3

     Egy olyan "nyaralás" jutott eszembe, ami több okból is különleges a számomra. Először is, nem az a tipikus nyaralás volt, hanem Apukám egyik munkája, amit a vonyarcvashegyi a szőlőhegyen vállalt el és mi csak elkísértük. Egy présházat kellett rendbehoznia, átalakítania. Másodszor, egy olyan barátnőm is elkísért minket, aki nemhogy sátorban nem volt hajlandó aludni, de olyan helyre nem is utazott azelőtt, ahol nincs angol wc! Így roppant megtisztelő volt, hogy elfogadta a meghívást. Egyébként a beceneve is akkor ragadt rá. Ugyanis azt tudni kell róla, hogy viszolygott mindenféle bogárféleségtől és éppen ezért volt megdöbbentő, amikor megfogott egy nem is tudom mit, amihez én tuti hozzá nem nyúlnék, és így lett Ő nekem: "Bogár". Végül a harmadik és legfontosabb dolog, hogy akkor készült rólunk az első olyan kép, amin mindhárman rajta vagyunk. Kiskorunkban ez gyakori jelenség volt, hiszen együtt nyaralt a család. De ahogy nőttünk és más-más iskolákba jártunk, eltérő társaságokba kerültünk, a nyaraink is egyre változatosabban alakult. Amíg az egyikünk táborozott, a másik a barátnőivel volt el, míg a harmadik túrázni ment vagy épp egy fesztiválon dolgozott... Egymás mellett nőttünk fel, mégis külön egymástól. Sok év ment el így és időközben felnőttünk. 

Ez akkor változott, amikor tanulmányaim folytatásához kirepültem otthonról, és hétvégente hazatérve szívesen ökörködtünk együtt. Valahogy más volt, kötetlenebb. Újra meg kellett ismernünk egymást. Nem hozhatom vissza a kiesett éveket, de igyekszem jobban értékelni és átélni a velük töltött időt. Azóta is szívesen vagyok velük bárhol vagy utazom velük bárhová.

4

     Kápolnésnyéken a ház oldalán volt egy öreg fa lépcső, ami a padlásra vezetett. Nem volt teljes feljáró, mert a házhoz hozzáépített gazdasági épület cseréptetején már csak egy falétrában folytatódott. Annak ellenére, hogy tilos volt oda felmenni, én folyton ott lebzseltem. Az idő vasfoga itt-ott már megharapdálta, ezért mindegyik lépcsőfok különbözött a másiktól. Egyenes széllel egyik sem büszkélkedhetett, de éppen ettől volt olyan különleges padlásfeljáró. Leginkább a délutáni órákban tudtam ott tartózkodni, amikor a Papa elment otthonról, mert különben lett volna ne mulass! Bár sík vidék volt, és  csak kis ház tetejéről kémleltem, mégis be lehetett látni a környező kerteket. A hátsó szomszédnak például volt egy magas fából épített kukrica tárolója, meg egy fa homlokzatú istáló, aminek mindig nyitva állt az ablaka és egy csiga lógott ki belőle. Azt képzeltem, hogy lakik ott egy hozzám hasonló korú fiú, aki a napi munkák után oda menekül pihenni és nézelődés közben észrevesz engem a padláslépcsőn rajzolgatni, elmereng, majd átinteget és idővel, meg sok-sok integetés után megkerüli a tömbböt és becsönget hozzánk. De sose jött senki, aki engem keresett... talán nem is lakott ott senki, csak egy üres csőr örült annak, hogy főszereplője lehetett egy kislány ábrándozásainak.

5

     1999 őszén jött az ötlet. Milyen unalmasak ezek a hosszú, hó nélküli őszi hétvégék. Szilveszterig semmi mulatság... ezek az angol szászok tudhatnak valamit. Végül is a Halloween olyasmi, mint a farsang, ijesztgetni kell. A néphiedelmek szerint azért bújnak rémisztő maskarákba, hogy elriasszák a sírból haza látogató lelkeket, nehogy itt ragadjanak. Új hagyományt teremtve bátorkodtunk átvenni ezt a szokást, de hogy ne legyen túl elcsépelt, csak páratlan években rendeztük meg. Akkor még koránt sem volt divat ez a fajta szórakozás idehaza. A jelmezeket magunk készítettük, ami még jobban fokozta a készülődés izgalmát. Természetesen csak is az alkalomhoz illő öltözék jöhetett szóba, vagyis kísértet, zombi, boszorkány, gonosz varázsló, vérfarkas és társai. Disznótök híján sütőtököt faragtunk lámpássá, és a fonott kreppapir dekoráció mellé tökéletesen passzolt a házi pogácsa.

Az "Activity Társaság"

A legemlékezetesebb az volt, amikor pécsi barátaink látogattak el hozzánk. Az erdő fái vidám őszi szinekben pompáztak, mi pedig hatalmasat kirándultunk a verőfényes napsütésben. Estére jól elfáradtunk és a vacsorát követő borozgatás közben már mindent vigyorgó arcú lámpássá faragtunk, ami csak a kezünk ügyébe akadt :D

                                                                                              

6

     A "tehenes rét". Ezt a címkét viseli az egyik túrázós élményem. Már szürkült, amikor kiértünk az erdőből és egy hatalmas rét szélén találtuk magunkat. Besötétedett, mire sátortábort vertünk. Még tábortüzet sem gyújtottunk annyira késő lett. Lefekvéskor emlékszem azon viccelődtünk, hogy a miénk az egyetlen piros színű sátor és hogyha itt teheneket legeltetek, akkor nehogy arra ébredjünk, hogy egy bika szarvára tűi az egészet és átrobog közöttünk. Na mire ébredtünk reggel? Tehén bőgésre. Amikor kinyitottuk a szemünket, hatalmas boci fej árnyék vonult végig a sátor falán. Nekünk több se kellett látva a szarvakat kezünket-lábunkat törve sikítozva robbantunk ki a sátorból. Még a hálózsákból sem sikerült kibújnunk, így még abban is majd hasra estünk. A többiek persze nem értették mi bajunk van, és a bocik is csak néztek nagy szemekkel. Néztek, és komótosan kérődzve biztosan arra gondoltak: "na ezek se normálisak! ".  

7

     Nyaranta gyakran raktunk tábortüzet a kertben és áthívtuk a szomszéd fiúkat is egy kis szalonnasütésre. Már egészen kis korunkban megtanultunk tuti tábortüzet rakni teljesen egyedül. Nem is az evés volt a lényeg, hanem a hajnalig tartó pirománkodás hangos üvöltésekkel kísérve. Versenyt kiabáltunk Budaörsnek. Mi nagyon élveztük ezt a fajta feszültségoldást, gondolom a városlakók már nem annyira. Néha megesett, hogy messzebbi kertekből egy -egy szintén sütögető társaság visszakiabált és egészen jól eldumálgattunk. A házunk oldalán lóg egy lámpa, egy alkonykapcsolós, mi csak úgy hívjuk, hogy a "kinti lámpa". Nagyon szép lámás, személy szerint én mindig is szerettem, szerintem az a házunk lelke. Megesett, hogy szalonnasütés közben csak úgy gondolt egyet és lekapcsolt egy időre. És nem azért mintha féltünk volna a sötétben, de Apukám azt szokta mondani, hogy ilyenkor jönnek a pomogácsok :) A mai napig nem tudom mi félék ők, hiába is próbáltam elképzelni. Csak egy biztos, hogy a Frank-hegyi pomogácsok igenis léteznek.

  

8

     Életem első szépítő sminkje, ami nem farsangi álarcnak készült, gimi harmadik osztályában, az egri osztálykiránduláson került felvitelre. Amolyan csajos este féleségen. Az időpontra csak azért emlékszem ilyen pontosan, mert abban az évben vágattam le kegyetlenül rövidre a hajamat. Ennek oka egy keserű szerelmi csalódás volt. Emlékszem, Anyukámat kértem meg rá, akinek a szíve majd megszakadt emiatt. Amikor elkészült a remekmű, mégsem voltam olyan felszabadult, mint gondoltam, mert én teljesen rövid, fiús hajra vágytam. Másnap elmentem egy fodrászhoz és teljesen felnyírattam fejem.


Bogarammal :)

Mondják, hogy egy új frizura változást hoz az embert életébe... és valóban, mennyire igaz! Persze hogy az egész egy fiú miatt volt! Akibe fülig szerelmes voltam. Mire végre elballagott, nekem nagy nehezen sikerült mással is foglalkoznom a siránkozáson kívül. Megelegelve az önsanyargatást úgy döntöttem, hogy lerázok magamról mindent és belecsapok a nagybetűs életbe, mert boldogságot érdemlek. Azóta is úgy gondolom, hogy ezért az elhatározásért kaptam az élettől ajándékba az igaz szerelmet.
Évekkel később összetalálkoztunk a buszon és engem lepett meg a legjobban mennyire örülök a viszontlátásnak. Mivel csak pár utcányira laktunk egymástól, természetes volt, hogy haza kísér és közben beszélgettünk, úgy, mint rég. Elmeséltem neki, hogy mennyire nehéz volt elfogadnom az akkori, a nemek iránti vonzalmakról szóló vallomását és milyen sokáig keseregtem emiatt. Hosszú beszélgetéseink nagyon sokat jelentettek a számomra ezért nem csak a szívem szakadt meg, hanem egycsapásra a legjobb barátomat is elveszítettem. Utólag visszagondolva, igazán jó érzés, hogy ennyire közel engedett magához.
Szegényem annyira meglepődött a hallottakon, amikről sejtése sem volt, hogy kíváncsi leszek, amikor évek múlva ismét összefutunk, vajon miről beszélgetünk majd.  

9

     Ma hajnalban meglepetten láttam, hogy ismét havazik és nem is akárhogyan! Ujjongtam örömömben. Nem is értem azokat akiket ez a csodaszép természeti jelenség bosszúsággal tölt el. Annál jobb, minél jobban behavazódunk. A táj annál csak szebb lesz, az emberek segítőkészebbek és a nappalik meghittebbek. Egyszer úgy behavazódtunk, hogy emlékszem aznap nem tudtunk iskolába menni és még napokig is csak gyalog le a hegyről. Nem keltünk korábban, mint szoktunk, hiszen annyira havazott, tudtuk, hogy ebből egész napos hólapátolás lesz. A kocsibejárónk előtt az úton derékig ért a hó és csak annyira volt erőnk, hogy egy emberszélességnyit ássunk bele. De a kanyarban a szél annyira összehordta a havat, hogy ember magasságnyi torlasz lett belőle, mi meg csak meredtünk rá, mint borjú az új kapura.