Útinapló - Saltburn

Saltburn fantasztikus hely, egy újabb gyöngyszem Észak-kelet Anglia térképén. Eddig csak egyszer voltam még itt, de ez változni fog. Lenegdás parti fövenye, mely évszázados gyorsasági rekordokat tudhat magáénak már kiveszett a tudatból, de a hely szelleme mit sem változott. A szörfösök által közkedvelt part továbbra is a lazulás szimbóluma. Tengerbe nyúló mólója és az egymást érő kocsmák napos időben mindig tömve vannak.

Most egy széltől védettebb részét fedeztük fel a városnak. Ahol a Skelton patak a tengerbe folyik, egy hosszú és az elején viszonylag széles völgy nyílik. 

Bár ennyire még nem tudok angolul és megvallom őszintén kétszer is belealudtam a fordításba, a kép mégis magáért beszél. Egyébként ritkák errefelé a gyógyfürdők. A leghíresebb fürdőváros Bath, dél-nyugat Angliában. Ezért is olyan különleges, hogy itt volt ilyen. 

Itt található a 150 éves Saltburn Miniature Railway, vagyis kisvasút, mely még ma is üzemképes. Igaz, teljes hosszának csak töredékén teljesít szolgálatot, ami kb 4-500 méter lehet, de mindenképpen nagy élmény még felnőtteknek is.

A völgyben egymást érik a játszóterek, tele hintákkal, farönkös és kötélpályás mászókákkal. Amelyik gyereknek ez sem elég, az patakozhat kedvére.

A felnőtteknek az 'Italian Garden' és a 'Woodland Centre' nyújt kikapcsolódási lehetőséget.

Az 'Italian Garden' egy olasz stílusban épült ovális alakú pihenő kert, középen mediterrán (hatású) növényekkel, körbe padokkal.

Mellette egy 'Tearooms' nevű kis büfé. 

Tovább haladva a völgy séta ösvényény a 'Woodland Centre'- hez ér az ember. 

Ez egy erdei iskolaszerű erdészház, ahol az erdei élővilágot ismertetik a gyerekekkel játékos feladatokon keresztül és kihelyezett információs táblákkal az érdeklődők számára. 

Tartozik hozzá egy rózsakert, mely a méheknek és pillangóknak terített asztal a színpompás, illatos virágokkal. De a kihelyezett odukkal menedék is télire. 

Természetesen az egész akadálymentesített is és számtalan padon megpihenve élvezhetjük a kertben nyüzsgő rovar világot.

Ami külöleges még ebben a völgyben az, hogy erre kerül a 'Cleveland Way' egy kicsit a szárazföld felé, mert a parton húzódó magas szírten az omlás vészély és a mezőgazdasági megmunkálás miatt nem tud haladni. Plusz, így lehetőséget ad a völgy felfedezésére is. 

ESOL (English for Speakers of Other Languages)

Jah, nagy nap volt a mai. Angol tesztet mentem írni. Egyfajta szintfelmérőt, hogy mégis mennyit tudok és annak függvényében milyen csoportba tegyenek majd... Őszintén? A frász jött rám, amikor mindenkinek kiosztottak egy gyors tesztcsomagot! Azt hittem rossz helyen vagyok! De nem. Mivel az egyetemi kurzusok alapfeltétele a heti kétszeri öntesztelés és a negatív teszt eredmény, így első körben megmutatták hogyan kell majd otthon használnunk a tesztet. Csak ezután osztották ki a felmérőt. 

Annyi biztos, hogy nem vagyok totál kezdő, hiszen még az 'abc' is ment, de vannak nyelvtani hiányosságaim, illetve rosszul rögzült szóhasználatok, amit felismerni és korrigálni kell. Kb 10 perc alatt végeztem a hat feladattal. A felügyelő vetett rá pár pillantást, majd megkérdezte mit keresek itt.

Két hét múlva értesítenek.

Útinapló - Castle Eden

Castle Eden Dene - Stanhope Chase, Peterlee SR8 1NJ

Ez volt az első hosszabb vezetésem, kb fél óra lehetett, de kissé kimerített a sok odafigyelés.

A Peterlee határában fekvő völgy viszont minden évszakban tartogat csodálnivalót a természetimádóknak.

Bár van saját parkolója (3£/nap), hiába fizeti be az ember a napi díjat, ha nincs hely. Mondjuk most szerencsém volt, mert a murvás felén, (ami nem biztos, hogy fizetős) még akadt hely.

A parkolóban kihelyeztek egy táblát, amin felsorolták a völgy állat- és növényvilágát, melyekkel összetalálkozhatunk séta közben. (Madarak, lepkék, emlősök és növények.) 

Több sétaút is van, de a jelzésük elég gyatra/buzarr/semmilyen. Ha biztosra akarunk menni, hogy nem tévedünk el, akkor érdemes letölteni valami app-ot és az offline térképet is, mert a völgyben nincs térerő. De nem olyan nagy terület, hogy ne lézenghetnénk be nyugodt szívvel. És gyakran látogatják kutyasétáltatók, futók is, szóval nem kell megijedni, hamar utunkba akad valaki, aki majd útba igazít 😊

A völgyben kisebb patakok folynak, némelyik csak időszakos. És nagyon titokzatosak. Észrevétlenül tünnek el a páfrányoktól, harasztoktól dús aljnövényzetben és csak a hangjukat lehet hallani tovább. 

Érdemes nyáron is hosszú nadrágot húzni, mert a párás környezet kedvez a másfél méter magas (!) zsúrlóknak és csalánnak, amik belógnak a csapásra. 

Ha korán jön ki az ember, tényleg reggel, még 8 előtt, akkor pazar fény-pára jelenségekben lehet része. Képzeletünkben megelevenedhetnek a mítikus meselények, mint az apró erdei tündérek és manók. Az illúzió ittas idilt a jól táplált örvösgalambok hangos, ágak közötti repülni próbálkozó vergődése szakítja csak félbe. 

Bár vannak már jelei az ősz érkeztének, a gaz mennyiségéből még mitsem veszített. 

Lassan beérnek a bogyós növények. Igaz, meglepett, hogy a nyár közepétől folytonérő szeder még savanyú volt; csipegettem volna egy jót.

A Tiszafa termése (fent). Az áttetszően piros, ínycsiklandó húsos bogyó mérgező!

A völgyet körbefogó mezőgazdasági földek némelyikén már beérett a búza és aratásra várnak az aranyszínű kalászok, de van, ahol már bevetették a jövőévi terményt. 

Az elején még mint valami őzgida, riadtan kapkodtam a fejem jobbra-balra a furcsán nagy csörgő neszekre, aminek okozóját a zöld lombok még elrejtik. Mégiscsak egyedül jöttem ki egy ismeretlen kis vadonba. De aztán rájöttem, hogy itt a legnagyobb vad a róka, ami viszont jobban fél tőlem, ezért nem fog mutatkozni. A kóbor kutyák pedig itt ismeretlen fogalom. Szóval most pezseg csak igazán az élet az erdőben. Ennyi mókust egész évben nem láttam, most meg vagy nyolcat is! Ráadásul egyáltalán nem félősek; teszik a dolgukat, gyűjtögetnek és közben ügyet sem vetnek az ember jelenlétére. 

Most még buja dzsungelre emlékeztet a völgy, de pár hét múlva már biztosan élénk őszi színekben pompázik. 

Mátra alján, falu szélén...

... Nem lakott ott senkim. Középiskolásként mégis  keresztül-kasul bebarangoltam, osztályfőnökömnek köszönhetően. Ő "rángatott bele" ebbe az egészbe. Igazából semmi keresnivalóm nem lett volna ott, mert az előző osztályával volt ez neki nyári program, valahogy mégis közéjük keveredtem. Gimi másodikos voltam, míg ők már egyetemisták. Legkisebbként úgy vigyáztak rám, mint a hímes tojásra!

Ezek bő egyhetes vándortúrák voltak. Hol a Börzsönyt jártuk be, hol Észak-, vagy Dél-Bakonyt. Az előre megtervezett napi kilóméter mennyiséget, amit főleg a szintkülönbség és a terepviszonyok befolyásoltak, szigorúan be kellett tartani, mert néha ezen múlt az éjszakai szálláshelyünk. Sötétedésig, de inkább még szürkület előtt el kellett érnünk az alvóhelyet a nyugodt és biztonságos letáborozáshoz. Persze, ha ez mindig így is történt volna, nem lenne miről sztorizgatni. Mert volt, hogy valakik ;P leszakadtak és eltévedtek, emiatt a keresésük út- és idő többletet rótt az egész csapatra. Máskor az időjárási viszonyok nehezítették az előrejutást; olyan istenes eső mosta a tájat velünk együtt, hogy akadt olyan zoknim, ami még haza érve is nyírkos volt!

És hogy miért jutott ez eszembe?

A versek miatt. Amiket hiába olvastam és ízlelgettem oly nagy szeretettel, hogy órákat tudtam eltölteni elemezgetésükkel, megtanulni sosem tudtam őket. Egyszerűen nem rendelkezem azokkal a tanulási stratégiákkal, hogy hosszútávon valamit szóról-szóra megjegyezzek. Foszlányokat inkább, izgalmas szófordulatokat, pár sort, ami kellemesen rímel. De elejétől a végéig... A Himnusz és a Szózat talán azért kivétel, mert azt énekelve tanultuk. S talán pont ezért a Huszt az egyetlen vers, amire emlékszem kisiskolás koromból. S hogy miért fontos ez? Mert ciki. Legalábbis akkor az volt, amikor az egyik szállásadónk kedves meglepetés gyanánt, egy 'ki mit tud' pontszerző játékkal egybekötött éjszakai túraversennyel készült nekünk. Már nem emlékszem pontosan, de valami cserkész táborban száltunk meg aznap és ezzel szerették volna bemutatni nekünk a számukra oly kedves hegyet és a környékét. Vegyes csapatokban indultunk sötétedés után. A különböző állomáshelyeken feladatokat kellett megoldani, melyekért pontokat kaptunk. Az a csapat nyert, aki minden állomást megtalált és a legtöbb pontot szerezte, ugyanis a feladatokat minden csapattagnak teljesítenie kellett. Fogalmam sincs hanyadikak lettünk. De arra pontosan emlékszem, hogy az egyik feladat az volt, hogy verset kellett mondani és nekem nem ment. Ismerve magam és a képességeimet engem ez egy cseppet sem zavart, de a többiek miatt írtó ciki volt és ez már jelentősen feszélyezett. Annyira, hogy nem is akartam velük a barakban aludni, helyette inkább a szénaboglyát választottam, amit frissen raktak aznap a szín alá. És ebben a szorult helyzetemben derült fény egy fontos dologra, hogy ki az, akire igazán számíthattam akkor. Mert nem kellett egyedül megküzdenem az új élmény adta izgalmakkal, (félelmeivel) hogy milyen is a boglyában aludni, életemben először, tizenhét évesen. Fantasztikus, maradandó élmény volt! Egyszeri és a maga nemében megismételhetetlen; az első valódinak tűnő "nagy szerelem" bimbózó románcának bódítóan ártatlan összebújásával.

Sosem gondoltam izgalmasnak az életem. Eseménydúsnak inkább. S mivel szépnek sem tartottak soha, de osztályelső se voltam, én lettem mindig a furcsa lány. Hihetetlen, hogy az elbeszéléseim alapján, az derül ki (még számomra is!), hogy annak ellenére mennyi nehézséget görgettek elém folyton mégis megadatott a magam fura, viccesen idétlen, rajongásokkal teli, néha végtelenül hosszúra nyújt plátói gyermekkori szerelmi élet. Bárcsak tudatában lettem volna ennek akkor, talán nem kudarcnak élem meg, tele sok-sok fájdalommal. 

A dongó

A NASA központjában lóg egy kép egy dongóról, alatta a szöveg:

"A dongó teste aerodinamikailag nem alkalmas a repülésre, de jó, hogy a dongó nem tud róla!

A fizikai és aerodinamika törvényei szerint, a szárnyak szélessége túl kicsi ahhoz, hogy a masszív testet reptesse! De a dongó nem tud semmit a fizikáról, a logikáról, az aerodinamikáról és repül."

A legtöbb ember saját magát korlátozza le, mert túl sokat gondolkodik és túl sok dolgot gondol lehetetlennek.

Forrás: “Csillagászat” csoport és Litavszky Zsuzsanna

Egy kis pánik

Na jó, ezen a fene nagy szabadságon még dolgozni kell egy kicsit. Talán csak azért mert ritkán megyek, vagy mert kis távolságokra, de pár napja valami szorongás féleség kezdett úrrá lenni rajtam vezetés előtt. Vajon mi okozza, mitől félek? És mivel hessegethetném el ezt az indokolatlan pánikot? Vagy mégsem alaptalan és eddig csak a jószerencsén múlt, hogy nem történt velem baleset az utakon?

A többieket figyelmeztetendő, kitettem az "L" betűt, hogy megbocsájthatóbb legyen, ha bénázok még néha. Erre kiderült, hogy azt azoknak kell, akiknek nincs még jogsijuk és tanulók. A frissen vizsgázottaknak van a "P" betűjelzés vagyis: 'just pass'= csak papírja van, gyakorlata kevés. De mindkét esetben kéne, hogy üljön még valaki a kocsiban, akinek van már vezetési tapasztalata és így tud segíteni megelőzni a balesetet. Már várom mikor kap ki a sorból a rendőr hogy meglephessem a 20 éves jogsimmal az "L" matrica zászlaja alatt :D

Következő úticél: 'Castle Eden'

Nem messze tőlünk, észak felé van egy hosszú, ámde keskeny völgy, mely egészen a tengerig nyúlik. 

Mint sokmindennek itt, ennek sem szabad szószerint lefordítanunk a nevét, de való igaz, hogy a 'Castle Eden' sűrű, vadregényes erdejével egészen édenien hat.

Égig érő szilfái, tölgyei, bükkjei közt dúsan burjánzó aljnövényzet verseng minden egyes napsugár nyalábért. 

A leanderre emlékeztető bokros cserjék rikító virágaikkal csalogatják magukhoz a kihalás szélén álló, s éppen ezért oly nagy becsben tartott méheket. A megmentésükért tett fáradozásokat szponzorálandó már sajátmárkás termékeik is vannak (természetesen mind méhecske mintás) a konyharuhától kezdve az étkészleten át egészen az ágynemű huzatig. 

A helyenkénk akár 20 méter mély hasadékos völgyben patak fut végig, melyet az kesze-kusza ösvények többször is kereszteznek. 

Szinte megunhatatlan variációkban tervezhez ide az ember túra távokat, az 5 km-től egészen a 20-30-ig attól függően mekkora ívben akarja megkerülni a völgyet.

Minden évszak tartogat valami izgalmasat az erdőben, a környező tájképben, ami feltölti a fáradt lelkeket életenergiával. 

Nyár elején, illatával a völgyre nehezedve a medvehagyma birított mindent virágaival. A meredek paroldalakon erdei kankalinok kapaszkodtak kitartóan a harasztok tövéven megbújva.  A patakpart csalánisait pedig zsurlófű tarkította.

Állatvilága sem ijedős. Élénk madár élet folyik mindenfelé. Az avar közt rigók kotorásznak, a bokrok napsütötte ágain vörösbegy dalol és a völgyet körül ölelő rét felett sas vadászik eleségre, hogy párját etesse vele, aki már a legmagadabb tölgyfa tetején költi tojásait. Az árnyékoktól sejtelmes rengetegben felbukkan egy nemrég ébredt szürke róka, ahogy éppen táplálék szerző portyáján caplat és csörög a száraz levelek között a mancsa.

Az ember, ha lehunyja szemét ezen a helyen, érzi a föld bizsergető erejét, hallja a fák suttogását, ahogy egymás közt beszélnek és szíve megtelik békével.