Bizony tíz éve már, hogy utoljára fesztiválon dolgoztam. És hogy imádtam! Az egy egészen más világ. Elmenni egy fesztivákra nem ugyanaz, mint a részesének lenni, a színfalak mögött. Az egy külön közeg. Értük lenni úgy, hogy közben velük is vagy, de mégsem.
Még az egyetemen kezdődött. Azt hiszem diák munkát kerestem nyárra, de későn kezdtem neki és a szövetkezeten keresztül már nem akadt semmi. Viszont én mindig is az a fajta szerencsés alak voltam, akivel a lehetőségek csak úgy szembe jöttek. Így volt azon a csendes délutánon is, a kolesz egyik lépcsőfordulójában, ahol felvetődött a téma. Kiderült, hogy a valaki ismerőse ismer valakit, aki embert keres egy megüresedett pénztárosi posztra a Tokaj-Hegyalja Fesztiválra. Szóval így kezdődött. Kaptam az alkalmon, hogy utazhatok, felfedezhetek, ráadásul még fizetnek is érte... És akkor még nem is sejtettem, hogy elkap majd a gépszíj. Úgy éreztem kiteljesedtem a rövid idő alatt kasszásból lóti-futi mindenessé alakult feladatkörömben.
Ekkor már tudtam, hogy nekem ez nagyon bejön, ennek ellenére még a következő nyarat sem tudatosan szerveztem le. Akkoriban időmámorban dúskáltam. Ami valami fantasztikus érzés! Annyira sok szabadidőm volt, hogy sorra végeztem el a legkülönfélébb képzéseket. Akkorra datálható vonzalmam az elsősegélynyújtáshoz, mely elköteleződés azóta is bennem él.
Történt egyszer, hogy Édesapám elutazott Szabadszállásra, ahol sorköteles éveit töltötte. Laktanya találkozóra volt hivatalos. Pont úgy esett, hogy ezidőben rendezték az éves Szabadszállási Rock Fesztivált, röviden a Sz.A.R. Feszt-et. Mindig is csíptem a rock zenét, így öröm volt megismerkedni a szervezőkkel és családjaikkal. Ugyanis mindamellett, hogy maguk is zenészek, helybeliek is. Az egész egy nagy baráti társaság volt, akik ezzel a programmal tisztelegtek zene szenvedélyük előtt. A régióban már akkor is egyedülálló és a maga stílusában rangos esemény számos együttesnek nyújtott kiugrási lehetőséget. Annyira magával ragadott ez a légkör, hogy elhatároztam én is részese akarok lenni.
Először az egyetem egyik mentor programán keresztül évfolyamtársakkal és egy helybeli csoporttársam közvetítésével szerveztük meg a fesztivál első civil sátrát. Ez három évig ment zsinórban. Időközben, ahogy egyre nagyobb nyilvánosságot kapott ez a 3-5 napos zenei program jöttek más civil szervezetek is. Mindig színes programokkal igyekeztek minél többféle és változatos érdeklődésikörű közönséget odavonzani. Aztán lediplomáztunk, szétszéledtünk és háttér nélkül maradtam. Utolsó kivonulásomra az akkori munkahelyemet szerveztem be, ami lelki tanácsadással foglalzik. Izgalmas volt "hivatalból" beszélgetni a fesztiválozókkal.
Számomra mindig nagy élmény volt ez az 5 nap. Apuval felcsatoltuk Böbét, a lakókocsinkat és 'staff' - os pass-al még a buli előtt letáboroztunk vele. A helyszínt a falu határában lévő kis füves mező biztosította, melyet piactérnek használtak. Most így visszagondolva, számos emlék elevenedik újra szemem előtt. Emlékszem végtelen vendégszeretetükre; a fiatalok módjára megkergült idősek ökörködéseire; a késő estébe hajló tábortűzezésekre; a reggeli sorban állásra a falu kisboltja előtt kifliért; ahogy a fiúk is végtelen türelemmel és hiúsággal zselézték és állították be újra elfeküdt színes tarajukat; a hang erejére és a felszabadult táncokra, amibe még a föld is beleremegett; a pálinka mind a tizenhat gyümölcsös ízére és a hajnalig tartó mélyen szántó beszélgetésekre, vagy épp hallgatásokra, melyek felkavarták az emberben az állóvizet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése