Közeleg a Karácsony, az év legmeghittebb időszaka számomra. Mert hiába nőttem ki a gyerekkorból, még mindig várom a varázst. Persze nem valami konkrét csodát, hanem azt a huncut, bizsergető érzést, ami ilyenkor az ember szívébe fészkeli magát. Az ősszel orgikus színpompával lehullott levelekkel együtt a már-már viharos csípős szél lelkemből is kifújta a sok kuszaságot, így lecsupaszoda akár a fák könnyebben számot vethetek életem dolgai felett s mintegy megtisztulva várhatom a megváltást, a békét. Egy elcsendesült, nyugalmas bezárkózást. Téliálmot aludni egy gyertyafénytől pislákoló sárgás-homály meleg világban, melynek fűszeres mézeskalács illata van és csöndjét csak néha töri meg csengettyűk éles csilingeléseként ható kuncogó gyerekhangok... El a valóságból, a vastag puha csillámló hótakaró alá megélni ezt a békét.
De itt másképp van. Itt nincs hó, csupán néha az illata, ami viszont annyira erős, hogy agyamban azt a képzetet szüli, hogy hópelyheket vélek látni! Nagyon hiányzik a hó. Kell ehhez a lezáró folyamathoz, mint valami indikátor. De ennek hiányában olyan felemásnak érzem magam, olyan elveszettnek és bizonytalannak. Hiába a sok évnyi átélt tradíció emléke, nem létező félelmek vertek éket bennem; a tudatom és hitem közé... Nincs Karácsony hó nélkül?! - ezt érezteti.
És nem kell sok idő... átállsz a "másik" oldalra. Már november végén látod a feldíszített fenyőfákat a nappalikban, előterekben, ahogy fényükkel betőltik a besötétedett délutánt hazafelé jövet az ünnep meghitt hangulatával és akarni fogod. Neked is kell ez az érzés, hó híján... kell valami, ami elindítja benned a Karácsonyt. És mikor eljutsz végre erre a megváltást jelentő gondolatra, elfog a bűntudat. Mert nem elég a dekoráció a lakásban! Több kell annál! Kell a fa is... A Szenteste faállításának hagyománya nagy jelentőséggel bír nekünk, magyaroknak. De számít ez, ebben a helyzetben? Ha nincs hó, ami felbillentse a kapcsolót, a lakás dekor meg nem elég, még az adventi koszorúval és kalendáriummal együtt sem, akkor lehet-e tisztességes megalkuvás az, hogy a Karácsony érdekében előbb állítjuk a fát? Mert hiszen ezzel pont a Szentestét fosztjuk meg a varázsától! ... Van jó megoldás? Azt leszámítva, hogy a hiba már megint bennem van, nekem kell magamon dolgoznom és átalakítani az értékrendemet, idomulva ehhez a multikulti jelenhez... Nagyon nehéz annak lenni, akik voktunk otthon, mert nem biztos, hogy tényleg azok vagyunk. Így eljönni, felnőttként, szinte teljesen letisztult személyiséggel, majd mégis rájönni, hogy talán az egész csak egy elvárásoknak megfelelő látszat volt... egy burok? Ez félelmetes felismerés, ami egyszerre nyomasztó és felemelő. Inkább nyomasztó... Vajon lesz erőm megbírkózni ezzel? Magammal... újra? És egy kis hó segítene ebben vagy továbbra is eltakarná előlem az igazságot?
