Almás Diós Süti

Hozzávalók:
- 30 dkg finomliszt
- 10 dkg kristálycukor
- 3 db tojás
- 1 csomag sütőpor
- 30 dkg reszelt alma
- fahéj ízlés szerint
- kevéske tej (ezzel lazítjuk fel a tésztát)
- durvára vágott dió (a süti tetejére szórjuk sütés előtt)

Elkészítés:

Öntsük egy tálba a lisztet és keverjük el a sütőporral, majd adjuk hozzá a tojásokat, a reszelt almát és fahéjat. Ezt jól keverjük el. A tészta, amit kapunk elég sűrű és kemény lesz, ezért egy kevés tejjel lazítsuk fel.

Egy kizsírozott és lisztezett tepsibe öntsük a tésztát, és a tetejére szórjuk rá a durvára vágott diót. Kislángon, kb. 45 perc alatt süssük készre.

Őszi gondolatok

Kicsi voltam és zöld egy évvel ezelőtt. Gyorsan nőttem és színem is élesedett. A halványtól kezdve a középzöldig. Most a félsötétnél tartok. Hogy sokmindent megértem? Nem (igazán) lehet mondani. Szép napokat és hűvös reggeleket inkább. A kedvencem a napfelkelte előtti pillanatok és a völgyekben ülő köd látványa. Szerencsésnek mondhatom magam. Igazán jó helyen élek. Lehet, ez veszélyesebb, és erősebben is érnek a külső hatások, mégis nekem meg sse kottyan.

Azt bírom még a hajnalban, hogy akkor olyan kellemeses friss a levegő. ÉS ahogy a rigók énekelnek, az valami csodálastos!

Mindenfelé ellátok. A békés falvak utolsó házaitól a tágas mezőkön át, egészen a hegyek lábáig.

Ellentétben a delet nem szeretem. Néha, főleg nyáron úgy tűz a nap! Szinte kibírhatatlan. Aztán egy kellemes délután, majd besötétedik. Az égboltot is látom! Az egészet! Lenyűgöz a csillagok mozgása, de minden jelenség közül a legszebb a hullócsillag. Én is kívánnék, ha lenne mit. Azaz van valami, de azt még elképzelni sem merem, nemhogy kívánni!

A nyári vidámságot és nyüzsgést az augusztusi heves zivatarok követik. Imádom! Azt, ahogy a rekkenő hőségben és és földindulás közepette mindent elver a zuhogó eső!

Lassan múlnak a napok. Látom felnőni a harkály fiókákat. Az első repülési kísérleteket. Mikor még mindig pelyhesen követelték a falatot...

Végül ők is kirepültek a fészekből.

Nemsokára én is ezt teszem, csak még végignézem mindenki utolsó napját. Az elmúlás heteit. Azt mondják gyönyörű a végzetünk.

Aztán ahogy egyre hül a napi hőmérséklet, én is gyengébbnek érzem magam. Gyakoribbak az esők. Míg nem egy reggel a harmat helyett dér csillog a füveken. Reszketek, ahogy végigsüvít az érces szél a dombok között. Körülnézek és látom, a szomorúságot. Lepillantok és sárba tiport társaim fekszenek odalenn. Nem beszélnek. Nem mozdulnak. Repülnek az órák, hetek és túlesek a mélabúság legmélyebb pontjain. Sose gondoltam volna, hogy ilyen megtörténhet velem.

Egy nap csillagok esnek az égből. Hideg, fehér csillagok. Az ösvényen szaladgáló gyerekek ricsaja megzavarja a meghitt csendet. Hull a hó! - ordítják önfeledten. És ez már nem is folt a csendben, hanem egy része annak.

Szóval hónak hívják. Szép, ahogy lágyan táncolva leszáll a messziből, meseszéppé varázsolva az unalmas és sivárrá vált vidéket. Mintha csak porcukor lenne egy tortán.

Éjjel nagyon hideg van már és keményen fagy. Már nincs messze az idő, mikor én is indulok. Csak várok még, valamit.

A következő szombaton, ahogy szokásomhoz híven nézelődtem, már nem sokunkat láttam a helyén. Szokatlan érzésem van. Most hogy itt vagyok, izgulok és végig fut előttem eddigi életem sora. Más ez a nap. Az általános rosszidő ellenére ma süt a nap. Sőt szikrázik és csakúgy vakít! Köntösömön végigszalad szemem, amely aranylik a nap sugaraitól. Felnéze és minden színes. Vörös és rozsdabarna. Sárga és narancs. Kellemes szellő fújdogál és új erőt lehetne nyerni a gyenge fényből. Délután van, és már nem gondolok semmire. Sem az emlékekre, sem a jövőre. Csak gyönyőrködöm az egységben. Kis madarak csivitelnek körülöttem. és a falvakból mind kiözönlöttek a rétre. Ünnepelnek. Nevetnek és táncolnak. Játszanak és versenyeznek. A gyerekek fogócskáznak, míg az asszonyok sütögetnek. Messzire száll a sütemények édes illata.

A nagy örömujjongásnak hírtelen végeszakad és csend üli meg a tájat. Mindenki az eget kémleli. Derűsen süt a napocska, miközben csilingelve elkezd szállingózni a hó. Mosolyognék. Helyette azonban engedek a kísértésnek, és egy lágy fuvallattal elengedem magam. Pörgök, forgok, ahogy szállok a levegőben. Siklom a pelyhek között. Velem milliónyi rokon is követi ezt az utat. Most mi vagyunk a harmónia. Látom a világot egyre alacsonyabbról, miközben folyton azon jár az eszem, milyen is volt a látkép odafent. Megpróbálok minél több látványt magamba szívni, s csodálatos, ahogy a levegő átereszt a részeim között. Elmúlást érzek, miközben finoman földet érek. Nem sok erőm maradt, csak sóhajra tán egy kevés és egy utolsó gondolatra való: "Remélem hallja valaki e levél szavát. Ez voltam én, egy kedves kis jelkép, ki gazdámat díszítette, míg élt."

Majd magatehetetlenül várom, hogy betemessen a fehét lepel. Az ezernyi csillag, ami egyszer új életre kelt.

Láthatatlan eső

     Sokan nem hiszik majd el, de az ablakomban ülök. Csakhogy nem akármilyen ablak ez. Különlegessége nem csak azon puszta tényen alapszik, hogy a kizárólagos tulajdonom, hanem azon is, hogy egy kivételesen nagy párkánnyal bír. Akkorával, melyen kényelmesen elfér a sportot már régen látott, de akkor formásra edzett hátsófelem.

Szeretek itt üldögélni. És azon kevés szerencsések közé tartozom, akik ezt az időjárástól függetlenül is művelhetik.

A szobám az emeleten van, mint a királykisasszonyoknak a mesében, a vár legfelső fokán, ahonnan belátják a messzeséget, lovagjuk után sóvárogva. Innen epedezem én is... lovagom után, kalandok után, fényes ötletekért és még sorolhatnám. Jó itt. Csendes megfigyelője lehetek birodalmam életének... nem mintha olyan sűrűn lakott könyéken élnénk...

Már este van. Itt az esték a legjobbak, sokkal mozgalmasabbak, mint a nappalok. Per pillanat sötétnek kéne lennie, mégis a város fényei által megvilágított rózsaszín felhők alkotnak félhomályt. Még ciripelnek a tütykék... szemmel nem láthatóan hallható, hogy őket sem zavarja a komisz szeptember csínytevése. Egész megnyugtató... többen játszanak több szólamban. Az embert egy édes-fájdalmas hangulat keríti hatalmába... a szűnni nem akaró nyár utolsó kétségebesett rándulásai. A föld még fűszeres meleget illatozik magából, a szellő viszont, mely még mindig nem döntötte el honnan is szeretne fújni igazán, hűvösen lengi körbe a tájat, csak úgy, olyen tétován. Amikor a hegyek felől fúj, illata téliesnek tűnik. A nyár végi viharokban lehullott és a múlt heti esőktől ázott avar illatát sodorja felém. De van még más is. A füst. A füst illata, mely jelzi, hogy kellően hideg van már ahhoz, hogy befűtsenek, és mely a telet juttatja eszembe. Szalámi illata van. Ilyet csak télen érez az ember. Nem tudom igazán miért van ilyen illata, de még az is meglehet, hogy nincs is, csak én gondolom így, mert a szaláminak is ilyen füst illata van. Vajon más is így érzi? Vagy, ahogy mondani szokták: "csak az orrodban maradt a szag". Kár lenne ezért a remek hangulatért. Képzeljétek csak, optikai tuning, csak az orromban éreztem a hangulatot, tök gáz.

És mi van az esővel? A láthatatlan esővel. Merthogy nem esik, és köd sincs, a fákról és az ereszekről azonban kitartóan csöpögnek a jól meghízott, kövér cseppecskék. A hangjuk árulja el őket, az, ahogy az ereszről a tetőre esnek, mély, öblös hanggal válva apróbb darabra. Nem tudom honnan esik. Lehet, hogy a Bükkös-patak az. Ki tudja? Lehet, hogy úgy gondolta ma erre folyik a kereteken keresztül, a tetőnkön át... Ez a szeptember rejtélye... hát meghagyom neki.

Bolondok hete

     A régóta várt egész heti ráckevei szabadság végül kudarcba fulladt. A tervezettek szerint a kedd reggeli értekezlet miatt hétfőn Szentendrén alszom, aztán rögtön irány Ráckeve. Ez a következő képpen nézett ki: a hétvégi esküvőn a csinos kis cipőm feltőrte a lábam, de nekem persze csinosan kellett megjelennem kedden, mert miért ne. Dél felé már nagyon fájt a lábim, ezért haza másztam anyuékhoz. Gondolom azt már mondanom se kell, hogy előttem nem sokkal mehetett el a busz, ezért az utat sétálva tettem meg...A budapesti buszhoz szerencsére már kocsival vittek ;> Aztán bank és végre irány Ráckeve. Ja! A HÉV-et felújítják...pótlóbusz...80 fok...és egy telefon, hogy részunkaidős állást kínálnak. A részletekről persze csak személyesen --> interjú másnap, de legalább késő délután! Nagyon ígéretesnek hangzik...és milyen jó is lenne egy rendes részmunkaidős állás!
Drukkoljatok!
Úgyhogy ma kibulizva a BKV-t VOLÁN busszal jöttem vissza Bupadestre ;> Nemsokára elkezdek készülődni, csini szeretnék lenni, de még nem tudom mit vegyek fel ;> Ráckevére már nem megyek vissza, minek is, ha pénteken úgyis haza jöttünk volna. Ehhelyett végre pár napot a hegyen tölthetek és egy kicsit helyrepofozom a szobám ;>

Csokitorta Sz. Zsuzsinak ;>

Hozzávalók:

- 30 dkg finomliszt
- 1 csomag sütőpor
- 3 db tojás (különválasztva a sárgája és a fehérje!)
- 1 mokkáskanál vanilia aroma
- 85 g margarin
- 28 dkg kristálycukor (csak 20 dkg megy a tésztába, a többi a tojáshabhoz kell!)
- 125 ml tej
- 125 ml tejföl
- 85 g étcsokoládé (olvasztva)
- 4 evőkanál keserű kakaópor

Elkészítés:

Öt tálra lesz szükségünk. Egy nagyra, amiben az összes hozzávalót egybekeverjük, két közepesre, az egyikben a lisztet dolgozzuk el a süttőporral és a kakóporral, a másikban a tojásfehérjéket verjük habbá 8 dkg cukorral, illetve két kisebbre.

1. kis tál: olvasszuk fel mikróban az étcsokoládét.
2. kis tál: a tojássárgákat keverjük össze a vanília aromával. Majd ehhez keverjük hozzá az olvasztott csokit.
1. közepes tál: keverjük el a sütőport és a kakaóport a liszttel.
2. közepes tál: 8 dkg cukorral kemény habbá verjük a tojásfehérjéket.
(Ezt a végére hagyom, amikor már kikevertem a tésztát. Ez azért van így, mert ha sokat váratom a tojáshabot, akkor visszafolyósodik, ami nem túl szép látvány és a tészta lazító funkcióját sem tölti be megfelelően ;> Először csak cukor nélkül alacsony fokozatom kezdem felverni a tojásfehérjéket, majd miközben magasabbraa kapcsolom a habverőt szép lassan adagolom a cukrot. Így szép kemény habot kapok.)

A nagy tálban: Először mikróban olvasszuk fel a margarint (javaslat: vágjuk kisebb darabokra, mert én már jártam úgy, hogy a belseje felforrósodott és szétrobbant a mikróban...aztán takaríthattam), majd az összes többi hozzávalót is öntsük ebbe a tálba és jól dolgozzuk el. A sorrend köbö a következő:
Olvasztott margarin + 20 dkg cukor + vanília aromás, olvasztott csokis tojássárgája + sütőporos, kakaóporos liszt + tej + tejföl. Amikor ez megvan, akkor a tojáshabot kanalanként adagolva óvatosan keverjük bele. Ez fellazítja a tésztát, amitől lágyabb lesz.

Előmelegített sütőben közepes lángon készre sütjük ;> (Addig, amíg a belé szúrt villa vagy kötőtű (kinek mi) száraz nem marad.)

Ha kihűlt 3 lapra vágjuk és a lapokat savanykás lekvárral kenjük meg. Így szép, gusztusosan réteges, ínycsiklandozó finomságot kapunk.
Hűtve, kockákra vágva kínáljuk ;>

Halál a diétára ;>

Félfülü Bob özvegye voltam

Hej-hó, Hej-hó, Kalóznak lenni jó!
Ha fú a szél vagy villám cikáz, a kalóz csak bátran evez!
Ha fú a szél és kitör a frász, a kalóz csak bátran iszik - kakaót!

Ha fú a szél de semmi veszély, a kalóz csak bátran evez!
Hogy a szörny fejét levágja, kincsét megtalálja és kakaót ihasson még! Juhhé!

A héttenger minden fenevada kevés, hogy letőrjék elszánt kalózaink lelkesedését a kincs felkutatása iránt. Minden matróz tehetségére szükség lesz, a szétharmadolt kincsestérkép felkutatásához.

Amikor összeállt a legénység, első dolguk egy hatalmas és erős hajó építése volt a saját kezükkel. Ez a feladat normális esetben eltartott volna akár 8 dagályig is, de a sok dolgos kéz és elszántság már napnyugtára eredményt hozott. A kapitány tehát joggal lehett büszke a világ minden tájáról érkezett, összeverbuvált legénységére. A sikert hatalmas lakomával ünnepelték, ahol megvitatták továbi útjuk részleteit.

A kalózok élete felett szigorú napirend uralkodott, melyre a lázadások elkerülése miatt volt nagy szükség. A kapitány sikereinek titka a legénység olajozott csapatmunkája és jókedve. Ezért minden esetben oda kellett figyelnie arra, hogy matrózai mit esznek és mit gondolnak, hogy érzik magukat --> sok ölelésre van szükségük ;>

A reggelt az öltözködés és mosakodás után általában tornával kezdték, hogy mégjobban megéhesítsék gyomrukat a bőséges reggelihez. Csak ezután kezdődhettek a veszélyes vizikalandok. Ádáz küzdelem a tengeriszörnnyel, a kincsestérkép darabjainak felkutatása.

Az idő sok esetben nem kedvezett a legénységnek. A hideg tengeri viharok bőrig áztatták hajójukat és kissé kedvét szegte a legénységnek is.

Egy hosszú és fárasztó éjszakai megfigyelést követő hajnalon azonban fordult a szerencse csillaga és ragyogó napsütésre ébredhetett a legénység. A kapitány is örült ennek, hiszen a térkép második felének felkutatását tűzte ki célul. A helyszín az Velencei-tó Agárd nevű öble, ami régóta híres kalóztanya. A rövidke utazást egy kis kitérővel fűszerezték, hogy a legénység néhány képviselője meglátogathassa egyik bajtársukat, aki még a hét elején esett el egy kisebb ütközetben. De aggodalomra semmi ok, a szerncsés matróz hamarosan ismét csatlakozhat a legénységhez!

A kalózok kiérve a kikötőbe rögvest elfoglalták az első hajót, amit csak megláttak!

A fárasztó keresés közben, mikor keresztbe-kaaaasul átcikázták a velencei nádas rengetegét, töretlen maradt a jókedv. Kalózaink daloltak és daloltak és csak daloltak, no meg néha, ha ellenséges hajó közeledett, azokat mind egyszálig lezúzták!
De a kincstérkép második felét csak a kikötéskor találták meg egy palackpostában.

A legénység ezután partraszállt, elfoglalta harci-pihenő állásás és uralma alá vonta az egész partszakaszt. Kipakolták eleségüket és megpihentek a nagy erőpróba után ;>

A nap végeztével haza indultak saját szigetükre, hogy felkészítsék hajójukat az utolsó nagy kalandra és felkutassák hősi halottjaik emlékhelyét a kincsestérkép utolsó darabkájának reményében.
(Elfogyott a tinta...folytatása következik)

Csók vagy Puszi?

     Az ajkak összeérintése valamivel. A csók és a puszi hol szinonim szavak, hol két külön fogalom. Magyaroszágon ez utóbbi jellemző. Csókot a szerelmesek váltanak, míg a puszi egy kedves üdvözlési forma, melyet nálunk mindegyik nem, és korosztály képviselői alkalmaznak nap mint nap. Bár férfiaknál csak rokoni vagy baráti kapcsolatokban szokás. Ez egyfajta összetartozási jelkép, melyet gyermekkorunkban a családi élet során tanulunk meg. De egy puszi is lehet több, mint egy puszi, attól függően, hogy hova kapjuk, vagy adjuk. Kiskorunkban mindenünket puszival halmozzák el szüleink, az ujjaink végétől egészen a pocakunkig. Ezt nevezhetjük érintés szocializációnak is. Ezen áll vagy bukik későbbi hozzáállásunk az érzelmek kifejezéséhez és a kapcsolatteremtéshez. Ahogy növünk egyre több olyan intim hely lesz a testünkön, melyet a szülő tiszteletben tart és nem puszilgat, míg végül csak az arc marad. A puszi tehát kétféle lehet egy felnőtt életében. Mindekettő a szeretetteljes érintés eszköze, csak az különbözteti meg őket, hogy kitől és hova kapjuk.
A romantikus vonzalon és a szexuális vágy kifejezéseként a puszit olyan intim zónákba kapjuk, mint a száj, a nyak, a vállak. A puszi csak egy röpke pillanat, mely sugalmazza a gyakran kimondani nem mert érzéseinket, éppen ezért szenvedélyekkel teli.

A csók...a csók már hosszabb mint egy puszi és a puszival ellentétben, tudja mit akar. Csók alatt az ajkak érintését értjük, mely az érzelmektől függően lehet csukott, nyitott és akár nyelves is. Megengedett az ajkak szívogatása és a finom harabdálás is.
A csók azonban lehet érzelmektől mentes is, udvariassági szokás, mint a kézcsók, ahol érdemes észben tartani, hogy az ajkak sose érintik a kézfejét, csak az áll. Lehet hatalmi jelkép, mint amikor a pápa gyűrűjét megpuszilják, azzal elismerve az isten által ráruházott hatalmát. Vagy, mint a Közel-Keleten, politikai protokolként is jellemző a kézfogásos öleléssel együtt alkalmazva.

Kultúráktól is függ a csók-puszi jelentése. Amerikában az a szokás, hogy a szülők gyerekeiket szájon puszilják. Indiában a homlokra adnak "csókot", mintegy áldásként. Japánban és Kína egyes részein a szerelmeseknek a mai napig nem illik az utcán, nyílvánosság előtt csókot váltani. Az északi népeknél, például az eszkimóknál vagy a maori kultúrában az orrukat dörzsölik össze.
A puszik száma is változó lehet. Míg mi magyarok két puszival fogadjuk ismerőseinket, egyet jobbal, egyet ballal, addig Amerikában csak egyet szokás adni, Franciaországban pedig hármat is.
Az állatvilágba tekintve is megtaláljuk a csókhoz hasonló cselekvéseket és nem csak a főemlősöknél. A macskák és a kutyák képen nyalják egymást, sőt még a madarak is összedörgölik arcukat.

Az ember által számontartott idők során számos filozófia alakult ki a csók magyarázatára, mely külön tudománnyá nőtte ki magát, amit filematológiának hívnak. A mai napig nem bizonyított, hogy tanult vagy ösztönös viselkvés-e a csókolózás. De annyi bizonyos, hogy jelentős élettani hatása van az emberi szervezetre. Csókolózás közben számos hormon termelődik, elsősorban feromonok, melyek fontos viselkedéstani hatással bírnak. Ez egy összetett bio-fizio-kémiai folyamat, mely növelve a szervezet adrenalin szintjét, növeli a vérnyomást, és a szexuális vonzalmat is, elősegítve ezzel az utódnemzés folyamatát.
Biológiai szemmel nézve a csók jelentős izomkoordinációt vesz igénybe, 34 arcizmot és 112 tartóizmot mozgat egyszerre. A csók tárgya és eszköze az ajak, mely rengeteg érzékeny idegvéződést tartalmaz fokozva ezzel az érintésével járó érzelmi hatást. Pozitív élettani hatásai között szerepel a stressz, és a vér koleszterin szintjének csökkentése.
A csók hiába a vonzalom kifejezésének egyik természtes módszere, nyílvánosság előtti alkalmzása sokáig megvetendő, elítélendő dolog volt. A középkorban a testi érintéssel kapcsolatos örömszerzést egy bizonyos társadalmi csoportnak tulajdonítottak, melyet amellett, hogy megvetettek, kerestek is. Ez a fajta álszentség és az ember alkotási vágyának legkülönbözőbb termékei tettek egyensúlyt a szélsőséges nézetek világában.

Az i.sz.e. 6. században keletkezett Káma Szútra már részletezi a máig közismert csókokat. Az ismeretlen szerzõ a csókolózásnak több formáját ismerteti meg velünk. Részletezi például a hajló csókot, az elfordulót, az egyenes és szorító csókot (ennek további fajtái vannak), a felsőajkak csókját, az összeszorító csókot, a vágyébresztőt és a hajnali ébresztő egybeolvadást.

• A Csipkerózsika mesében és a görög Pügmalión-mítoszban a férfi csókkal ébreszti fel / kelti életre a nőt. A békaherceges tündérmesékben viszont a nő csókja változtatja vissza a férfit békából.
• Az ókori rómaiak háromféle csókot ismertek: az osculum a baráti puszi, a basium a szájra adott csók, a suavium pedig az érzéki csók.
• Auguste Rodin híres szobra A csók (Le Baiser).
• Constantin Brâncuşi szobrai A csók (Sărutul) és A csók kapuja (Poarta sărutului).
• Az 1896-os A csók című filmben egy negyvenhét másodpercig tartó csók van; a jelenet abban az időben botrányosnak számított.
• Alfred Eisenstaedt világhírű fotográfiát készített egy párról, akik 1945-ben a japán felett aratott győzelmi ünnepségen vettek részt a Time Square-en. Címe: A csók
• Robert Doisneau francia fényképész 1950-ben lefényképezett egy csókolózó párt a párizsi Hotel de Ville előtt. A fénykép híressé vált, később A csók címet kapta.
• Tarkan 1997-es slágerének, a Şımarıknak a refrénje két cuppanós csókból áll.
• A Mátrix című filmben is a nő (Trinity) csókolja meg a férfit (Neo), hogy visszahozza az életbe.

Egy kis statisztika:1997-ben végzett kutatások alapján készítettek egy felmérést, melybõl megtudhatjuk, hogy az ellenkezõ nem tagjai, mennyire követelik meg a csókkal való különféle kényeztetéseket. Eszerint az embereknek csupán a 22%-a gondol vissza örömmel az elsõ csók pillanatára, mindössze 8%-uk csak kellemetlen emlékként tudja felidézni, 16%-uk még csak nem is emlékszik rá, hogy kivel, mikor és hol csattant el az elsõ és 16%-uk (melynek nagy része nõ) kellemetlennek tartotta a másik személy e fajta közeledését. William Cane felmérése egyértelmûen elénk tárja a két nem közötti jelentõs eltérést arról, hogy a férfiak és a nõk hova szeretik adni és kapni a csókokat. Például a nõk 98%-a szereti, ha a nyakán kényeztetik, ezzel szemben a férfiaknak csupán a 8%-a tartja ugyanezt kellemesnek. Hasonló a helyzet a fülcsók nyújtotta örömökkel, hiszen a nõk 95% százaléka szereti és érzékinek tartja, míg a férfiaknak csak az 57%-a. És ott az a bizonyos nyelves csók, melyet a nõk és a férfiak egyaránt szívesen adnak és kapnak, hisz a statisztika is ezt bizonyítja, mely szerint 99%-ban mind két nem igényli.

A csók olyan természetes, szégyellnivaló, kívánt, titkolt vagy mindennapos cselekedetünk, hogy dicsőítésére már világnapja is van; a lassan közelgő július 5.


És végezetül egy idézet, egyik kedvenc írómtól:

"Becsületes ember nem tartja meg magának a lopott csókot, hanem azonnal visszaadja."

(Mark Twain)