Ez az első esemény, amiről nem készültek fotók! Pedig vihettem volna a gépet. Rengeteg szabadidőm volt, még annak ellenére is, hogy én voltam a szervező.
Szóval az úgy volt, hogy szerettem volna megválni az egyetemi könyveimtől, meg még néhány feleslegessé vált történelmi- és szépirodalmi regénytől. Az antikváriumok elvárták volna, hogy én cipeljem oda hozzájuk, aztán szemezgetnek belőle, majd több, mint a felével hazaküldenek...
Az interneten már év eleje óta hirdetem ezeket a könyveket, de nem mondhatnám, hogy kirobbanó sikerrel. Aztán kitaláltam, hogy könyvvásárt rendezek. Az ötlet nagyon jónak tűnt... hangsúlyozom: tűnt. Gondoltam nagy házban élünk, sokan laknak benne, milyen jópofa lenne egy lépcsőházi vásár. Vinnék sörpadot és egy délután alatt megválhatnék a könyvek felétől ... de a Lakásszövetkezet nem engedélyezhette. A lépcsőház bár közös terület, a szövetkezet tulajdona, ott viszont eladói tevékenység nem folytatható. Semmi gond, mondtam, akkor árulok az utcán egy standon. Csakhogy a 13. kerület leszabályozta a Fővárosi rendeletet, minek értelmében a kerület egyetlen közterületén sem engedélyezett az árusítás. ... Oké, na ekkor kétségbe estem. Újra felkerestem a Lakásszövetkezetet és valami olyasmire hivatkoztam, hogy ennyi közös költség fizetése mellett nem hiszem el, hogy nincs üres, használaton kívüli helyiségük, ami a lakók rendelkezésére állhat olyasféle programok szervezésénél, mint a szövetkezetei megbeszélések, különböző klub napok és nyugdíjas találkozók. Kissé feldúltam hagytam ott az irodát, de nem telt bele két óra és felhívtak, hogy mégis lenne valami... bla-bla... és mennyire örülnek, hogy akad még ilyen ambiciózus fiatal, aki közösségteremtő programokkal... bla-bla... ha minden hónapban lenne egy fix nap, amikor... bla-bla... mikor tudna személyesen bejönni, hogy megbeszélhessük az elképzeléseit? Alig vártam, hogy letegye a telefont, mert tudom milyen illetlenség az ember képébe röhögni... jó hangosan (még ha csak telefonon is).
Így kezdődött a történet május végén. Aztán jött a nyár és ésszerű döntés volt őszig halasztani a vásárt. Úgy is mindenki nyaral, a könyvek beszerzésére pedig őszi tevékenység.
És akkor elérkezett a nagy nap, amire már hetek óta készülök plakátokkal, érdeklődők keresésével és zöldséges rekeszek felkutatásával. Voltak kisebb zökkenők... A helyiséget csak a vásár előtt egy órával nyitották meg, úgy hogy az összes eladót arra kellett kérnem, hogy az eladásra szánt könyveik odaszállítását ennek megfelelően oldják meg. Aztán a vásár előtt fél órával ki is nyitották az ajtót... azt hittem szívrohamot kapok! "A felesleges holmikat, mint szegélynyíró, festékes bödönök... elviszik és ki lesz takarítva" ígérethez képest nem csak a cuccok fele lábatlankodott még ott, de az összes asztalt elvitték, mert a szövetkezet csak most, csak ma, csak ekkor, csak ezeken az asztalokon tud plakátokat vágni! De a szövetkezeti iroda kettőkor bezárt! Kérdem én, nem lehetett volna, talán, véletlenül visszahozni azokat az asztalokat a vásár erejéig? Csak arra a nyomorult három órára??? Ez több, mint kellemetlen, ez gáz! Ehhez én nem adom a nevem! Ha a szövetkezetnek megfelel ilyen felhozatallal vásárt rendezni, hogy egy tizennyolc négyzetméteres szobában, asztalok nélkül a piszkos földön csak úgy ömlesztve hevernek az eladásra szánt könyvet, akkor hajrá, csinálják maguk. Szegény bácsika,a polgárőrség elszánt képviselője, aki kinyitotta az ajtót azt sem tudta mi tévő legyen. Egyre csak azt hajtogatta, hogy őt nem tájékoztatták, alig tudott az egészről, és a meddig is lesz ez a vásár kérdésére már majdnem ordítva válaszoltam, hogy csak ma, csak egy alkalom és többet az ég világon semmit nem csinálok ezeknek. Ám a még melegében letépkedett plakátok ellenére is egyre csak érkeztek az eladók és a könyvek, úgy hogy a hiszti energiája valami fantasztikus kreatív energiává alakult át és szinte félkézzel téptem ki a sarokból a tömör fa íróasztalt, meg a húsz kilós földes zsákot, hogy helyet csináljunk a könyveknek. Az összes széket befogtuk az eladásra egyet kivéve, amire felváltva lerogyhattunk szusszanni egyet. A helyiség időre elkészült, a könyvek is szépen, sorban a rekeszekbe kerültek, felárazva egy karton lappal. Megnyugodtunk és ünnepélyes arccal kezdtük várni az érdeklődő sokaságot... az érdeklődőket... a valakit, akit érdekel, hogy könyvvásár van a lakótelepen... nekik. És csak vártunk, vártunk, és néha jöttek is, de volt, aki tényleg csak benézett. Körülbelül húszan jöhettek, ebből tíz-tizenkettő vett is valamit. Kissé lelombozódtam. De ahogy a mondás is tartja: "Ha az élettől csak citromot kapsz, készíts belőle limonádét!" Így hát bőven volt időn azon gondolkozni, hogy mit lehetne tenni még, hogy még ennél is többen értesüljenek erről a lehetőségről. És az is jól esett, hogy akik eljöttek azok a következőre is jönnek és terjeszteni fogják ezt a lehetőséget. Sőt, olyan is akadt, aki már jelezte, hogy a következő könyvvásáron részt venne, illetve az addig rendezett más vásárokon is. Bizony, mert hogy ez a csütörtök már a miénk, kedves lakótársaim. Minden hónap harmadik csütörtöke a miénk, börze van :) Már csak valami frappáns nevet kéne kitalálnunk ennek az összejövetelféleségnek ;)
Hulla fáradtan és kissé kaparó torokkal értem haza, de mindent egybevéve első alkalomnak nem is volt rossz. Legközelebb még jobb lesz, akkor már minden előkészületet rutin feladatként rázok ki a kisujjamból :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése