Lenge kemény szél csípi arcomat, amint kiérek a völgy védelmét adó fenyves erdőből. Egy végtelen, szinte új világ mutatkozik előttem. Már ezerszer láttam, mégis mindig más. Egy tisztás, semmi különös. Puszta fű- és gazhalmaz. Amint lábam a fagyott fűre lép, szívem összerezzen hallva a lágy, csilingelő hangot talpam alatt. Lenézek. Arra gondolok, vajon hány életet törtem ketté vékony, csontos testemmel...
Nem sietek. Igaz, csak gallyért küldtek ki, de már látom közelegni a vihart. Felpillantok, és egy, a felkelő nap fényétől aranyban úszó, végeláthatatlan teret látok magam előtt. Egy lépést megtéve, már én is e látvány részese vagyok. A rengeteg dércsepp csakúgy vakítja szemem. Nem megyek tovább. Csak állok, és hagyom, hogy bőröm magába szívja a tél friss illatait. Miközben figyelem a táj változó szeszélyeit, a talajból ismeretlen erő kapaszkodik egyre feljebb lábamon, s már egész testem bizsereg. Szaladnom kell, futnom... mennél messzebb! Ahogy rohanok egyre gyorsabban és gyorsabban, mégis könnyű léptekkel, mintha szállnék, megszűnik a hajnal néma csendje, amint hátam mögött mindent elnyom a sarkamról felverődő milliónyi jégdarab csengése-bongása. Széttárt karokkal megyek valahova; szememet lehunyva repülök. Mígnem azon kapom magam, hogy az eget bámulom, és azt, ahogy mögülem az ezernyi gyöngyszem magasra száll, egészen beleveszve az ég kékjébe. Micsoda boldog és szabad pillanat ez!... majd hirtelen hallva valamit, megállok. Oly érzés fogott el, mintha álom lett volna csupán az egész, és most felébredek. Egy fa mellett állok. Száraz diófa volt, ágán egy holló ült, és rikácsolt. Rossz előérzetem támadt...
A nap közben felkelt és narancsos ragyogásba vonta a környéket, ahol felnőttem. Olyan tiszta eget még sohasem láttam. Csönd lett. Még a szívem mélyén suttogó dallam is elhallgatott. Furcsán éreztem magam. Leheletem a hűvös levegőn szinte rögtön megdermedt, és mint papírnehezék zuhant lefele. A tó felől érces szellő süvített, néha eljátszadozva a hóval.
Az erdő szélén találom magam. Benézek a sötét rengetegbe, és mintha ez lenne az utolsó utam... gondolatom csak az utolsó kérés körül kereng. Ki kell használnom a szűzi havat játékra! Eldőlök, sőt, mintegy belezökkenek a tegnap este hullott hóba. A tetején megfagyott vékony páncél alatt puhább rész rejtőzött. Egy angyalt csinálok és csak fekszem benne egy ideig. Meredek felfelé, míg végül lassan felülve végigmérem a tájat. A szikrázó legelőkből kinövő hegyek, mint óriások tornyosulnak fölém. Az egész vidék, akár egy mozaik, fekete-fehérbe öltözve tette érdekessé az összképet. Felegyenesedtem. Lábszáraimba érdekes merevség állt. Az a valami hívott, nem késlekedhettem tovább. Kivert a hideg. Ruhámon a felolvadt havat csont keményre fagyasztotta egy kisebb fuvallat. Lilabőrös lett a hátam, ahogy a szél szabadon járkált ruhám alatt... s már dideregtem. Ráeszmélve helyzetemre, összeveregettem kesztyűm nélküli csupasz kezem. Fájt. Mégis arra gondoltam; otthon majd megmelegszem a tűznél... A fény ide már alig jutott be, pedig még csak az erdő szélén járok. A félhomályon kívüli sejtelmes birodalom volt ez. A láthatatlan szélnek csak hangját, és a porhóból cifrázott táncát lehetett észlelni. Feldobta, majd elengedte, hadd szálljon és csillogjon a kívülről érkező szűrt fényben. Ez a látvány, mint fantom kísértett a rengetegben.
Még sok dolog várt rám a házkörül, így nem időzhettem sokáig ebben a világban. Pár perc múlva már nyakig magrakva fával indultam a világosság felé, mikor váratlanul a feketeségből egy erős, zömök test vetette rám magát. Tépett vadul, menekülnöm sem lehetett. A másodpercek óráknak tűntek, a percek éveknek... a rémülettől eldobott husángok, úgy tűnt lebegnek; bár egyre magasabbra repültek, majd kevéske gondolkozás után mégis lefelé vették irányuk s zuhantak. Tömegükből sem veszítve egyre csak gyorsultak. Szinte mind ránk zuhant... Eltűnt az idegen. Tudtam, hogy még egyben vagyok, de nem sokáig. Kezdtem érezni testem tagjait. Amerre néztem, vörösre mázolt hó hevert. Elfogott a rettegés, de nem attól tartva, hogy visszatér, és végez velem. Nem. Csak ennyit akart... halálos sebet ejteni.
Mennél hamarabb haza kellett érnem! Ott hagytam heverve minden fát, támogatva lelkem; csak még egy lépést! Vadul reszkető kezemmel az oldalamat szorongattam. Mindinkább sötétebb és melegebb vér bugyogott ki fehér bőröm alól. Hányinger fogott el. Tudtam, ha most elesem, nem kelek fel többé. A sötét faágakon át a biztonságot sugárzó rét látványa vonzott kifelé az erdőből. Lám, most is más arcát mutatta. Nem volt már kedves és független. Rideg volt, mintha nehéz fájdalom ülte volna meg. A közelgő vihar goromba gomolyai fellegekben gyülekeztek. A békés nyugalmat megtörte fájdalmas, de erőtlen szuszogásom. Minden ezt visszhangozta. Mikor megpillantottam kunyhónkat, erőm igazán fogytán volt már. Nagyapám már aggódó szemekkel vizsgálta a környéket, vajon melyik irányból érkezhetek. A vihartól féltett.
A piciny faházikó kéményéből ritmusos táncot lejtett egy vékony füstnyaláb. Édeskés süteményt éreztem és Nagyanyám kezének szappanos illatát... rövidesen minden elsötétült. Földre hulltam. Még emlékszem, amint a kemény hó bevésődik fagyott arcomba. A távolból tompa puffanásokat hallottam közeledni felém. Megfordított és magához szorított. Szipogott, és rólam beszélt... Összeszedett minden energiám mozgatórugója egy megmagyarázhatatlan érzés volt. Biztonságban voltam. Csak a szemem hadd nyithassam ki még egyszer, hogy láthassam Őket. Hát ekkor, az utolsó pillanatban kell megtudnom szeretetek súlyát?!
...elhallgatott a mélyről jövő remegő szó. A gyenge test elnehezült. A komor gyászoló csendet csak egy, a távolban vonyító farkas zavarta meg. Párpercnyi búcsúbeszédnek tűnő üvöltése után megtörölte véres pofáját a frissen kikapart hóban, mejd eltűnt az erdő homályában.
Április elsején április elseje lesz. Ez nagy kihívás minden oktatási intézménynek. Nálunk iskolai egészségnap lesz, amiből az elején még úgy nézett ki, hogy teljesen kimaraok egészségtan tanárnak lenni ide vagy oda. A kevéske keserű csalódottság után, ami az értekezletet követte végül megérkezett a lehetőség. Az alsótagozatos tanítók lecsaptak rám ;> Így most nekik segítek a szervezésben és még foglalkozásokat is fogok tartani az 1. - 2. és 3. osztályban!
