Fogalmam sincs mikor írtam utoljára, csak azt, hogy hányszor akartam. Rengetegszer. És igazából nem is vagyok már benne biztos, hogy ez normális. Néha kicsit olyan kényszeresnek érzem, pedig csak arról van szó, hogy szeretném elmondani mi minden történik velem, bennem, körülöttem... ki kell írnom magamból dolgokat. Vajon ez már önmutogatás? Mert azt nem szeretném. Viszont arra képtelen vagyok, hogy abbahagyjam az írást. Időnként eszembe jut, hogy írnom kéne, mármint magasabb szinten, de mostanában annyi ilyen világ megváltó mélyenszántó írás született, hogy nem látom értelmét... De akkor minek kaptam ezt a "képességet", az írás kényszerét, ha nem használom semmire?
Annyi minden történt mostanában. Sokáig húzódott az ősz. A levegő megtelt valami bizsergető, csodaváró varázslattal, ahogy a Nap a háztetők vonala alá bukott és nem világít be a kertekbe napközben. Hosszúak az éjszakák és valahogy minden elcsendesedett kicsit. Elfáradtunk azt hiszem. Belefáradtunk ebbe az évbe is, amitől változást vártunk, de csak újra kezdődik minden előről... Sose lesz vége. A felnőtt élet, amire gyerekként készültünk, szülőnek lenni, amit és ahogy láttunk az már nem létezik. A felhőtlenül boldog gyerekkor fogalma megszűnt létezni. Hiába minden tudományunk, ismeretünk és módszerek sokasága, egy egész generáció nő fel bizonytalan krízis helyzetben. Pont, amikor már úgy éreztem, hogy az emberiség magához tért és képes levedleni egyes évszázados hibáit, a megszokás hatalmát, főleg a gyereknevelés területén... Újra sötét középkor lett. Az egész egy nagy őskáosz, amit a bizalmatlanság táplál. Annyi mindenfélét állítottak biztosan, egy időben egymásnak ellentmondó "tényeket"... persze, hogy nincs már hitünk. Miben legyen?
És miközben a világ megpróbálja túlélni önmagát, nekünk meg kell tudnunk látni a szépet és jót mindenben, akármiben, akármennyire aprócska is. Ez az "Új világ" csodája. Az égbolt színétől egészen egy szemét kupacig most minden felértékelődött, minden békés pillanat.
A Halloween elmúltával itt már gőzerővel szoktak karácsonyra dekorálni, mert imádják és szeretik kiélvezni a hangulatát. De idén mintha fenntartással kezelnék ezt az egészet, minha kiábrándultak volna a csodákból... már nem hisznek benne. Nagyon nehezen vették rá magukat, hogy megnyíljon a szívük erre az érzésre és elkezdjenek készülni a karácsonyra. Továbbra sem hiszek a reményben, egyszerűen nem megy, viszont bízva-bízok lelkem minden rezdülésével, abban hogy helyreáll a világ rendje és nem kell félelemmel megélnünk minden közös eseményt. Ezt kívánom újévre. Ezt kívántam tavaly Karácsonykor is és minden egyes szülinapi gyertya fújáskor.
... Visszaszívom...
