2013. október 26., szombat

Halloween 2013

Eredet:
     A kelta hagyományok között szerepelt a napisten, Crom Cruach tiszteletére rendezett ünnep, amely október 31. éjszakájára esett. A napistennek köszönték meg, hogy a földet és a termést gazdaggá tette. Úgy hitték, ezen az éjszakán vándorolnak a lelkek a holtak birodalmába és a múlt évek lelkei összezavarják az élők életét, ezért ételt és állatot áldoztak nekik, hogy megkönnyítsék útjukat.
     Később, a kereszténység elterjedésével később Halloween-nek nevezett ünnep jelentette a sötétség kezdetét. A kelták szerint a napisten a halál és a sötétség istenének fogságába került. Ezért október 31-én az újév előestéjén a kelta papok egy hegytetőn gyülekeztek a szent tölgyfa alatt. Összehívták a halottakat, melyek mivel rossz lelkek voltak, különböző gonosz állatok formájában jelentek meg. A papok tüzet gyújtottak, melyet közbetáncoltak és termény meg állatáldozatokat mutattak be. Másnap reggel minden családnak adtak a parázsból, hogy azzal új tüzet gyújtsanak, mely elűzi a gonosz szellemeket és melegen tartják az otthonokat. Az emberek állatbőröket vettek magukra és háromnapos ünnepet tartottak. Mára ez az ősi szokás számos kultúra ünnepi szokásaival keveredett.
A töklámpás hagyomány kialakulása egy Jack O'Lantern nevű, részeges ír kovács nevéhez fűződik. A legenda szerint egy napon odament Jackhez az ördög és meghívta a pokolba, de előtte felajánlotta, hogy igyanak még egyet. A kovács azonban nem akart vele tartani és furfangos cselt eszelt ki. Ravasz módon megkérte az ördögöt, hogy válasszon egy almát az almafájáról. Az ördög fel is mászott a fára, csakhogy a kovács tudta mitől fél az ördög és egy keresztet rajzolt a fa oldalára. Az ördög megrettent és nem mert lejönni a fáról, ott kucorgott és addig-addig egyezkedett a kováccsal, míg ígéretet nem tett arra, hogy soha többé nem fogja kísérteni a lelkét. Amikor a kovács meghalt, lelke a menny és a pokol között rekedt. Mivel élete során bűnös módon élt, nem mehetett a mennybe, viszont a pokol sem akarta befogadni, mert az ördög haragudott rá a csínytevése miatt. Ezért arra kérte az ördögöt, hogy legalább egy kis fényt adjon neki, hogy megtalálja a visszautat az élők világába. Végül az ördög megszánta és a pokol katlana alatt izzó tűz parazsából egy fadarabot dobott oda a kovácsnak. Jack kivájt egy takarmányrépát és a belsejébe tette az örökké izzó parazsat, melyet nyugtalan lelkének szánt világító lámpásnak. És azóta is ennek a lámpának a fényénél keresi megnyugvását.
     A legenda egy másik ismert változata szerint az öreg részeges kovács csellel meggyőzte az ördögöt, hogy vátoztassa magát pénzérmévé, mellyet fizetheti az italukat. Mikor az ördög így tett, a kovács zsebre tette az érmét egy ezüst kereszt mellé, mely megakadályozta, hogy az ördög visszaváltozzon eredeti alakjába.
     Az ír néphagyományt követő Amerikában a takarmányrépa helyett inkább az ott őshonos és látványosabb sütőtök lámpás terjedt el.


Szabadság híd

Az ellátmány :D
Maca kutya







Vérnyuszi

Van itt minden: bróker, cica-mica, vérnyuszi, Earl, banya, zombi, kicsik és nagyok, ezek mind mi vagyunk :)

Lemorzsázva etetés :P


2013. október 24., csütörtök

Vers Mindenkinek

Jósa Miklós
Nem fölösleges igazat írni (Töredék)

"Soha nem fölösleges igazat írni,
Hiszen fontos annak, aki igazi férfi.
Mert akarni kell a beszéd erejét látni,
hogy elfeledjük, mi úgy tudott fájni.
Ekképp teljesül szép reménye a mának,
és kezdődik érvényesítése az igazságnak.
Hozni kell konokul az ébredés fogalmát,
kis fülekbe súgni a reménység szavát;
..."

2013. október 8., kedd

Karinthy Frigyes

NŐI LEVELEK
 
     Nem szerelmes levelekre gondolok, a rózsaszínekre és kékekre, melyeknek borítékján aranybetűkben kanyarog dallamosan holmi képtelen becenév, amivel önmagát dédelgeti a levél küldője. Bármily paradoxul hangozzék - a szerelmes női levelek nem jellegzetesen nőies levelek, nem "a" női levelek - a Nagy Szenvedély megszállottja, éppen azért, mert megszállott állapotban van, önmagáról normális képet nem adhat, megnyilvánulásai nem jellemzőek rá: sematikusak, csak tüneti érvényűek, mint a lázbeteg tünetei, amik inkább a betegséget írják körül és határozzák meg, mint a beteget. Még fokozni is merném a paradoxont: a szerelmes nő, míg ez az állapot tart, nem nőies, legalább abban az értelemben nem, hogy a tipikusan nőies tulajdonságokat megállapíthassuk róla. Ha meggondoljuk, hogy túlságosan szerelmesnek lenni, felolvadni a szerelemben maradék és fenntartás nélkül, a közfelfogás szerint is "férfiatlan" dolog, ha férfiról van szó (gondolj Des Grieux és Werther émelygős alakjára) - talán nem tűnik olyan furcsának állításom, hogy a két nem jellegzetes tulajdonságai és különbségei legkevésbé akkor jellegzetesek és különbözőek, mikor legnemibb vonatkozásukban kerülnek szembe egymással: a szerelem állapotában. Úgy látszik, a szerelem hatalmasabb törvénye vagy princípiuma az életnek, mint a kétneműség. Vagy mondjuk így: nem a kétneműség szükséglete hozta létre a szerelmet, hanem a szerelem szükséglete bontotta két nemre az embert és állatot (érdekes! nem is mindegyiket!), de csak azért, hogy egyesítse őket - az egyesülés elemi erejének hőfokában elmosva megint a kettős jelleget. Egyszóval - levelekről lévén szó - tessék megfigyelni, milyen egyformák ezek a szerelmes levelek éppen azért, mert írójuk azt hiszi, csak vele történhetett meg, ami mindenkivel megtörténik. A Nagy Illúzió, ugyanis, ami a nagy szenvedély állapotában abból áll, hogy legsajátabb, legegyénibb, legmegkülönböztetőbb testi-lelki élményünknek hisszük a legáltalánosabb, mindnyájunkban, még nemek különbségén túl is legegyformábban lezajló élményt - íme, a szerelmi történetek nagy sikerének a titka.
     És íme a titka annak, miért érti meg a férfi a nőt csak a szerelemben. A szerelmes nő történetén éppen úgy meghatódom, mint ahogy a nők elolvadnak a hősszerelmes kínjait szemléltető könyvben, drámában, mozivásznon. Ezen a ponton megértjük egymást, mert ezen a ponton leginkább hasonlóak vagyunk - körülbelül ugyanazt érezzük, hiába versenyzünk egymással a megható szerelmi játékban, hogy "ki szereti jobban a másikat". A csók ízét még élettanilag is egyformán élvezzük - azt a bizonyos almát nem Éva nyújtotta Ádámnak, és nem Ádám nyújtotta Évának: a Szerelem Fájáról, rajtuk kívül eső valóságból tépték, s együtt ízlelték meg, isten vagy ördög ajándéka volt, ma se tudjuk még biztosan: de ajándék volt, nem egyik vagy másik fél birtoka - az egyetlen közös szerzemény.
     Könnyű hinni a szerelmes levélnek, amiben mindig találsz valamit magadból - de ha érezni akarod, milyen másféle istenmunkája a nő, mint te vagy, lapozd végig egy nő levelezését, amit barátnőivel folytatott vagy rokonaival, vagy amit ismerősöknek ír, nem női szándékból, nem női minőségében. Régi női leveleket olvastam a minap, ugyanabból a korszakból, ugyanarról a helyről, ahonnan abban az időben magam is írtam leveleket - ezek is a kezembe kerültek. Megdöbbenve, elcsodálkozva és kissé meg is szégyenülve tettem le a két köteget - istenem, micsoda különbség! Amit én írtam, logikus és világos volt: minden szava megállja a helyét ma is, mintha csak arra ügyeltem volna, hogy hazugságon vagy tévedésen rajta ne kaphasson az utókor - a női levél pongyola és sebtiben rögtönzött ákombákom, hevenyészetten odadobott jelentéktelen, összefüggéstelen impressziók válogatás nélkül összedobált kuszasága - és mégis, most, hogy évek múlva elolvastam őket, ezeket tartanám meg az utókor számára, ha az utókorról felteszem, hogy szeretné megelevenítve látni a mi korunkat.
 
Pesti Napló, 1926. május 31.

2013. október 7., hétfő

Frankhegy



Panoráma

Vica virágai

Kék

Casa dolce casa




Juhar

Cirrus-ok





Keletre

Nyugatra

2013. október 3., csütörtök

Budaörsre ért az ősz

Odvas-hegy, Budaörs
Őszi kép
 
Budaörsre ért az ősz, hozta arany kontyát,
s oldalára csatolta égszínkék birka fodrát.
Kósza szellő ellen ékes fejdísz gyanánt
tűzött sárga levelekből fonott hajpánt.

Gomb szemében termés izzik; nem egy, akár több száz
rejtekeznek, színük viszont: vörös, bíbor, skarlát.
Ajka búsan, mélyen sebzett, vetéstől barázdás,
fájdalmára fagytól cseppent könnye mézes nektár.

 
Budapest, 2013. október 6.



Kő-hegy, Budaörs
Maca és Gordon, a két gyöngy disznófülünk :)

Őszi ég

2013. október 2., szerda

Dísztök formájában érkezet az ősz :)

     Mostanában előszeretettel olvasgatok verseket, kielégítve változékony őszi hangulatomat. Ez praktikus kultúrális elfoglaltság is, hiszen nem olyan idő igényes, mint elolvasni egy regényt. Vagyis átmenetileg jó lesz. De nem vagyok elégedett :( Az évszakhoz keresett versek szinte mindegyike szomorú hangvételűek, az elmúlásról szólnak, meg hogy elrepülnek a fecskék...
     A természeti versek legtöbbjének témája az élet körforgására alapszik és hasonlataikban, metafóráikban, szimbolikájukban is ez mutatkozik meg. A tavasz mindig a szerelemről az új reményekről szól; a nyár a vad és forró vágyakról; az ősz az elmúlásról, reménytelenségről; a tél a kiúttalan várakozásról, halálról. Csalódtam, mert amikor természeti verseket kerestem, csak egy egyszerű tájleíró verset szerettem volna olvasni és nem az emberi élet érzelmi vonulatainak természetre kivetített párhuzamait. Egy verset pusztán a színekről, hangulatokról, pillanatokról, események sodráról. Egy tökről, egy levélről, az esőről, egy patakról vagy bármilyen természeti jelenségől, akár megszemélyestve azt, bemutatva "egy napját". Mint például Weöres Sándor: Izzik a galagonya című alkotása, amely kezdésnek ugyan nem rossz, de ennél kicsit hosszabbat szeretnék olvasni. Így tehát most kíváncsian várom, lesznek-e visszajelzések erre a bejegyzésemre. Szívesen fogadom bárki ajánlatát egy szép őszi versre :D Vagy állok elébe legújabb versem kritikáinak, ami éppen ezen elgondoláson felbuzdulva fakadt ki belőlem.


Manócska


Dísztök formájában érkezett az ősz,
a lekvárgyárt formáló konyhába,
hol a termések között megbújva lapult
egy kis manó lila ruhában.

Köszönni jött csupán, de vesztére
kostóló lett a vége,
s az édes nedű pufira hizlalva,
marasztalni látszik télére.

Mosolya arcán örök derű
és nem csügged szegényke,
aki a diókkal gurul versenyt
az asztal közepére.

Reggelire kakaó és almás pite a jussa
de hogy mozdulni tudjon másnap,
a tömb körül
ezt mind le kell majd fussa.


Budapest, 2013. október 2.

2013. október 1., kedd

Vers Mindenkinek

Zelk Zoltán
Ez már az ősz


Ez már az ősz. Itt-ot még egy tücsök
dalt próbál szegény, a füvek között.
Szakad a húr, szétfoszlik a vonó -
nem nótaszó ez már, de búcsúszó.

Ez már az ősz. Borzongva kél a nap.
Közelg a rozsdaszínű áradat.
Átzúg kertek, erdők, hegyek fölött -
elnémul a rigó, el a tücsök.

Mily korán jő, mily korán tör felénk -
hogy kortyolnánk még a nyár melegét!
Be üres is vol idén a pohár,
be hamar elmult ajkunkról a nyár!

S hallod, ők is, hogy szürcsölik a fák
az őszi ég keserű sugarát.
Hiába isszák, nem ad már erőt,
csügged az ág, sárgára vált a zöld.

Csügged az ág, ejti leveleit. -
Ó, ha az ember is a bűneit
igy hullatná! s lomb nélkül, meztelen,
de állhatnék telemben bűntelen!

Dideregve didergő fák között
úgy türni deret, havat, vak ködöt,
tudni, tavasszal élni támadok. -
Nehéz a szívem. Mást nem mondhatok.