Kutatómunka?

     Érdekes dolog ez az internet. Furcsa egyvelege a lexikális és az egyéni vélemények tudástárának. Bennem még elég élénken élnek a nyolcadikos számítástechnika órá, amikor a DOS-t tanultuk fekeze-zöld képernyős gépeken és az éves tananyagot a floppy-ra másolás mellett a tízujjas gépelés tette ki. Aztán két-három évvel később, a középiskolában már színes monitorok előtt ülve bámultam csak az internetre, melynek leggyakrabban alkalmazott felhasználási lehetőségét számunkra a csetetés jelentette. Hogy lett ilyen rövid idő alatt ez a rendszer egy világot megrengető digitális tudástár? Mégis ki vitte fel ezeket az ismeretanyagokat? Mennyi munkaórába telt egy Pallas lexikon bejegyzéseinek gépre vitele? És ugyan ki vette először a fáradtságot, hogy egy teljes könyvet begépeljen? Most már ezek természetes dolgok, hiszen az írók már nem kézzel írják könyvjegyzetetiket, így könnyebb azokat szerkeszteni és publikálni egyaránt. De hogy volt ezelőtt? Bármit beírhatunk a keresőbe, egy szót, egy kifejezést, egy idézettöredéket és máris megannyi találat érkezik, hogy vajon erre gondoltunk-e, ezt keressük? Az emberi tudás az iskolapadban megszerezhető szakismeretek mellett szerintem az olvasottságból alakul ki. Az emberi vélemény aszerint formálódik, természetesen a főbb személyiség jegyeket alapul véve, hogy érdeklődését milyen könyvekkel, milyen olvasott tartalommal elégíti ki. Kinek a gondolatai, szavai hatnak rá a legjobban, kiét képes a saját világfelfogásába beengedni a legkevesebb kompromisszummal.

Részemről, én csak érintőlegesen tanultam pszichológiát. Voltak számomra nehezen emészthető részei, mert jobb szeretem az olyan tudományokat, amelyeknek látom a gyakorlati hasznát. De tévedtem. A pszichológia pontosan ilyen tudomány, csak néha túlságosan beleveszik a részletekbe, ahonnan már nehéz kibogoncolni a konkrétumokat vagy egy irányt. És a hiba itt is emberi, mert kizárólag attól függ, hogy értünk-e valamit, hogy milyen az, aki magyarázza. És én a pszichológiával voltam így. Több évnyi döcögés után akadtam rá arra a tanár emberre, aki számomra is emészthetővé, sőt alkalmazhatóvá varázsolta ezt a tudást. De vigyázni kell ezekkel az új tudományokkal, főleg azoknak, akik nem szakértői. Ugyanis az évek során szerzett tudás egy idő után összemosódik az ember saját véleményével, ami nem minden esetben azonos az általuk képviselt irányzatokkal. Úgy gondolom ez számos félreértés oka az elmúlt évtizedekben, főleg az internet virágzása óta.

 

     Csak egy egyszerű kutatómunka. Válasszunk ki egy témát. Egy olyan témát, melynek megválaszolása, körülírása már régóta foglalkoztatja az emberiséget, mégis hétköznapi és életünket alapvetően meghatározó legyen. Ne gondoljunk nagyra. A legtöbb dolog bonyolultságát éppen hogy eszerűsége adja. Mint például a szerelem. Amióta világ a világ, legyen az ember költő, író, vagy cask egyszerű földműves biztosan foglalkoztatta már valamilyen szinten ennek a fogalomnak a definiálása. Pontosítok, szerintem nem élt még olyan ember a földön, akit ne foglalkoztatott volna ez a kérdéskör. 

Nosza, írjuk be a keresőbe és lássuk mit találunk!

Megmondom mit fogunk találni. Véleményt, rengeteg sok véleményt, irányzatot, nevet és betűket. Betűket, a minden másról is, ami csak érintőlegesen tartozik a témához. Tehát így előzetesen is azt gondolom, hogy jó dolog ez az internet, mert nem kell minden lakásba egy Pallas lexikon, de a szépirodalmi olvasással szerzett saját élményekből fakadó intelligenciát és nyitottságot a világ dolgai iránt nem képes kialakítani. Pusztán a kutatásban segít, egy kicsit közelebb hozza a világot a nappalinkhoz. De a megértéshez feltétlenül szükséges, az elfeledőben lévő papíralapú könyvek olvasása, amely helyzeten még az érettségihez szükséges kötelező olvasmányok erőltetése sem segít. Ezt magunknak kell akarni.

 

Kezdődjön a móka! Lássuk, hogy a neten fellelhető információ halmazból milyen (saját) véleményt tudunk formálni a szerelemről.