nincs velem. Örömömben magányommal kellett osztoznom, ami ennyi boldogságtól megunt velem lenni és tovább állt.
Boldog vagyok és ezt ma senki nem veheti el tőlem.