A népmese napja

Ismertem egy kedves, de zárkózott férfit. Együtt túráztunk egy ideig. Minden nap elolvasott magának este egy mesét. 

Nektek mi a kedvenc mesétek?

https://m.youtube.com/watch?v=z4taorhTXsA

Ez már a vééég...

Koraőszi lelombozó... Hát ennyi volt, a szexuális chi-m az utolsókat rúgja! Milyen már, ha az ember az erotikus álmában bealszik?! De azért reggel kiéhezve ébred... Mintha szépen, lassan meghalnék.

Mostanában egyre nyünyögébb vagyok. 5 kiló plusz és 1 mérettel nagyobb ruhák... Ezt nehezen nyeli be az egóm. Nem vagyok egy szuper lady, de van egy szint, ami alá nem szándékozom sűllyedni.

Nem akarok a szereotípiák áldozata lenni. Hogy kell kinézni, ha ez vagy, ha az vagy... Ki nem álhatom a címkéket, kaptam belőle eleget. A szemüveges, kapa fogú; a fiús kislány; a szemüveges, fogszabályzós... Mindig volt valami. A legpozitívabb jelzők rám (amiről tudok), a segítőkész, kedves és kreatív volt. De most már kedves se vagyok és kreatív is csak néha. 

Rossz, amikor az ember nincs egyedül, mégis magányos. 

Sikerült megint egyik napról a másikra jól magam alá esni. Sebaj.

"A holnap mindig tiszta, nem szennyezi hiba."  - Ezzel fekszem ma éjjel.

Bakancslista újra töltve

Visszakerestem a bakancslistám és te jó ég, milyen telhetetlen egy lista! Olyan mohónak tűnök tőle... annyi mindent szeretnék látni, kipróbálni. Sok ezekből csak apróság, hiszem kinek lehet célja felkeresni a legöregebb fákat, virágkoszorút viselni, lopott csókot kapni vagy megvárni a napkeltét egy különleges helyen. Nem is tudom, talán butaság ezeket pontokba szedni. Mintha ez a lista irogatósdi valami korai demencia-jelző lenne. Pedig olyan nehéz volt leszoknom a lista irásról... Bizony, egy nap azon kaptam magam (pedig még zsenge huszonéves voltam), hogy mindenhol fecnik és post it-ek dörgölik az orrom alá a teendőimet. Amikor tudatosult bennem, hogy átvették a hatalmat az életem felett, na akkor betelt a pohár.

Hiszem, hogy ami fontos, azt nem kell számba venni, emlékszünk rá anélkül is. Sőt,talán különlegesebb is, ha megmarad belül, dédelgetett álmokként. 

De azt hasznosnak tartom, hogy megtanuljuk felismerni és értékelni a velünk történt jó dolgokat. Főleg a mostani nehéz időkben, amikor olyan sokat voltunk/vagyunk bezárva, el a külvilágból, el egymástól. 

Íme az én elmúlt két évem összegezve. Vagyis mi mindent éltem át, vagy csak majdnem. 

Találtam nyers labradoritot. Nagyon örülök neki, mert mindig is szerettem az ásványokat! A tenger mosta ki Sunderland 'üvegpartjánál'. Az egy kavicsos partszakasz és azért hívják így, mert folyamatosan színes üvegeket mosnak ki a tenger hullámai. Gondolom üveggyár működhetett a közelben és onnan került a selejt a tengerbe. 

Láttam pónifogatokat versengeni a parti fövenyen.

Ilyet eddig csak a Spektrumon láttam. És itt Angliában vannak még helyek, ahol a mai napig él ez a szokás. Azt nem tudom, hogy itt hagyomány-e vagy csak a környék fiatal hobbi pónisai próbálják tradícióvá tenni, de nagyon elszánt és összetartó társaságnak tűntek. Némelyikük még a tengerben is megmártózott. 

Viseltem igazi magassarkút, bizony 12 cm volt! És táncoltam is benne, végig egy egész éjszakát! 

Újra vezetek (20 év kihagyás után kész csoda) és imádom! Meghökkent, hogy sokkal természetesebb jobb oldalt ülni, váltanom is könnyebbbal kézzel. A sebességre azonban vigyáznom kell. A városban megengedett 50 km/h itt is annyi, de mérföldben az csak 30! Át kell álljon rá a szemem, mert ha 50-nel mennék, akkor az már bizony 90 lenne!

Vannak új verseim. De ez senkit ne tévesszen meg, sajnos nem folyamatos az aktivitásom. Viszont örömteli a változás, mert hosszú csöndet tört meg. 

Majdnem láttam a sarki fényt. Sőt, annyira közel voltam hozzá, hogy teljesen felvillanyozódtam tőle. A következőt már elcsípem! 

És megtudtam, hogy gyakran jönnek a partközelbe vonuló delfin csapatok. Igaz nem bálna, de fantasztikus lesz, ha tényleg láthatom őket. 

De amire igazán büszke vagyok az, hogy néha már úgy érzem elfogadom magam olyannak, amilyen vagyok. Feladtam azt az elképzelést, amilyennek hittem magam sokáig, de sose váltam azzá. Nem tudok és már nem is akarok megváltozni (kisebb változtatásokat kivéve). Azt hiszem ennyit tesz felnőni. És most jön a legizgalmasabb és egyben legnehezebb rész; itt az ideje, hogy eszerint gyűjtsem magam köré az embereket. Olyanokat, akik elfogadnak olyannak, amilyen valójában vagyok. 

Ehhez kapcsolódik ugyan, bár nem egészen tartozik ide, de olyan nehéz volt a hétköznapok káoszában letisztázni mi zavar folyamatosan annyira hogy már gondot jelent. Végre ki tudom mondani, hogy tudom már min kell dolgoznom; és az az önuralom.

Mossa eső szívem, elvesztettünk Téged. Ott voltam, mikor megszülettél, pelyhes-bolyhos cica lettél. 16 év hosszú idő, Gonzi bácsi, családtag voltál 🖤

"Tükör part"

Olyan szép, koraősziesen hűvös és csak borús idő volt, hogy elhatároztam felkerekedem és megsétáltatom magam egy olyan ösvényen, amit már rég kinéztem magamnak. 

Mivel ezek az ösvények összefüggő sétautak, annyit megy rajtuk az ember, amennyi idejéből kitelik. Ez alkalommal nem a teljesítményre, hanem a kikapcsolódásra tettem a hangsúly. 

Pusztán a céltalan lődőrgés örömére, hogy új dolgokat fedezzek fel, miközben a már jól ismert parton átnézve kémlelem a messze horizonton a túlpartot. Összesen mintegy 5 km-t tettem meg, de hogy kiszívta az erőmet a szél!

Van egy partszakasz, amit mi csak 'Tükör part' - nak hívunk. Ahol apály idején a több száz méter hosszú, nagyjából egyenes fövenyen a homok felülete vizes marad és visszaveri az ég kékjét. Mint egy tükör. Megbabonázza az ember lelkét. Elhiteti, hogy itt válaszokat kaphat vagy legalább a kérdéseire rátalál kételyei tengerén. Mert ez a tükör olyan tiszta, hogy áttör minden évek alatt felépített gátat és behatol lelkünk legmélyebb bugyraiba; oda is, aminek a kulcsát rég eldobtuk már. 

Legalábbis én ezt szeretném hinni. Mert hiába állok órákat a parton, eltereli figyelmemet a látvány gyönyörűsége és képtelen vagyok a bensőmbe figyelni. Pedig lassan itt az ideje.

Azért járok oda ki, mert eleget bújkáltam. Évekig menekültem és nem vettem tudomást dolgokról, amikkel igenis szembe kell, most már szembe akarok nézni. Ehhez azonban bátorság kell és úgy érzem ez a hely erőt ad hozzá, miközben tükröt is tart magam elé, hogy visszajöjjön, aminek vissza kell.

De bárhogy merengek, elmélkedem, mindig ugyanarra jutok: hogy mindig a legegyszerűbb megoldás a legkézenfekvőbb, az pedig a beszélgetés. Beszélni kell róla, beszélni kell vele, mert a hallgatásból fakadó válaszok nem valódiak. Azokat mi magunk gyártjuk pótlékul, hogy kitöltsünk egy űrt. De az nem a valóság. 

Félek. Nem mondom, hogy felkészültem rá, erre nem lehet. De úgy érzem megértem rá, hogy meghallgassam és felfogjam. Ha a múltam akar, úgy is megtalál. Tudom várnom kel... Talán időre van szüksége, hogy elinduljon ebbe az irányba és újra keresztezzük egymás útját. Le kell zárjuk egymást a válaszainkkal, mert túl sok zagyvaság kúszott már be a résen.

... Fent a szírt tetején találtam egy hatalmas tisztást, aminek otthon illata volt, olyan, mint a Frankhegy. Édes, zúzmós-mohás, a nyár mezei virágianak emlékeivel teli. Elszorult a szívem.

Újra az iskolapadban

Mint itt majdnem minden, szinte utolsó pillanatban megérkez az sms, hogy fekvettek a Hartlepool College angol kurzusára. Yippee! Még szerencse, mert így még leadhattam a heti 2x elvárt negatív covid teszt eredményem és mehetek is az első órára. Rettentően izgulok. 

Csak ennyi kellett volna... Aurora Borealis

Vissza a régi verklihez. A napok hetekké folynak, azok hónapokká és csak úgy peregnek az évek, miközben nem történik a világon semmi. Semmi, amit egyszer elterveztem, hogy majd valamikor... Tudom, hogy ez csak az 'én fajtám' kiváltsága és nem mindenkivel ilyen hálátlan az idő, hogy kifolyik a kezük közül, mint ahogy a pénz is, de nem szapulom érte, kapja eleget.

Történt ugyanis, hogy múlthét végén az egyik helyi csoportban, a fészen felkerült pár fantasztikus kép a sarki fényről. Bizony, a mi pari sétányunkról fotózva, rajta a Stately Pierre mólóval. Persze mindezt már csak másnap reggel láttam. Aznap borús volt az ég, a következő napon pedig már tök fölösleges volt kimennem. De megtettem és bár halvány villanásokkal sejtelmesen felfedte magát a bitang, már nem volt megörökíthető erősségű. Na jah, így jár az, aki nem sétáltaltat kutyát a parton éjjel 11-kor... Viszont, hogy többet ne maradjak le róla, kevéske kutakodás után találtam egy oldalt, ahol a NASA állítólag 5 percenként frissíti a képadatokat, gyakorlatban 10, de ez mindegy is, a lényeg, hogy friss napkitörés információkhoz juthattok hozzá, amiből tudhatjátok lesz-e látható sarki fény jelenség a felettetek húzódó égbolton.

Sajos linket nem tudok bemásolni, de az 'Időkép' okdalát dobta fel a kereső.

Egyébként hosszú idő óta a legnagyobb napkitörésről maradtam le. Ezentúl következetesebb leszek és délutánonként ránézek, hogy lesz-e esti program a partra kocsikázás.

Addig is gyönyőrködjetek ebben a két, nem általam készített képben. Az első natúr beállításokkal lőtt pillanatkép, míg a második már hosszabb expozíciós idővel készült.

Ezen elgondolmodva felidéztem a 'bakancslistám'. Még le is írtam ide, úgyhogy kötelességemnek érzem frissíteni. Ez annyit tesz, hogy átértékelve a jelentőségüket számomra, kihúzok párat... 

Szomorú, nem igaz; feladni az álmainkból?