Ti hogy vagytok az álmaitokkal?
Gyakran elékeztek rá? Meg van az az élmény, amikor ébredés előtt vagytok, tudatában az időnek, de még félig tudatalatt, éles és eleven hatása alatt az álomnak? Varázslatos pillanatok azok. Az idő relatívvá válik. Néhány pillanat olyan hosszúnak tűnhet, mintha még órákig aludtatok volna és frissen kipihenten ébredtek, csak éppen kissé zavartan.
Azt gondolom, én szerencsésnek mondhatom magam, amiért emlékszem az álmaimra. Szeretem őket, megnyugtat, hogy vannak. Szerintem többféle megközelítése is létezik az álmoknak, mármint egyszerre. Van, amikor egy történéseiben sűrűbb, intenzívebb időszak kulcsfontosságú eseményeinek szimbólumai maszatolódik össze álmaimban. Helyek felnagyítva, máshová elhelyezve, tárgyak, események, személyek kicsit másképp. Máskor meg teljes fikció az egész. Helyek, ahol még nem jártam, emberek, akik nem is biztos, hogy léteznek, mégis olyan valóságosak. Talán ezek amolyan lehetséges ösvények álmok, amelyek valóra válnak, ha az adott "kereszteződésben" arra fordulunk, mármint döntéseinkkel. Számos út vezet életünk végéig és olyan is akad, amelyen sosem fogunk sétálni.
Íme a legfrissebb álmom. Lerajzoltam. Bizony... igaz nem egy Monet, de örülök, hogy a rajz ismét visszatért az életembe. Helyesbítek, visszaengedtem, és ez nagy szó! Jó pár évig mellőztem, de most már nem bírom tovább nélküle.
Föld körüli utazásra indultam a tengeren (bár az nem egészen tiszta, hogy hajóval), mintha menekülnék valami elől, de aztán életcél lett az utazás. Szabad voltam, független, de mélyen belül még mindig tartottam valamitől. Egy nap aztán sietősen akartam indulni, mert úgy éreztem utólért az a valami. De ahogy be akartam lépni a valahová vezető ajtón, ami egy faoszlop volt, hirtelen megtorpantam és már nem féltem. Elég volt, butaság, - gondoltam magamban - túl sok évem ment el erre. Nyugodt szívvel fordultam hátra, hogy szembenézzek azzal a valamivel, amikor legnagyobb meglepetésemre egy férfi állt előttem. Még sose láttam, de mintha ismertem volna valhonnan régről. Leginkább egy ősi magyarhoz hasonlított, mármint, ahogy elképzelik és ábrázolják őket. Magas volt, erős testalkatú, bajszos, kevéske kecskeszakállal. Arca mégis tiszta, nyitott, szeme meleg és kedves tekintetű, beszédes. Egész lénye békességet sugárzott. Megölelt, és egy nagyon vastag, világoskék műanyag gyűrűt nyújtott felém, ami mintha világított volna, és tenger alatti élővilág volt rá rajzolva.
Már az ölelésnek is nagyon örültem, a gyűrűért már nyúlni is alig mertem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése